Jó kérdéseid vannak. Gondold el. Gyerekként cigánytelep közelében nőttem fel. Együtt jártunk iskolába. Amikor egyesületi elnök voltam, horgász engedély kiváltásához, sokukat vizsgáztattam. Ettől még nem mondom, hogy annyira ismerem őket. Közmunkásokat oktattam, és a börtönben is lenyomtam közel nyolc évet. Mondhatom, dolgoztam velük hosszú éveken át. Nekem a cigány, nem egy pejoratív jelző (nekik se). A cigány nálam embert jelent. Ők maguk nevezik így magukat. Ahogyan mi, magyarnak nevezzük magunkat, ők cigánynak. Figyeljétek meg. Nem akarják, hogy tudd, miről beszélnek. Nyelvet váltanak, és cigányul kezdenek beszélni. Ennyi. Sokat ront a helyzeten, hogy elhitetik velük, és hergelik őket, hogy a cigány sértő kifejezés. Persze, úgy is lehet használni. Miért? – azt, hogy magyar. Azt talán, nem?  Oszd meg, és uralkodj rajta. Gyermekkoromban természetes volt, hogy van cigány. Aztán kitaláltak mindenféle dógokat. Sérti, az emberi méltóságukat, az önbecsülésüket, meg kitudja még?, mi mindent? .Mikor hosszú idő után, az említett vizsgáztatás miatt, kapcsolatba kerültem velük, akkor már kialakult ez az eszementség, hogy nem cigány, roma. Szóval beszélgetéskor kerülgettem az elnevezést, mint macska a számítógépnél pirosan világító egeret. Nekem, a roma, valahogy nem jött a számra. Furcsának találtam. A cigányt meg nem mertem mondani. Mit szólnak, akik hallják? Rákérdezett: cigány volt, vagy magyar? Kérdem az egyiket egyszer. Nem tudsz elhelyezkedi, pedig esztergályos vagy, meg hegesztő is. Nem kértél segítséget valami roma szervezettől? Jaj, Gyula bácsi, hát az a roma, aki rajtunk cigányokon élősködik. Elmondhatatlan képmutatás történt, és történik, a társadalomban. A roma, more, mo, ugyan úgy cigányt jelent. Szóval ettől, hogy ne mondjuk ki a cigány szót, valahogy nem tudok viselkedni. Megállok beszélgetni a házunk környékén sétálgató, üldögélő luvnyákkal. (ne háborodj fel, a szó kurvát jelent cigányul). Csókolommal köszönnek többnyire, meg Gyula bácsiznak, tanár uraznak. Ez a tanár úr, úgy alakult ki, hogy a nyolcvanas években, horgász szakkört tartottam az iskolában. Emiatt tanár uraztak, így aztán, az Ő gyerekeik is, tanár uraznak. Másik részük, azért mondja, mert tartottam nekik a munka- és tűzvédelmi oktatást. Hiába mondtam, nem vagyok tanár. De, hát tetszett engem tanítani. Azóta rájuk hagyom. Jönnek, beszélgetnek, parolázunk, hangoskodunk, a csávókkal. Ez, hozzájuk tartozik. Ettől persze, jöhet egy, aki nem ismer. Húsz forintért agyon ver. Akkor csak gádzsó, magyar leszek, oszt annyi. (Van olyan vidék, ahol „paraszt” a fehér ember, ha gazdag, akkor „nagy paraszt”). Állandóan kérnek valamit. Pénzt is. Amit, nem adnak meg. Kivétel, ha azt mondja: anyám életére, (és él is, az anyja) vagy akkor, ha tesvérem fizetéskor hozom. És hozza. Néha késik. Szól, hogy most ez van, vagy az van, de megadja. Ha adsz neki, három nadrágot, vagy valami ruhát, útközben eldobálja. Nem adja csóróbbnak, vagy rokonnak. Mondom egyszer az egyiknek. Hót retek rajtad az, az ing. Mér, nem mosod ki? Gyaj, hát minek? Nem soká kapok másikat. Igaza van. Teszem hozzá, az ingben, olyan hímzett figura volt, hogy több ezerért ment volna el a Vaterán. Na, még egy. Egyszer az egyik luvnya, (Ő csak amolyan alkalmi, nem ténfereg állandóan a placcon) olyan irgalmatlanul retkes, mocskos dzsekibe jött, hogy megkérdeztem: Te Kati, mér vagy ilyen hót kosz dzsekiben? Miért nem mosod ki? Azt mondja: hát nem fogom tán kimosni? A tesvéremé. Nem álltam meg. Te ide figyelj. Ilyen mocskosan meglát valaki, legközelebb nem fog elvinni. Elővett egy csábos mosolyt, és nagy huncutul, azt mondja. Tuggya maga, hogy olyankor kivagyok őtözve. Szóval itt vagyok én a vad-keleten, elmaradva a kultúrától, és a széplelkűségtől. Talán ezért is van, hogy nem szívesen megyek sehová sem. Azt hiszem kívül rekedtem a világon, értve ez alatt, a köznapi értelemben vett használatot, hogy az emberi környezetbe való beilleszkedésem, sok kívánnivalót hagy maga után. Ebből aztán tudhatod, hogy nincs jelmezem. Azaz talán mégis, amikor próbálok valami joviális bácsikaként megjelenni. Hát én is jól elírogattam itt. Elnézésedet kérem.  -.appa.