Belépve. Kíváncsian néztem körül.

Így jól van. Látszólag mindenki örül.

Jöttünk vegyesen. Hívek, és hitetlenek.

Megnézni, a karácsonyi ünnepséget.

A templom zugában ültem. A tömegbe elvegyültem,

és feszülten figyeltem. Mennyei hangokra füleltem.

Felharsant, a templomi orgona. Zúgott.

A lélek, és a test is beleborzongott.

A teret betöltve zengtek az akkordok.

Felcsendült a gyülekező ének.

Édes Istenkém, add, hogy ne féljek.

Nézz le ránk. Kéljenek új remények.

Térítsd végre észhez, az emberiséget.

Valami válaszfélére várván,

felötlött bennem, egy elgondolás.

Hiábavalóság volt, a megváltás?!

Az Istentiszteletnek vége lett.

Válasz? Valami jel? Nem érkezett.

Baktattam.

Elkülönülve a tömegtől.

Gondoltam.

Vajon, tényleg mindenki örül?

Talán kissé megnyugodva. Nem feszülten.

Érdeklődve. A szétoszló tömeget néztem.

A látszólag, boldog embereket figyeltem.

Az autónál megálltam.

Még mindég, a választ vártam.

Kissé bénán, megkövülten.

Ám, csak a csend csöng fülemben.

Tán csak, nem megsüketültem?

Mélázva kocsimba ültem.

u.i.

Uram! Te tudod. Az emberek vétkesek.

Adj hát vigaszt. Tartsd felettünk erős kezed.

Hisz ide a megváltó, még meg nem érkezett.

Valahol elkeveredett?  Eltévedhetett.

Erősíts meg minket. Adj, új reményeket.

Ajánlás:

Ember. Nyújts egymás felé kezet.

Ne kérdezd meg, hogy: mégis minek?

                                                                   -.appa.