Szeretett testvéreim, akik vagytok a hitben. Meg még, abban a tévhitben, hogy az ember, mint jótét lélek, szereti, és védi az állatokat. Papíron. Le vagyon írva, de egyébként nem. Tegnap ott hagytam abba: ha mesei elemekkel szeretnék előrukkolni, akkor azt mondanám, hogy a legelőn, tartózkodott tyúkanyó is, az ő csibéivel. Csakhogy ennél, sokkal prózaiabb a történet. Úgy vót az, hogy ott tartózkodott egy kotlós, meg a csirkéi. Arra lettem figyelmes, hogy a kotlós igen kotkodál. Megnézem már: mi baja ennek a hangoskodó jószágnak? Köré gyűltek a csibék. Szép komótosan ballag feléjük egy gólya. A kotlós, rikácsol rettenetesen, csapkod a szárnyaival, és megy a gólya felé. A gólya csőrével fejbe koppintja a kotlóst, amitől arra rá kellett számolni. Ezt a pillanatnyi kihagyást kihasználva a gólya felkapott egy csirkét, és elrepült. Ettől még nem lett közellenség. Jut is marad is. Egyszer csak, arra vagyok figyelmes, hogy a kislibák igen sipognak. Ezeknek mi bajuk? Róka jött, vagy mi? Hát nem. A hölgy kezében, a szalagos bot, és a libuskák, ott tülekednek körülötte. Dalolászni kezdett. Elindult, a pelyheskék  meg, csiporogva utána. E kedves történet után, jussak már el oda, amit mondani akartam. Remélem, a tógazdák, nem fogják lövetni a gólyát. Hogy jut, ilyesmi eszembe? Emlékezzünk csak. Szidtuk az afrikaiakat. Lelövik, és megeszik a sáskamadarat. (ők így hívják a gólyát) Felhívnám a figyelmet, hogy megeszik. Nálunk, csak lelövik a gólyát, mert megeszi a kisnyulat. A nyúl vadásztatás pedig jó pénzt hoz, a vadásztársaságnak. Miből gondolom, hogy esetleg, a halászok lövetni fogják a gólyát? A vidra jutott eszembe. Még horgász egyesületi elnök koromban, tavunkon megjelentek a vidrák. A Keleti Főcsatorna túlsó partján, felújították a halastavat. Átúsztak a Keletin, megbontották a drótkerítést, és megvolt az élelemforrásuk. Sok halat elvittek, de a rendelkezések értelmében kötelesek voltunk tűrni. A tónál volt kutya, ám minden ellenkező híresztelés ellenére nem foglalkozott a vidrával. Uszításra odaszaladt, de megnézegették egymást, minden ellenséges szándék nélkül. A környezetvédelem felajánlotta a segítségét. Adnak vidra csapdát. Hozzuk el, helyezzük ki. A befogott vidrát, vigyük olyan területre, ahol minket már nem zavar. Ez kivitelezhetetlen volt, így tűrtünk, amíg a termelő halastavat felújították. Akkoriban volt, hogy ahol lehetett felvetettem a vidra témát. Azt mondja egy illető. Nekik semmi problémája a vidrákkal. Megdöbbenve kérdeztem: az meg hogy lehet? Elég mélyre kell ásni őket, válaszolta. Happy end a történetben, hogy sok a vidra. Párzási időszakban figyelmetlenek, néhányat el is ütnek közülük az országúton. Tudom. Borzot meg még többet, de ők nem tartoznak ehhez a történethez. Ennyit akartam most mondani, Fekete István regény hőseiről, Keléről, meg Lutráról, meg az emberről, aki védi az állatokat. (a történetben, a nyulat, meg a halat)   -.appa.