Ha már, … akkor közhellyel kezdem. (az, az igazság) Ellentétben azzal, hogy ez után, az esetek többségében hazugság következik, most viszont nem. Tényfeltáró vallomást teszek. Mi több már-már a kinyilatkoztatás szintjén. Ami lássátok be nem kis dolog. Többször szándékoztam már vallomást tenni, de mindég elkanyarodtam valamerre. Most is itt lenne, a nagy magyar futballsiker. (ami elég balul sült el). Aztán itt van a HÖKös csávó. Nem itt van, hanem Szögödébe. Szóval vóna (nem Vona) mit, az írásba aprítani. De, minden lelkierőmet latba vetve, nem teszem. Pedig megtehetném. Meg sem tudnátok, hogy eredetileg nem is arról akartam írni, hanem erről. Emlékeztetnélek benneteket, hogy el egészen eddig, sem tudtátok meg. Ismerve magamat a jövőben is elő fog fordulni ilyesmi. Aki nem ismer, annak (szerencséje van) két sorban jellemzem magam. Mit mondjak? Alapvetően, ez egy alapvetésféle. Tehát nem az, csak valami olyasmi. Ebbe most ne menjünk bele. Azt látni kell, hogy alapra szükség van, mert egyébként nincs mire építkezni. Aki ezek után sem érti, az Ű baja, ahogy itt Bűdön mondjuk. Pontosabban nem itt, hanem ott, mert én ezt Szenmihályon (Szentmihály) mondtam.
Alap:harsány és magányos vagyok.
Előbb utóbb, ebbe belehalok.
Felmerült, (vetődött, bukkant, kinek mi tetszik jobban) hogy sok írásomban elégedetlenkedek. Jól látom ezt én is, mint ahogy mindenki más is látja, láthatja. Ilyen kritikus látásmódom van. Rengetegen irkálnak, akik ömlengenek. Teszem hozzá olykor, vagyis inkább sokszor feleslegesen. Én szinte mindig perlekedek, azt is tudván, hogy feleslegesen. Erre szokták azt mondani. Te, rosszul vagy összerakva. Erre mondom én, hogy: e mán ilyen lett. Mentségemre legyen mondva, nem én raktam össze magam. Az ember, a környezet hatására kialakul. Ebbe nyugodtan beleérthetünk olyanokat, mint a nevelés, az illető tanulmányainak hatása, és nem utolsó sorban, a személy olvasmányaiból leszűrt dolgok, tanulság gyanánt. Nem igen emlékeztek arra, hogy miként kezdtem el verseket írni. Fedje akkor jótékony homály. Ez is érdekes, hogy rosszindulatú homály nincs. Ez a felvetés, egyébként esetünkben jelenleg, teljességgel érdektelen. Mondhatni zsákutca. Hiszen, azt akartam mondani, hogy akkor még azt hittem, hogy verseket írok. Mondhatjuk, vagyis inkább mondhatnánk, hogy kötetlen, vagy szabad vers. Nem mondok ilyet, mert vannak, akik azt a formát nem tartják versnek. Erről Kiber Feri értekezett is a Poeton, tagadva, hogy lenne szabad vers. Ferit ugyan személyesen nincs szerencsém ismerni, de tudnotok kell, hogy a Poet egyik vezéralakja. Naponta több verset ír, kommentel, válaszol, szóval hihetetlenül aktív. Én a Poeton írásaimat hulladékként, szemétként jellemeztem. Abból kiindulva, hogy mindenféle fecnikről, és gépen lévő jegyzetekből, vázlatokból, mentésekből összeeszkábáltam, nagyon hosszú valamiket, amit több részletben feltettem a Poetre. Amiből sok meg is jelent (most pár hónapja elakadt). Na, erre írta egyik társunk, hogy jó ha van miből. Erre tettem én a következő vallomást: Büszkén mondhatom, hogy ebben nagyon nagy vagyok. Csak hulladékokat írok. Mondhatnám, hogy lusta vagyok megírni, de ez nem igaz. Egyszerű a magyarázat. Nem tudok verset írni. Lusta voltam időt fordítani arra, hogy megtanuljam a szakma fortélyait. Köszönöm, hogy betekintettél, a szeméttelepemre. Most még azt is elmondom nektek, hogy sokkal jobb prózát írni. Nem kötik az embert műfaji szabályok. Bár lehet, hogy kötik: csak én arról sem tudok? Akkor most felvetődik a kérdés: mi a fenének tanultam én akkor, annyi időn át magyar irodalmat? Most, mondhatjátok persze, hogy: mert nem tanultál! Ami biztos a prózánál, nincs tartalmi megkötöttség. Legalábbis nálam nem köti semmi, csak az ebet a karóhoz, de ez most nem érdekes. Érdektelen dolgokkal, hagy ne foglalkozzam már. Halljátok. Igen-igen megkönnyebbültem. Most még kimegyek pisilni, akkor meg végképp. Na, jó. Elég. Már túlontúl őszinte voltam, túl sok mindent elárultam magamról. Nagyon kinyíltam, ennyi vallomást talán nem is kellett volna tennem. De, most már tényleg megyek. -.appa.
