Nem gondolom, hogy mi gyártjuk, az emlékeket, csak egy része vagyunk a sok mindennek. Ebbe sok minden belefér. Bizonyos értelemben mégis igazad van. Másoknak is lesznek emlékeik rólunk és nekünk is másokról. Ki szabja meg? Hogy mi marad és mi felejtődik? Azt hiszem, az emberek, nem bocsájtanak meg. Azt sem tudom: a sok Isten közül melyik bocsát meg? Azt hiszem, rosszul vagyok összerakva. Az idő még több kérdést vet fel, ami sosem lesz megválaszolva. Egy tágabb értelmezésben gyártunk emlékeket, hiszen a megtörtént dolgokat, még az egymás mellett álló emberek is másképpen látják, másképpen élik meg. Ha, jól belegondolunk furcsa dolog az emlék. Szüksége van rá az embernek. A rosszból tanulnia kellene valamit. A jó, vagy mondhatjuk, szép emlékeken elmereng az ember, patyolgatva vele, az Ő kicsi lelkecskéjét. Itt egy vallomással tartozom. Csodálom Editet, ahogyan hisz az emberi jóságban. Ahogyan hisz abban, hogy a költők kötelessége terjeszteni a jót, a helyes viselkedést. Ettől jobb és szebb, mondhatni nemesebb lesz a világ. Én persze pesszimista vagyok. Nem akarván törni lelkesedését, vagy hitét szegni, de a következőket írtam: Nem egyszerű a dolog. Ismerem ezt az elméletet, hogy a világban a tudás áramlik. Meglepődhetsz én is hiszek benne. Majmoknál, cinkéknél működik. (hogy utálom ezt a szót és egyre gyakrabban használom) Abban, csak reménykedhetünk, hogy a jósággal is így van. Ebben sokszor nem hiszek. Az ember túlságosan gonosz. Lehet az embereknél nem ez a helyzet. Úgy értem, sokkal több embernek kell azonosulnia, ezekkel a nézetekkel. Kevés lehet, hogy mi legyünk a századik majom. Másik esetben: Versedhez és optimizmusodhoz gratulálok. Csakhogy, meglátásom szerint. Az emberi kultúra, civilizáció, társadalom - vagy nevezzük, akárhogy - nem ebbe az irányba mozog. Reménykedjünk, hogy a realitást legyőzik az optimisták. Megfordítják a trendet. Ámbár. Sok lúd disznót győz. Úgy ítélem meg, hogy a Földön jelenleg a jobbító szándékú emberek vannak kevesebben. Értem alatta, hogy olyan helyzetben vannak (lennének), hogy megtehetnék. A könyöklő, törtető, mást legázolók kerülnek, olyan helyekre, ahol tehetnének, az emberiségért. DE! Ők nem azért csörtettek oda, hogy jót cselekedjenek. Na, jó. Itt hagyom abba, míg valaki el nem kapja tőlem a borúlátást. Azt hiszem, az írók költők, kicsit magamutogató emberek. (vagy nem is kicsit) igaz lehet ez minden alkotó emberre. Jól belegondolva, minden emberre igaz. Hogy jön ez ide? Arra is mindjárt sort kerítek. Tegnap azon gondolkodtam, hogy mennyi mindent elolvastam én. És minek? Mikor veszem én ennek, (kategorizálhatjuk bárhogy) a sok okosságnak, vagy marhaságnak hasznát? Igaz lesz egy képem a világról. Csakhogy az egy szűrt kép, (ahogy a fényképező gépekre lehet színszűrőket tenni) amit én alakítottam ki. Függ tehát: ki, milyen szűrőt helyez a blendéje elé? Mikor szemléli a világot, elemzi és végig gondolja a hallottakat. Na, és az mitől függ? A neveléstől. A környezettől. Attól, hogy az ember élete során: miket hallott és olvasott? Nem utolsó sorban pillanatnyi hangulatától is. Szóval az ember roppant összetett lény. -.appa.