Szeretett testvéreim a hitben. Meg még abban a tévhitben, hogy kapisgáljuk miként is működik a világ. Valóban szeretjük ezt hinni. Meg azt is, hogy értékes tudással rendelkezünk a világról. Kinek értékes? Úgy van-e valójában, mint ahogyan mondjuk, hisszük? Vélhetőleg nem. Minden megállapodás kérdése. Kitaláltuk az okságot. A materialisták, azt mondták, hogy a világ önmaga oka. (substancia causa sui) Minden mindennel összefügg? Vagy minden független egymástól? Aztán addig variálunk, míg összefüggéseket erőszakolunk ki. Szerintem az utóbbi. Addig számolunk, míg azt nem mondhatjuk. Íme, az elmélet bebizonyosodott. Senkit nem zavar, hogy ehhez mindent szoroztunk mínusz eggyel, koefficienseket, állandókat, dobtunk be. Ne beszéljünk az imaginárius számokról. Az imaginárius egység (vagy képzetes egység) olyan komplex szám, melynek négyzete −1. Néha jelölik így, de többnyire i, betűvel jelölik. Bedobunk egy nem valós számot, (nincs olyan valós szám, aminek a négyzete negatív lenne) és komolyan elhisszük, hogy az eredmény valós lesz. Mert így kiterjesztettük, a számokat a komplex számok irányába. Emlékezzetek csak vissza: mit tanítottak az iskolába? Mínusz szorozva mínusszal az plusz. Mínusz osztva mínusszal az is plusz. Kaphatnánk -1-et abban az esetben, ha -1 szorzódna össze, +1-el, de az túlérthető lenne. Arról már ne is beszéljünk, hogy az valós szám. Abba sem mennék bele különösebben, hogy amire hívatkoztam, hogy tanítottak az iskolában, szintén kitaláció, megegyezés kérdése. Aztán jól megtanították nekünk. Felmerült, hogy mennyi időt is él az ember. Valamint az is, hogy: mi az, a világban eltelt időhöz képest? Érdekes felvetés. Honnan számoljuk az időt. Időről csak az ember beszél. Egyébként nincs értelme. Térről beszélve, ugyanezt mondhatjuk el. Érdekes egyáltalán, hogy térnek nevezzük e, azt az állapotot, mikor még nem indult el a világ teremtése. Vagy a nagy bumm? Onnan számolhatjuk e, az időt? Aztán vajon miért? Csak erőltetjük, úgy gondolom, hogy ezek létező kategóriák. Mindennek van kezdete és vége. Meg, hogy mindennek van kiterjedése. Ha, úgy mondjuk, akkor igen. Az ember mindég, mindent össze akar hasonlítani. Mindent viszonyít. Azt szoktam mondani. A világ illúzió. Egy álom. Rosszul esik, mikor rájövünk, hogy nem a mi álmunk. Játsszuk a fejünket, hogy mi emberek. Nincs ráhatásunk a történtekre. Antropomorf szemléletünk miatt, azt hisszük, hogy igen. Van szerepünk a világban? Hát persze, mint a számítógépes figuráknak. Csak mi 3D-ben vagyunk. Hogyan is állunk, a világgal. Egyszerű a megoldás. Jó képet kell vágni a világhoz. Különben Ő vág jól képen. Mondjuk így is. (mármint képen vág) Azt hiszem, ennyi idősen nem érdemes megváltoznom.  -.appa.