appasztorik

Akarmi, mint egy szatócs bót

Sátoraljaújhely. Múzeum.

2017. január 27. 22:22 - appasztorik

Elöljáróban annyit, hogy ott születtem. No, nem a múzeumban, mert a ligában születtem. Nem tudom a mostani ujheliek tudják e, mi volt a liga. Persze. A szöveg környezetből kiderül, az volt a szülészet. A piac fölött jobbról volt. Természetesen, a kórház ott volt, ahol most is van. Ebből következik, hogy a szülészet nem a kórházban volt. Na, ezen is túl vagyunk. Szóval tegnap voltunk Újhelyen. (helyes kiejtéssel ujhelen) Még tavaly megbeszéltem, hogy van egy 1968-as horgász engedélyem és elviszem, alkalomadtán. Tegnap adódott az alkalom. Leány gyermekem itthon volt pár napot és kirándulni mentünk. Vittem az engedélyt. Zsuzsa meg vitt engem, Mártit meg Attilát. Megállapítottuk, hogy nagyon jól van megcsinálva. Egy lakásnak álcázott, kiállítás. Mellé trükkösen a fiókokba is vannak elrejtve cuccok. Ami alatt értjük a szemetet, amit az ember szétszór a természetben. Természetesen, a különböző fiókok bogarat, lepkét, kőzeteket, és sok egyebet is rejt. (cickány. kósza pocok, stb.) Lehet játszadozni. Ki, mit ismer fel? Szóval, aki jól akar szórakozni, az menjen Sátoraljaújhelybe, és tekintse meg a múzeumot. Megmutatom, hogy mit vittem oda.

horg_ig1_10002.jpg

Kénytelen vagyok bevallani, hogy sok időt eltöltöttem azzal, hogy bevittem a szkennelt képet, és nem tudtam behozni a blogra. Mellesleg 55 forint volt az éves ifi jegy. Még egy apróság. Ezért minden hónapban kaptunk egy horgász újságot a MOHOSZ-tól. Na, jó. Nem volt ilyen csicsás. Nem is volt ennyi oldalas. Legyek őszinte, a mostani sok oldalból, sok a reklám. Zömében barna színnel, volt nyomva. Ha, jól emlékszem, volt piros, meg kék is. Annyi bizonyos, hogy a képeknél nem alkalmaztak színeket. Baranák voltak, vagy szürkék.

horg_ig1_10001.jpg

Olyasmit vittem fel a rendszerbe, ami egy kis nézetet hoz létre, amiben halványan az van, hogy blog. Úgy mondja, hogy tif. Átkonvertáltam jpg.-be. Így értem el sikeremet.horg_ig1.jpgDe, mondok még rosszabbat. Nem is tudom, törölni a mappából. Nos, azt nem értem, ha nem hagyja berakni a blogra, akkor a blog mappájába, miért engedte betenni. Azt még azért elmondom, hogy milyen látványosan durva papírra nyomták ezt az igazolványt.  -.appa.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://appasztorik.blog.hu/api/trackback/id/tr4512161261

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása