appasztorik

Akarmi, mint egy szatócs bót

Gondolódzkodás a Sátán kapcsán

2016. november 07. 06:31 - appasztorik

Szeretett testvéreim, akik vagytok a hitben. Meg még abban a tévhitben, hogy a Sátán kapcsáról fogok elmélkedni nagyon tévedtek. Lehet ugyan, hogy a Sátánnak van kapcsa, de a cím úgy értendő, hogy a Sátánnal kapcsolatban. Emlékezzetek arra, amit mondani szoktam. A nyelv alkalmatlan arra, hogy egyértelműen kifejezze a dolgokat. Nos, hogy ezt így sikerült tisztáznunk (remélhetőleg), kezdem is mondandómat. Elterjedt ugye, hogy a Sátán kísértette meg Évát. Így aztán az ember nem is bűnös. Rászedték szegényt. Édesanyám ilyeneket mondott: könnyű Katit táncba vinni, ha Ő is akarja. Na, jó. Pont így a Bibliával kapcsolatban egyszer sem említette. Tovább megyek. Ilyen formán, az ember mentesítve van a bűnei alól. Megbánja és megbocsáttatik a bűn. Hurrá, lehet megint bűnbe esni. Lehet ezt így színezgetni, de ne feledjük. Jób szenvedéseit a Sátán okozta. Jegyzem meg, onnan tudjuk, (mármint Jób könyvéből) hogy a Sátán Isten fi. Az őszinteséghez hozzátartozik, hogy a bibliában a Sátán, még nem az a szörnyű, alávaló, teremtmény, amit most ismerünk. Ez a Sátán kép, egy kreáció, még pediglen a középkori egyház műve. Ezt nagyban segítette, hogy az Új szövetségben többször megjelenik a Sátán.  Azt hiszem, itt joggal merül fel: mi a Sátán viszonya Luciferrel? Lucifer ugyanaz, mint a Sátán, egy az ördögök közül. Az ördög kifejezés a bukott angyallal azonos. (angyalok bukása) Bukott angyalból nem csak egy van. A Sátán angyalnak lett teremtve, aki fellázadt Isten ellen és elszakad Istentől. Letaszíttatik a mennyből. Ezzel kezdődik a pokol története, ami a Sátán és követőinek helye. A Sátán működésének lényege minden Isten által jónak tartott dolog tagadása, rosszként való feltüntetése. Ebben valósult meg, az Ő és követőinek lázadása Isten ellen. Mi a helyzet akkor Luciferrel? Lucifer (fényhozó, fényt hordozó): az Isten ellen föllázadt angyalok feje. A teremtésben kapott méltóságát elveszítette, azaz lezuhant az égből. Amondó vagyok, mint az angyaloknál. Úgy vélem, hogy itt is névről, vagy beosztásról beszélgetünk. Mondhatjuk, hogy Lucifer egy ördög és a Sátán is egy személyben. Az ördög, (diabolus) bukott angyal, ide sorolják a démonokat is, akik ördögök. Gyakorlatilag az ördög egy kategória, olyan mint az angyal, tehát nem egy személyt jelöl. Az ember mítoszokkal vette körbe magát, ezzel védve magát. Később ugyan ezt a célt szolgálta a vallás is. Először, több Isten volt. Különböző Istenek voltak, akik védték az embereket. Attól függően, hogy melyik országról beszélünk, más és más nevük volt az Isteneknek. Szerepük hasonló volt. Aki kíváncsi összehasonlíthatja a görög és a római Isteneket. Szépen nyomon követhető a görög és a latin név alapján a szerepük is. Még egy fontos dolog és ezt nem szabad elfeledni. Isten megbánta a teremtést, ezért ki is irtotta az emberiséget. Noé megmaradt a családjával, ezt az ÚR rendezte így. Tegyük hozzá, a biblia ügyesen van megírva. Az Ó szövetségben elkövetett sok szörnyűség, népirtás, úgy van beállítva, mint pozitív dolog. Úgy jelenik meg a népek kiirtása, hogy mindaz az ÚR dicsősségét szolgálja. Mondhatjuk itt kezdődött a ma oly divatos és felkapott PR (az angol Public Relations szóból eredő rövidítés). A bibliai időkben nem lévén még angol nyelv, így nem is nevezhették még ezt a tevékenységet PR-nek, csak alkalmazták. Röviden, azt mondhatjuk a PR-ről, hogy egy szervezet kommunikációjának a kommunikációja. Egy cég vagy szervezet eldönti, meghatározza, hogyan kommunikáljon tudatosan környezetével. Nem más, mint a hírnév gondozása. Parasztosan kifejezve jó színben kell feltüntetni a céget, szervezetet. Kis rosszindulattal, azt is mondhatjuk, hogy meggyőzzük és félrevezetjük, akiket lehet. Az emberek négy százaléka gondolkodás nélkül elhisz mindent. A többieknél, ha sokat hangoztatják a dolgokat, sok pénzt fektetnek bele, akkor szintúgy jó eredményeket lehet elérni. Az ember úgy van beállítva, hogy azt kérdi: de, miért hazudna?  Nagy vonalakban ez a PR tevékenység. Ez aztán, mármint a PR végig kíséri az emberiség történetét. Amint mondottam, akkor még nem úgy hívták, de célja és feladata ugyanez volt. Mondom mindég. Nem történnek új dolgok velünk, csak kicsit másképpen ismétlődnek. Lehet, mégis tanulnunk kellene belőle? Ha engem kérdeznek reménytelen. Az ember kitartóan, ostoba és konok. Még büszke is rá. Na, ehhez kell a PR, ezért van rá szükség. Nézzük meg például, mit írnak a királyokról? Ebből is láthatjuk, hogy a tevékenység maradt, a név változott. Akkor még udvari krónikásnak hívták. Egyiptomban is működtették ezt az intézményt. Gondoljanak csak bele. A nem tetsző elődöket kivésették a kőből, vagy megpróbálták átfaragni a hieroglifákat. Azt hiszem itt az idő, hogy lekapcsoljam magam a Sátán kapcsáról. -.appa.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://appasztorik.blog.hu/api/trackback/id/tr3411938297

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása