Szeretett testvéreim, akik vagytok a hitben. Meg még abban a tévhitben, hogy én meghibbantam. Hogy mondhatok olyat, hazánk legeslegnagyobb ellenségére, ami az alcímben szerepel? Gondoljátok végig, és meg fogjátok látni, mennyire igazam van. Megvilágosodván Tenmagatok is, imákat, és könyörgéseket fogtok mormolni Gyurka bácsiért. Aki dollár milliárdos amerikai közgazdász. A közgazdászokról meg, tudjátok mi a véleményem. Egyszer erre is visszatérek majd, de most ennél sokkal, de sokkal fontosabb dógunk van. Azt ugye tudjuk, hogy az Unió migránskérdésben, a Soros-terv mentén dolgozik. Ez, az Unió is egy megátalkodott valami. Hagyján, hogy milliárdokat nyom ide. Azzal nincs semmi probléma, azzal tudunk mit kezdeni. Nem úgy közvetlenül mi, hanem a mi bölcs, és megfelelő körültekintéssel eljáró vezetőink. Soros is ad pénzt, de az Unióhoz képest keveset, oszt még az ellenünkre is van. Ezek után, most megint azt mondhatjátok, hogy az alcím nonszensz. Na, most figyeljetek. Augusztusban volt 87 éves, Gyuri papó. Milliárdokat öltünk bele ebbe a kampányba, hogy milyen nagy ellenségünk nekünk Soros. De, azt lássátok be, hogy ismerjük minden porcikáját, minden gondolatát. Csak jobb egy ilyen ellenség ellen harcolni, akit kiismertünk, mint egy olyan ellen, akit még ki sem találtunk. Úgy akarom mondani, hogy még nem tudjuk ki az. Ott búvik valahol, a sötétben. Jut eszembe, hogy féltem annak idején, attól a plakáttól, amin a munkásőr rám mutatott, és azt mondta: Te sötétben bujkáló ellenforradalmár reszkess. Sorossal, ha ne aggya Isten valami történik, akkor itt tapogatóznánk a sötétben, amíg meg nem találnánk új ellenségünket, ki nemzetünkre tör. Gondoljátok végig Soros része a 2018-as kampánynak. Az a sok plakát hiába kidobott pénz lenne. Bár ha belegondolok nem hiába, mert került, amibe került, de az pénz jó helyre került. Aztán meg ugye, az új ellenség ellen is csak szükségeltetik majd plakát háború. Aminek milliárdjai, újfent csak jó zsebekbe kerülnek. Ilyenformán összegezve a dolgokat kezdek kissé megnyugodni, és amondó vagyok, hogy Ti is vegyetek rólam példát, és tegyétek azt. Nyugodjatok hát meg, a Ti szívetekben, és fegyelmezzetek a néktek mondottakra. Nem kell nektek azon a sok marhaságon gondolkodni, amit össze-vissza hallotok. Minden jól ki van már találva, csak figyeljetek szépen oda, a plakátokra, az újságokra, meg amit mondanak, a tévében, rádióban. És akkor eljő, majd a Kánaán. Egy új, és jobb világ 2018-ban. Most ne vonjatok párhuzamot a bibliával, hogy ott is ígéret volt Kánaán eljövetelére, és nem jött el. Figyeljetek szómra drága testvéreim, akik vagytok az Úrban. Egy fontos dolgot figyelmen kívül hagytok. Nem mindegy, hogy ki ígéri! Azt tartja a mondás, szegény ember az, aki ígérni sem tud. A mi nagybecsű nemzet vezetőink, hála a magasban lévőnek nem szegény emberek. Okuljatok, az előbbiekből, és felettünk levőként, ne bibliai személyben gondolkodjatok. -.appa.