A Te partodon ahol lefekszel, ott mindég is háborgott a tenger. Ezt megtapasztaltad elégszer.   Ott állsz. Térdig a tengerben állva. Szomorú vagy. Anyátlan, és árva. Úgy látod, nincs okod vidámságra.   Hagyd hát ott, ezt az egészet. Gondolj végre, egy merészet.   Valami jó dologra…

Pedig nem akartam, mégis az maradtam, aki (lettem?), voltam.   Az Isten nélkül felnőtt, mégis csak jóravaló, kérges szívű csavargó, aki megnéz minden nőt.   Ellibegnek, mint a felhő. Múlnak ők is, mint az idő.   Nem mondanám, az életem vacak. Ugyan, ez most egy szétszabdalt…

Szeretett testvéreim, akik vagytok a hitben. Meg még abban a tévhitben, hogy nekünk itt semmi bajunk nem lehet. Azt olvasom, és ez megerősít benneteket tévhitetekben, hogy Korea tőlünk messze van. Ostobaság. Hát, egy tudatlan újságírótól nem is várhatunk mást. Valamikor a középiskolában kellett…