appasztorik

Akarmi, mint egy szatócs bót

Diskurzusok (IV)

2016. október 05. 09:22 - appasztorik

Sajnálatos módon, nekem semmire sem egyszerű a válasz. Nehezen értelmezem a világot. Az a pontosabb kifejezés, hogy nem tudom értelmezni. Nekem nincs életszemléletem, ha szigorúan vesszük. Mint, ahogy gyakorlatilag élet sincs. Vannak rezgések és érzékeljük. Így lettünk összerakva. Az életnek, nincs célja, meg értelme. Úgy, értsd, ami emberileg felfogható. Mint érző, gondolkodásra képes rezgés, életnek fogjuk fel a dolgokat, amiben vagyunk. Ebben az aspektusban, az élet generálja a célokat. Tehát nem az életnek van célja, hanem az élet, a kiinduló pontja a céloknak. Mondom én ezt, aki szintén nem vagyok. Ezekről már beszéltem régebben is. Isa por i rezgés vogymuk. Nem tudom az ó magyarban, hogy írták a rezgés szót. Egyáltalán hiányzott nekik ez a szó. Nem volt kvantum mechanika, meg vibrátor se. Szóba kerülnek emberi kapcsolatok is. Tudott dolog, hogy a költők érzékeny lelkületűek. Az ilyesmi hajlamosít a heves, akár szélsőséges megnyilvánulásokra is. Én amondó vagyok. Bármi is történt és bárhogy is történt. Úgy gondolom nem szabad mindent eldobni. A történetek többségében, főleg, ami két ember között zajlik, vannak szép és vannak jó dolgok, amiket érdemes megtartani. Na, jó. Tegyük múlt időbe. Voltak. Adrianáék, elég gyakran járnak a Mátrába. A kirándulásokon elgondolkodtam. Tudom én, hogy a Mátra elég nagy. Azt is tudom, legalábbis mondják, az ember mindég talál valami újat. Sátoraljaújhelyen nőttem fel. Én úgy vagyok vele, hogy hegy van, meg völgy van. Fák, bokrok, oszt annyi. Nem igen van azon mit nézegetni. Az alföld meg még rosszabb. Ott messzire ellátsz, hogy nincs semmi, de az sok. Szóba került egyszer a kert, hogy milyen praktikus dolog. Ott magadnak termelgetsz, abból aztán egészségesen táplálkozol. Mi jut nekem erről eszembe? Kert. Ez, azért tetszik nekem, hogy Te, mint pesti kislyánka elkezded a fődet művelni. Női szempontból a főd koszos. Oszt az biza bemegy a lakásba. Kis segítséggel persze, mert behordjátok, a ruhán meg lábacskáitokon. Oszt  lehet utána takarítani. Mindenféle bogarak (ami szintén kerül a lakásba is), meg lábas jószágok is járnak egy ilyen kerttel. Ne feledjem, hogy lábatlanok is. Csigák, amik szeretettel eszik el a salátádat. Főleg a házatlan csiga. Nem akarlak kiábrándítani, de egy 20 x 30-as kertben is mindennap tevékenykedni kell. A gyom ugyanis, sokkal jobban nő, mint a kultúrnövény. Mi több, a dudvát, a mindenféle enni akaró valamik (jószágok) kevésbé szeretik. Következmény Neked kell pusztítani. (a dudvát is, meg a jószágokat is) Azt be kell ismernem, hogy vannak emberek, akik nagyon büszkék arra, hogy ők megtermelik a dolgokat.  Én, nem azonosulok a nézeteikkel. Akkor aztán még nem beszéltem arról, hogy kutya meg macska. A kutya az befogandó, meg befogadandó jószág. Ha nem akarod nincs. A macska más tészta. Az fogja magát, oszt gyön. Jó szívű vagy, teszel ki neki egy kis kaját. Úgyis van maradék. Aztán veszel macska kaját. Egyszer azt veszed észre, hogy ül a foteledben. Na, jó. Nem ül. Fekszik és szőröz össze mindent. Sokan ezt is szeretik. A macskák nagyon jól el tudják adni magukat. Hízelkednek. A kutyák is, de azok nem olyan kétszínűek. A macska mindég a saját érdekeit tartja szem előtt. Gyerek koromban volt macskánk. Anyámék portáján itt is volt. Nem is egy. Kedvenc is volt köztük, de nem engedtük be a lakásba. Ha bekerül, átveszi az uralmat. Azt hiszem egy csomó dógot elmondtam, amikre nem igen voltál kíváncsi. Na, most már mindegy. -.appa.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://appasztorik.blog.hu/api/trackback/id/tr2211769721

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása