Szeretett testvéreim, akik vagytok a hitben. Meg még, abban a tévhitben, hogy az állat oktalan. Az ember egy csodálatos, mindent megtervező lény. Hát tévedtek. Éppen az ember ostoba. Önző, csak a maga hasznára figyelő, minden egyebet figyelmen kívül hagyó teremtmény. Nyugodjatok meg. Minden állatnak meg van a magához való esze. Azt mondottam ugye, hogy vélhetőleg a gólya nem fog lecsapni ivadékra, megelégszik a dögevéssel. Így aztán, a tó szélvizében úszkáló halacskák biztonságban vannak. Nos, abból indultam ki, nincs olyan hegyes csőre, amivel megsebezhetné a halakat. Hogy elég gyors lenne e? - azt nem tudom. Bizonyos, hogy a békákat el tudta kapdosni. Gyorsaságban, a gémre, meg a kócsagra gondoltam. És itt jön be a képbe a legelésző gém. Holnap lesz egy hete, hogy Bükkszentkeresztre mentünk temetésre. Valahol a borsodi részen jártunk, amikor a kaszálón hat gólyát láttam sétálgatni. Meg is állapítottam magamban, hogy: na, itt is sáska madár lett. Pár perc múlva négy szürke gémet láttam egy réten, a mellette lévő területen pedig négy kócsagot. Felénk, ezeket a madarakat még nem láttam legelészni. Azon kezdtem el töprengeni: mi változhatott meg? Valószínűnek tartom, hogy a vízi életterek módosultak. Ha, belegondolok, akkor azt láthatjuk, hogy a csatornák szélei erősen elnövényesedtek. Nem tudom miért, de a békák száma is megcsappant. Tavasszal, a Nyugati-főcsatorna partján unkát keresett egy fiatalember. Azt mondta, hogy a leírás szerint itt van valahol, a környéken. Most bevallom, hogy gyerekkoromban, a Bozsva parton annyi, körömnyi vöröshasú unka volt, hogy azzal csaliztunk domolykóra. Évtizedek óta, nem láttam ezt a fajt, mi több kecskebékát is egyre kevesebbet. Tegyem hozzá, hogy azokból is egyre kisebbeket. Hol vannak azok a jó tenyérnyi nagyságú brekuszok. Emlékszem a szomszédban lakó, Mácsi Laci bácsi békászott a MAVAD-nak. Egyszer náluk voltam. Az asztalon burgonya püré, és egy rántott csirkecomb. (hittem én) Megbabonázva néztem, mert mindkettőt, mind a mai napig szeretem. Lola néni észrevette és megkérdezte: kérsz belőle Gyuszi? Én természetesen igent mondtam. Mire azt mondta: de, ez nem csirke. Ez béka. Akkor is kértem, és nagyon ízlett. Akkor még, akkorák voltak a békacombok, hogy összetéveszthető volt a csirke combbal. Jó, azt elismerem, hogy a csirkecombok sem voltak ekkorák, mint most ezek a szuper tenyésztett kilónyócvanas csirkék. Akkor még nem is hallottunk arról, hogy táp. A rántani való csirke 0,8-1 kg-os volt. Aztán, mikor már volt táp, megpróbálták kiszűrni, melyik a tápos. Lábánál fogva felemelték. A melle résznél fúvogatták, meg visszafelé simították a pihés tollat, nézvén, hogy sárga e a bőre. Így döntötték el, nem tápos csirkét akarnak e ránk sózni a piacon. Íme, így lehet eljutni, az egyik madártól a másikig. A gémektől a csirkékig. Azt akartam elmondani, hogy mégiscsak örvendetes, hogy ezek a gázlómadarak változtatnak életmódjukon, igazítják a megváltozott körülményekhez. Amit a nagyon gondos, és megfontolt ember megváltoztatott, hogy neki jobb legyen.           –appa.