Na, az úgy van hajjátok, hogy olvasok, olvasgatok, oszt eccercsak véleményem lesz. E, még nem is vóna baj. De, én meggondolatlan módon leírom. De még, hogy leírom. El is kűdöm, az érdekeltnek. Akit természetesen, egyáltalánjában ne érdekel, az én véleményem. De még, hogy nem érdekli. Egyenesen, meg is sértődik. Adódik ez egyenesen abból, hogy a művészek nagyon érzékenyek. Hajjátok, itt mondok nektek egy érdekeset, de mutassatok irányába, némi érdeklődést. Mégiscsak olvasók vónátok, nem művészek. Képzejjétek mán el, hogy még azok is megsértődnek, akik rossz verset, novellát írnak, vagy festenek, valami nem igazán fess dógot. Komolyan, jártam mán így. De gondojjatok mán bele. Hát ilyenkor nekünk olvasóknak, nézelődőknek kellene megsértődni. Hát nem annyira, mint egy művésznek, de legalább egy kicsit. Ezekbűl kiindulva osztán, nagy erős fogadalmat tevék, egyik író társunknek, ali félreértelmezte mondandómat. Namer, a művésze ilyet is tudnak.  Hogy mi vót a fogadalmam? Alant olvashassátok szemeitekkel.

A továbbiakban óvakodni fogok mindennemű véleménynyilvánítástól. A Te eseted óta, már ketten írták, "hogy nem arról szól", és "nem kell az alapokat". Mindég mondom, hogy a nyelv alkalmatlan a kommunikációra. Írásban meg, főleg. Ezért megértelek, amikor azt mondod: hagy tudja már a költő, hogy mit akart írni. Mint írtam is Neked, én csalódtam a Poetben. Én nem tudok verset írni. Öreg vagyok ahhoz, hogy megtanuljam. Őszintén? Nem is nagyon érdekel. Megmaradtam annál, hogy a sorok vége összecseng. Általános iskola, alsó tagozat. Nekem ennyi elég. Jobbnak tartom, mint a keresztrejtvényfejtést. Annyit azért fejlődtem, hogy nem nevezem őket versnek. Megtanultam Kiber Feritől, hogy: szabad vers nincs. No, ha nincs. Akkor nincs. Úgy gondolom, hogy az írásokban, versekben pont az a jó, hogy mindenkiben más érzést, más reakciót vált ki. Nem szerencsés, az olvasóra erőltetni, a mi érzéseinket. Itt kicsit, teljesen önkényes módon besoroltam magam, az írók közé. Tehát én annak vagyok híve, hogy adjuk meg, az olvasónak is a szabadságot. Ebből a szempontból jók, azok a versek, amelyek nem tartalmaznak vesszőket.  Gondolatban, az olvasó odateszi, ahová akarja. Természetesen nem szó szerint. Értelmezés szempontjából. Ahogyan akkori lelkiállapotának megfelel. Irkálok, okhatározói mellékmondatokat. Külön álló írások. Egyszer beadtam novella pályázatra. Kihagyták. A zsűri elnök, azt mondta: nem novella. Egy ismerősömnek mutattam, aki foglalkozik irodalommal. Ő mutatja a nejének. Nézd mama. Mi ez? Azt mondja erre, a hölgy. Nem kell ezt itt nekünk eldönteni. Majd eldönti, az utókor. Vélem, ez lesz a versekkel is. Itt, most megint azt mondom, hogy azért, az általad jegyzett versekben, ott kellene lennie a vesszőknek, ahová tetted. Azt gondolom, abban a formában, ahogyan leírtad, a Te lelkiállapotod, a Te gondolataid jelennek meg. Másrészt, nem kívánok frontálódni a moderátorokkal. Tavaly, volt egy jó hosszú szüneteltetésem. A költőkkel, meg főleg nem akarok összetűzésbe kerülni. Mégis, ettől függetlenül, tíz napon belül három. Pestiesen szólva: nem semmi. A versedre visszatérve, pontosabban rátérve. Jó ötlet volt, az időt beleszőni, hiszen két jelentéssel bír. A szabad asszociációkat semmiképpen nem ítélem el. Remek dolog. Az okhatározói mellékmondatokban magam is élek, ezzel a lehetőséggel.   -.appa.