Az úgy történt halljátok, bár esetünkben helyesebb olvassátokat mondani, bár ez is helyesebb ha, az írni kifejezést használom. Rendbe tévén, az értelmezési dolgokat ezek után, átall kanyarodok az ismeretek szórására. Reménykedvén abban, hogy termékeny talajra hullik, és megragad belőle valami. Szóval hétvégén volt a szokványos Túristvándi, és környéke barangolásának ideje. Aki azt mondja, hogy még sosem hallott erről e rendezvényről, azt megnyugtatom, hogy ez csak azért van, mert nem széles társadalmi rétegek akciójáról van szó, hanem családi megmozdulásról. Pénteken megyünk, és vasárnap indulunk haza. Támaszpont Zsókánál. („Király” Vendégház) Innen indulunk valamerre. Látványosság van bőven. Tákos, Csaroda, és sok-sok más templom, amit érdemes megtekinteni. A történeti hűség kedvéért tegyük hozzá, hogy az árvíz után, Torgyán József minisztersége idején sok pénzt áldoztak a helyreállításukra. Ott vannak aztán a Túr bukói. Nyári időszakban, a nagy bukónál sokan fürdenek. Ha már emlegetem a Túrt. Istvándit teljesen körbe follya. Régen még sok szép domolykót lehetett látni benne. Most is láttam néhányat, de meglepetésemre, több balinrablást tapasztaltam. Arra gondoltam, hogy az erős el növényesedés lehet az oka. Ezek között a körülmények között már a balin jobban megtalálja a neki tetsző életfeltételeket. Az első időkben érdekelt, hogyan lehet horogra csábítani őket. Helyi erőket láttam, amint a malom környékén woblerrel pergetve szépeket fogtak. Én úszózva, maximum arasznyiakat fogtam. A fák mögül történő leskelődések alkalmával a túlparton, meg a mederben a vízinövényeknél gyönyörű példányokat lehetett látni. Sok fotót készítettem róluk. Kitaláltam, hogy viszek egy rakós botot, és benyúlok én a mederbe. Nem feledtem el egy év alatt, alantas tervemet, amit a domolykók kifogására fundáltam ki. Rakóssal, a domolykók ellen. Összeraktam a botot 9 méterre. Betoltam, és megállapítottam, hogy a növények belső szélére le tudom engedni majd a csalit. Készítettem egy roppant egyszerű szereléket. Az első két tagra 16-os átmérőjű zsinórt kötöttem. Erre, egy akkora horgot, amit egy szem csemegekukoricában szépen el lehet rejteni. Előkét kötöttem, mert: mi van, ha a domi beugrik a növényesbe? Úszót nem tettem. Minek? Elég heves természetű hal a domolykó, észre fogom venni a kapást. És úgy is lett. Csonti csúzlival belőttem egy szem kukoricát. Szépen sodorta a víz, a kukoricát, de nagyon hamar eltűnt. Halat nem láttam megcsillanni, de éltem a gyanúperrel, hogy a kukorica egy domolykó gyomrában végezte. Belőttem még egyet, ami hasonló sorsra jutott, minta az előző. Most következett az átverés show. A horgot teljesen beleforgattam a kukoricába, és betoltam a rakóst. Lejtettem a vízinövényes végénél. Úgy gondoltam, hogy majd ahol a nyiladéknak vége, és kezdődik az új növényzet, majd elkapják a sodródó kukoricát. Hát nem így történt. Alig ért vízbe a tengeri, már húzta is ki a gumit a spiccből. Meg emeltem ugyan a botot, de az egyértelmű volt számomra, hogy ilyen roham mellet, csak álltatom magam, ha azt mondom, hogy én megakasztottam a halat. Sikerült a nyiladékba bevezetni a halat, és megszákolni a közel kétarasznyi domit. Levettem és visszahelyeztem éltető elemébe. Ismét lőttem pár szem kukoricát. Betolás, újabb domi. Ez már nem kapta el egyből, és kisebb is volt. Tevékenység, mint az előbb. A harmadik domi után, békét kötöttem. Búcsúzóul lőttem nekik kukoricát, hagy csemegézzenek egy kicsit, és megkezdtem a teljes leszerelést. Most kérdezhetitek, hogy: mi történt a hétvégén? Semmi különös. Jó volt, az idő. Jól éreztük magunkat. Falunap volt Istvándiban, amiről átmentünk Nagydobosra a Tökfesztiválra. Tök jó volt. Tökös sütemények. Jó féle sütőtökök. Meg vigasság. Képzeljétek el. 184 kilós volt az első helyet elérő tök súlya. Közben mentek a műsorok. Integettem Keresztes Ildikónak, Ő meg visszaintegetett. Aztán mentünk vissza a szállásra, mert várt a helyi specialitás, töltött káposzta. Erről (mármint a táj ételeiről), meg a környék látványosságairól, majd egy másik alkalommal.  -.appa.