Azzal mindenki tisztában van, hogy mindennapra esik valami világnap. Rendjén is van ez így. Egy nap legyen legalább az évben, amikor törődünk egy kicsit magunkon kívül másokkal is. Tegnap volt az idősek világnapja. Pontosítsunk egy kicsit. Nem tegnap volt, de tegnap tartották. Ne firtassuk, hogy miért. Most értek rá a meghívott művészek, vagy ki tudja mi. Annyi bizonyos, hogy a polgármester most sem ért rá, így aztán az alpolgármester úr tartotta az ünnepi köszöntőt. Elnézést, de előre szaladtam a történettel. Most még csak ott tartunk, hogy morfondírozgattam ott közben. Volt rá időm. A hangosítás beállítása zajlott. Adj rá közepet, magasat, érzékenységet. Mikor mit. Kis késéssel indult a buli. Végtére is az idősek ráérnek. Mondhatjuk, az örökkévalóságba, az a 15-20 perc belefér. Emlékszem régebben bosszantott az ilyesmi. Úgy fogtam fel, hogy nem tisztelik mások idejét. Ha meghirdették, hogy ekkor, az legyen akkor. Bevallom, én mindig tartottam magam a megbeszélt időhöz. Két-három perces késés esetén erősen eszkuzáltam magam. Nyugdíjasként úgy vagyok vele, hogy semmisem sürgős. Nézegettem körbe-körbe, a szemecskémmel. Meg is állapítottam, hogy ez a szűk fél színházteremnyi ember nem sok. Ennél azért Vasváriban több idős ember van. Miért nem jöttek vajon? Igazándiból, szombat délután nem olyan sok tenni való akad, ami halaszthatatlan lenne, egy nyugdíjas számára.  Nem tudnak róla? De, ki volt plakátozva. Így jártunk. Eljött, végül is a kezdet. Egy szavalt után, következett az alpolgármester úr köszöntője. Népszerű ember lévén, Misinek hívja a nép. Tényleg, jön-megy, tevékenykedik. Na, térjek csak visszamondandómhoz, most nem Misi népszerűsítése, méltatása a célom. Itt most az idősek napja kapcsán felmerült gondolatok az irányadóak. Hallgatom a köszöntőt. Szépen sorjáznak, az ilyenkor szokásos és elvárható mondatok. Tiszteletkörök, jókívánságok, szóval, ahogyan ezt kell. Bele is bambulok, a hallgatásba. Kikapcsolom magam és kellemes duruzsolásként ér el hozzám Misi hangja. Aztán egyszer csak, megszólal a vészcsengő, mint a reklámban. Felkapom a fejem. Nekünk is köszöni, hogy kialakultak a mai körülmények. Ez ellen minden porcikám tiltakozni kezd. Isten ments! Tudom, csak magam nevében beszélhetek, de erről szó sincs. Elzárkózom attól, hogy én bármikor is ilyen jövőt szerettem volna, bárkinek is. Amikor elszedik az emberek pénzét, kiforgatják őket a vagyonukból. Mikor emberek sokaságát taszítják a társadalom peremére. Jövőkép nélkül tengődnek és segélyek után ácsingózva nevelik gyermekeiket. Tenyészanyaként szülésre kényszerítve őket, mert a gyerek után pénz jár. Büszkélkedve a kimutatásokkal, hogy mennyi gyermek született. Íme, nem is csökken annyira a magyar. Már-már rabszolgasorsba taszított munkások, a végletekig leszűkített létszámmal végeznek veszélyes tevékenységeket. Mikor a halálukig akarják dolgoztatni az embereket. Nem gond, ha a munkavállaló nem tudja ellátni a feladatát. Akkor elbocsájtják. Lesz munkanélkülin. Lesz kicsit közmunkás és eltelik az a néhány év a nyugdíjig. Abba bele sem gondolnak, hogy egy évtizedekig munkához szokott embert, hogyan érinti, mikor munkanélküli lesz. Mikor a szakmájára büszke embert, munkának álcázott segélyre kényszerítik. Hát persze, hogy nem. Miniszterelnök úr életében nem dolgozott. Nem is tudja mi az, hogy munkahelyre járni. Nem feledtük el, (legalábbis én nem) mikor megsértődött a kormányra és évekig be sem járt a parlamentbe. A fizetést vette csak fel. A munkahelyről ilyenkor páros lábbal rúgják ki az embert. Ezért bátorkodtam mondani, sosem volt munkahelye. Ő politikus volt. Szabadságharcos. Hordozza a véres kardot Brüsszel ellen. Egy furcsaság van az egészben. Ami az egyszerű népet sújtja, az ellen sosem tiltakozik, bejelenti, hogy ránk kényszerítik. Ami viszont a haveri kört, a nagypénzek elosztását érinti, (föld, mindenféle pályázatok, meg lehetne még sorolgatni) ott nagyon tud magyarok érdekeit érvényesíteni. Szóval drága barátim, én sosem akartam ilyesmit. Sőt azt kell mondanom, hogy ez nem a mi érdemünk. Helyesebben bűnünk. Ez, ami most van, már a minket követő generáció produktuma (akik csinálják). Jó, még az én korosztályom béliek is tudtak hasítani maguknak a tortából. Tény, hogy mi többiek hagytuk, hogy ilyenekké váljanak. Elfogadtuk ezt a helyzetet. Elfogadtuk, a sokszor emberhez méltatlan körülményeket. Azt hittük, majd jobb lesz. Ebből kifolyólag, felnőtt egy embertelen generáció. Higgyétek meg, sajnálom, hogy így esett. Ennek a generációnak, számomra furcsa az emberekhez való hozzáállása. Kié is, akkor az érdem? Ez, a népet kifosztó, népnyúzó politikus gárda, a rendszerváltás terméke, amit Antall József indított dicső útjára. -.appa.