Szeretett testvéreim, akik vagytok a hitben. Meg még abban a tévhitben, hogy csak kitaláció a lelki egészség. Hát nem az. A hatalmas információ özönben hallunk mindenféle dolgokat. Meghalljuk, de nem értelmezzük. Olyasmik felett siklunk át, ami emberi életkörülményeket, életeket érint, határoz meg. Döntenünk kellene, a magunk, a családunk, a környezetünk (a természetes és az épített) ügyében is. Döntenünk kellene: mi fontos? Az egészségünk mehet rá. Most nem arról beszélek, hogy mérgezzük magunkat, a környezetünket. (persze az is) Úgy gondolom a lelki egészség romlása, magával hozza a testi egészség romlást is. A pszichés egészség a környezethez, ( a külső környezet és a többi ember) a világhoz való viszonyunk. Mindezekkel együtt kell tudnunk élni. Egy belső, külső egyensúlyról beszélek, ami bennünk jelenik meg. Fel kell állítanunk egy értékrendet. Nem minden egyformán káros és nem minden egyformán jó. Döntenünk kell benne. Rangsorolnunk kell a tennivalókat. Jelennek meg életünkben új dolgok. Rangsorolni kell az új dolgokat. Úgy gondolom a pszichés túlterhelés, szervi betegséghez vezet. Elkezd a szervezet védekezni a túlterhelés ellen. Hol vagyunk attól, amit a biblia ír? Eltelvén az élettel, meghalt jó öregségben. Igaz, akkor még száz év felett éltek az emberek. Tudom, mondani könnyű. Meg kell változtatnunk a világhoz való viszonyunkat. Miért idegesít az, hogy hosszú sor áll a postán? Egyszer Fekete Zoli. Kollégám volt az Alkaloidában (gyógyszergyár). Bejön a postára. Rossz idő volt, morcosan álltak az emberek a sorban. Beáll Ő is a megszokott hosszú sorba. Mikor meglátott megszólított, hogy harsogott belé a posta. Üdvözölt, majd feltette a kérdést. Mi van a bankrabló sapkádat vetted fel? Kerek képén széles mosoly terült el. Ettől néhányan már mosolyogtak. Azt vettem fel, mert praktikus. Csak a szememre húzom és már nem ismernek fel, de most befizetni jöttem. Többen mosolyogtak. Miközben tettünk megjegyzést a postáról és a hosszú sorról, időnként még az ablak túloldalán lévő hölgyek is mosolyogtak. Ezzel, azt mondom, hogy beszélgessünk. Jobban telik az idő. Megtapasztaltam, nem egyszerű. Mindenki rohanna. Beleégették a zsigereinkbe, a lelkünkbe. Rohanni, menni, csinálni, nem megállni. Majd, ha megáll a szíved, megállsz Te is, majd akkor pihensz. Addig rohanj, hajszold magad, hozd a hasznot valakinek. Mit lehet tenni? Ne hagyd magad. Ne legyen lelkiismeret furdalásod, szégyenérzeted, hogy munka közben kitekintesz az ablakon, megnézve a repülő madarakat. Tudom én. Ügyesen azt sulykolják beléd, hogy a családodért teszed, a gyerekidért, az unokáidért. Nem is fogják azt mondani: nekünk sokkal nagyobb haszon kell, úgyhogy dolgozzon még többet. Attól, hogy egy pillanatra, konkrétan nem csinálsz semmit még nem lett üres az életed. A nyugalompercei is szükségesek. Persze objektív körülmények is hatnak ránk. Ügyes trükkökkel úgy rendezik a dolgokat, hogy azt érezzük muszáj megcsinálni. Higgyétek el, mi is tehetünk valamit. Rangsorolnunk kell. Holnap is nap lesz. Persze mindig is nyúzták, hajszolták az embereket: amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra.  -.appa.