appasztorik

Akarmi, mint egy szatócs bót

Gondolódzkodás, az unióról, és migránsokról (1)

2017. szeptember 14. 04:51 - appasztorik

Szeretett testvéreim, akik vagytok a hitben. Meg még abban a tévhitben, hogy az Uniónak nem jó az, hogy területére csőstül áramlanak a migránsok, akkor biza nagyot tévedtek. Kelletik magukat, mint a szép asszonyok, de nagyon is kedvükre való a dolog. Visszatérek még kicsinykét, egy röpke pillanatra a már citált, Krekó fejtegetéshez. Azt mondta ugye, hogy: „az illiberális, a korrupció gépezetére épülő nepotista rezsim Európa centrumában egyszerűen nem tudna működni”. Aki ráér, tekintse végig, az emberiség történetét. Amióta emlékek vannak, a társadalmak, civilizációk felépítésében, mindig is az volt a jellemző, hogy a mai szóval élve baráti körök, cimbik, segítették egymást. Egyértelmű, hogy olyan emberekkel veszik körbe magukat, a csúcson lévők, akikben megbíznak. Ők meg cserébe lesik gondolataikat, nem kell konkrét utasítást adni, elég pár elejtett szó, akár vicces formában is. Hangsúlyozom, így megy ez mindenütt. Helyenként burkoltabban, más helyen nyíltabban. Tegnap megegyeztünk abban, hogy az egész Földön ez a trendi. Ebbe a cimbiségbe, még az is belefér, hogy kiscsoportosoknak, gyogyósoknak, vagy nevezzük akárhogy is magunkat önhibánkon kívül, de Unióhoz kései csatlakozókat, rosszabb árukkal látnak el. Ez olyan, mint a fociban az NB II. A második vonal, nincs úgy felszerelve, de NB. Mi se vagyunk úgy felszerelve, de Európai Uniósok vagyunk. Tévedés ne essék, nem csak élelemből kapunk rosszabbat. Mindenből. Műszaki cikkekből, mosóporokból. Szóval mindennel átvernek minket. Jó pénzért, ránk sózzák a selejtet. Nem volt az véletlen, hogy velünk együtt nagy hirtelenjében 10 országot felvettek. Itt jönnek a képbe a migránsok. Mivel a fejlett nyugati országoknak munkaerő kellett, azt hitték, ha befogadják a menekülteket az lesz a megoldás. Igen ám, de sokkal többen jöttek, mint amennyire szükség volt. Azt is látnunk kell, hogy ennek a tömegnek nagy része, jól élni menekül ide. Mindenféle papírok nélkül. Nem tudható kik jönnek? Nem utolsó sorban: honnan jönnek?  Hogy miért jönnek, azt tudjuk. Területet foglalni. Az Unió bölcsei jól kifundálták, hogy jöjjön csak boldog, boldogtalan. A boldogokat, akik képzettek, és akarnak dolgozni, azokat megtartják maguknak. A boldogtalanokat, akik képzetlenek, és nem tudnak, nem is igen akarnak dolgozni, azokat ügyesen, a másodrendű Európai Unió nyakába akasztják. Nem, mint kitüntetést, hanem mint koloncot. Igen ám, de a kolonc szeretne egy nagyobb kutya nyakában csüngeni. Így aztán eszük ágában sincs, a másodrangú területeken megtelepedni. Mindenáron ránk akarják sózni őket. A mondó vagyok, hogy nagyságos uraim kérem. Ha, jó bulinak tűnt a menekültek befogadása, akkor ne csemegézzenek. Fogadják be őket. Ne másoknak határozzák meg, hogy ez humanitárius cselekedet, ami emberi kötelességünk. Jut még eszembe. Amerika meg, egyáltalán ne ugasson bele, az Európai ügyekbe. Milyen alapon mond olyanokat, hogy Európának kötelessége a menekülteket befogadni. Fogadja be őket ő. De, mint azt tudjuk, ők nem fogadnak be, menekülteket. Kedves USA, meg Uniós fejesek. Erre, az egészre van, egy nagyon bölcs magyar közmondás. (dakotát nem tudok) Könnyű más farkával a csalánt verni.  -.appa.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://appasztorik.blog.hu/api/trackback/id/tr8212827604

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása