Ebben nincs segítség. Az ember mindig egyedül van a, maga világában. Talán rémisztő de, egyébként is. Most mondhatjátok, hogy ebbe rossz belegondolni. Hát akkor ne gondoljatok bele. Nem biztos, hogy jó ötlet, de ''harcaim magamban vívom, magammal”. Úgy gondolom, hogy a sors szekerét, egyáltalán nem mi irányítjuk. Reménykedhetünk, hogy egyáltalán irányítja valaki. (mert, az ember, egy örök optimista lény) Az egyének persze, azt hiszik, hogy tehetnek valamit. Igazándiból, a sok akarat, azt eredményezi, hogy olyasmi jön ki, amit senki sem akart. Ha, elfogadjuk, hogy a világ, egy eleve meghatározott rend szerint működik, akkor a z egyes szubjektumok tevékenységének semmi szerepe nincs. Az ember szereti azt hinni, hogy van szerepe a világ alakításában. Ez jól esik neki. Megnyugtatja. Magabiztosságot ad. Hiszi fölötte áll, a többi élőlénynek. Miért? Mert evett a tiltott gyümölcsből, a tudás fájáról. Mellesleg az sem volt véletlen. Úgy vélem, ha már egyirányú utca, akkor nem lehet megfordulni. Ha, már zsákutca, akkor ott a beton fal. Több mint kétezer éve vagyon megírva, hogy eljövend ítélni, eleveneket és holtakat. DE! Nem jött el. mondjátok meg igaz lelketekre. hiányzik az nekünk? Vágyunk rá, hogy eljöjjön? Hát nem. Félünk minden újtól. A változástól. Titkokat szeretnénk megtudni. Titkokat szeretnénk megőrizni. Való igaz. Minden ember egy titok doboz. Többnyire nehezen nyílik. Nem is igen derül ki az igazság. Ebben segít(het) a versírás. Megoldani, nem old meg semmit, de legalább (úgy csinálunk) mintha csinálnánk valamit. Ez a számvetés készítések korszaka nálam. Tudom, hogy semmi értelme, de valahogy most erre álltam rá. Olyasmik jutnak eszembe, amiről azt hiszem, hogy ki kell írni magamból. Úgy gondolom, nem kategorizálhatjuk nyugodt szívvel a dolgokat. Nem tudhatjuk: mi hogyan alakul? Hogyan éljük meg a valóságot? Sok mindentől függ. Azt gondolom, hogy van a valóság, ami olyan amilyen. A besorolás szituációfüggő. Hangulatunktól függő. Érezhetjük humorosnak, vagy bántónak. Az ember élete, csak a veszteségeivel együtt teljes. Meg kell élnünk mindent, amit az élet elénk tesz. Nem ala-cart, mint az étkeztetés. Ettől mégis van az embernek választási lehetősége. Dönthet. Azt viszont nem tudjuk mikor döntöttünk helyesen. A döntéssel lezártuk életünknek egy szakaszát. Szóval nem tudhatjuk biztosan, hogy, ha nem úgy döntünk, akkor jobb lett volna, netalán még rosszabb. Ennyiben roppant igazságos az élet, (azt mondom) velünk emberekkel szemben. Azt, azért tudnunk kell és érezzük, sejtjük is mindannyian. A szabadság nem elhatározás kérdése. A szabadság nem tanítható. Felfogás kérdése. Biztosan ismered. Szabad vagyok. Mondta a majom a rácsnak. Én, nem. Mondta a rács. Majmok köré zártak. Nem mellesleg, be kell vallanunk, nem is tudjuk, mi a szabadság. Nem egykönnyen meghatározható kategória. Számtalan jobbnál, jobb meghatározás van. (Amiről nyugodt szívvel elmondhatjuk, hogy nem jó) Ami talán egy számomra elfogadható megközelítés.  Szabad ember az, aki ismeri korlátait. No, és nem utolsó sorban, tud vele együtt élni. Most kérdezhetitek: milyen szabadság az, amikor azt kell csinálni, amit lehet? (amit engednek?) Teljes. Nem biztos, hogy azt érzed, hogy neked. Az embereket nem egyenlő mércével mérik. Nem egyformák a korlátaik. A lehetőségeik. Felmerülhet bennetek: igazságos ez? Hát persze. Vagy persze, hogy nem. Felfogás kérdése. Ezzel élünk együtt.               -.appa.