Itt a nyakunkon, az idő. Mehetünk csukázni. Azt szeretném bemutatni én, hogyan is kezdtem el a csukázást.

Tudom, hogy sokan nem kedvelik szegény Esox Lucius-okat, Ráfogják, hogy útonállórabló és még sok minden mást, de nekem gyermekkorom óta tetszenek. Sátoraljaújhelyen és környékén, a földrajzi elhelyezkedésből adódóan zömében patakokban horgásztam. Lakóhelyemhez közel folyt a Ronyva. Kisvasúttal elértük Széphalom határában a Bozsvát. Némi biciklizéssel holtágakban is lehetőségünk adódott a horgászatra. Országúton Berecki. Földúton és ártéri erdőben bujkálva a Kapronca. A csuka kis hazánkban gyakorlatilag mindenütt megtalálja életfeltételeit. Ennek köszönhetően már kezdő horgászként is találkozhattam velük. Első csukámat még nem horgászként vettem szemügyre. Prózai történet. A piacon mászkáltunk anyámmal. A piac akkor a város közepén a fő utca felső oldalán, a katolikus templom feletti részen volt, felkanyarodva a Papsoron. Piaci napokon itt árult, az egyetlen halárus. Patyu. Nem tudom mi volt a neve, de az biztos, hogy amikor valaki egy rendesebb halat fogott, azonnal megkérdezték. Hát ezt hol vetted? Patyunál? Nos az ominózus napon az asztalán ott feküdt egy hatalma csuka. Első nekifutásra megrettentettek a fogai, de a színezete igen megnyerte a tetszésemet. Később horgászként többször felvillant bennem ez a kép, a gyönyörű csukáról. Ábrándozgattam róla, hogy majd én is fogok. Gondolatban szövögettem a történetet, hogy merre tört ki, hová próbált menekülni, de aztán ügyeskedésem hatására feladta a küzdelmet és nyertem. Amint azt majd meglátjuk, a valóság és az álmodozás két különböző dolog. A hegyi patakban kishallal horgászva domolykót, vagy jászt fogtunk. Egy bottal horgászhattam és már akkor is úgy voltam vele, hogy paducot, jászt, vagy domit fogni mégiscsak szórakoztatóbb, mint a halszeletre várni a nagy halat. Így aztán a keszegezést erőltettem volna. A Ronyván a szennyvíz befolyó felett volt egy kiszélesedett rész, ahol mélyebb volt a víz. A Csehszlovák oldalon bokrok voltak, amelyek a víz fölé hajoltak, ezen a részen még fűzfa is állt. Próbálgattam ott gyakran a horgászatot, mert egyszer Jóska bácsi közel száz pirosszárnyút fogott. Mondanom sem kell, hogy nem fogtam soha, semmit. Hamar meguntam a dolgot és lejjebb mentem a szennyvíz befolyóhoz. Ott szinte mindég horgászott valaki és, ha mást nem is, de „snájdert” lehetett fogni. Úgy alakult a dolog, hogy egy nap nem mentem ki Jóska bácsival pecázni. A mai horgászpalánták vigasztalására mondom, hogy már akkor feltalálták az iskola intézményét, ahol különböző ötletekkel álltak elő. Gyakorlatilag ezek arra voltak jók, hogy ne tudjunk kedvenc szórakozásainknak hódolni, a pecázásnak és a focinak. Jól belegondolva a tanulást, ha nagyon elpiszmogott az ember két óra alatt le lehetett rendezni. Ennél többet nem igen fordított a dologra senki. Annyit tanult meg és annyit felelt, ha kérdezték. Nem volt csapás, ha valaki szakmunkásnak tanult. Akkor még szükség volt a szakmunkásokra is. Természetesen, a tanulás mellett egyéb fontos dolgok is besorolásra kerültek, mint például a gombfoci. Arról már ne is beszéljünk, hogy a szülők is hagytak meg dolgokat, amit tényleg el kellett végezni, mert ha nem arról tényleg jobb nem beszélni. Az Ombudsman megbánta volna, hogy azt a szakmát választotta, annyi munkája lett volna a jótét léleknek. No kanyarodjak vissza a csukákhoz. Úgy estefelé jön Jóska bácsi. Mondja anyámnak, hogy: - szomszéd asszony van itt egy csuka, nem pucolná meg felesbe. Elővesz egy, két és félkilós gyönyörű halat. Elmesélte a történetet. Kiment a Ronyvára. Nem akart messze menni, ezért letelepedett a már bemutatott katlannál és a víz fölé hajló fűzfa alá horgászott. Egy jókora döglött küsszel csalizta, - kacsaszárny tollas úszós felszerelését, -amire aztán kedvet kapott a csuka. Egy ideig nekem is megállóhelyem lett ez a katlan, de nem sikerült ott halat fognom. Megjegyzem másnak sem. Ecseteltem az előbb milyen gondolatok keringtek bennem a csukafogással kapcsolatban. A valóság sokkal hétköznapibbra sikeredett. Majd legközelebb.                  .-appa.