Az ember züllésének,

egy áldozati ének.

Hagyd abba mondta. Hiába korholt.

Ittam volna még egy kis alkoholt.

Ártatlan gyermekként indultam az útra.

Akár szentéletű is lehettem volna,

de túl sok volt a kocsma.

Hívogattak, intettek a szentek egyre.

Én visszaintettem, egészségetekre.

Ha jól emlékszem már jócskán alkonyult.

Az idő, züllött éjszakába fordult.

Éppen jöttem a kocsma felől,

meguntam nézni, milyen belül.

Menekültem a hajnal elől.

Gyanítottam úgyis megtalál,

ismétlődik mint a fraktál

és egy korty piát se hagytál.

Lassan fejedbe szállnak a borgőzök.

Ilyen módon születnek, most a hősök.

Az irigység beszélt belőlem, meg a szesz.

Mégis. Mi lesz akkor, ha már nekem se lesz?

Tény. Újra szomj gyötört.

Rendeltem még egy kört.

Én is ittam egy sört.

Egy züllött éjszaka után.

Büdösen, mindenki utált.

Hittem, végképp magam vagyok.

Rám köszönt, fáradt mosolyod.

Persze megnéztem. Hol domborodsz?

Azt is farmered milyen szoros?

És lám, egy kapcsolatra várva,

annyi szükségem volt most lányra,

mint nyár éjen télikabátra.

Izzadt voltál és büdös.

Ennyi volt bennünk közös.

Fáradtan néztem, szemembe szúrt a nap.

Hét ágra sütött, nem volt rajtam kalap.

                                                                                            -.appa.

A fejem teljesen üres.

Következzék egy kis szünet.