Amint azt tudjuk ugye, felvételt nyertem a filozófia szakosítóra. Azt viszont még nem, hogy Bimbó professzor úr tanítása élményszámba ment. Az első órán bejött a sötétszürke öltönyében, zöld kámzsa nyakú ingében kényelmes fekete cipőben és lenin sapkára emlékeztető simléderes sötétszürke sapkájában. Bemutatkozott, hogy Ő Bimbó Mihály, filozófiát fog nekünk tanítani. Vette a katalógust, olvasta a neveket és bejegyezte, hogy ott van az illető. Pár szóban bemutatkoztunk és kezdődött az előadás. Az első félévben filozófia történetet tanultunk. Kétségtelenül igaz, (ezt feltétlenül meg kell jegyeznem) hogy a filozófia egy látásmódot, egy szemléletet ad az embernek. Azt megtudhatták, akik olvasták az előzményeket, hogy milyen módszerekkel irányítgatott minket abban, hogyan mondjuk el, amit mondani akarunk és nem utolsó sorban, hogy azt is mondjuk, amit mondani akarunk. A második alkalommal jött. Köszöntöttük egymást. Leült és írta a katalógust. Nézett, srájbolt. Egyszer csak megáll és azt mondja: V elvtárs, a múlt héten nem ott ült. Eszkuzálja magát a tanuló erősen. Igen professzor úr, visszaülök. Maradjon csak, ha ott jobb. Csak megjegyeztem, hogy nem ott ült. Megdöbbentett a dolog. Az is meglepett, hogy név szerint ismer mindenkit, de egy hét múltán még azt is tudta, hol ültünk le első alkalommal. Azért nem semmi dolog. Vegyük hozzá, hogy a Kossuthon is voltak hallgatói. A következő történethez tudni kell, hogy amikor a mi csoportunk járt, ugyanakkor volt egy másik csoport is a mellettünk lévő előadóban. Pégés, vagy munkásmozgalmis, erre nem emlékszem. Egy szünet után, azt kérdi egyik társunktól. Kivel beszélgetett a szünetben? Egy kollégámmal, volt a válasz. Ő is gimnáziumigazgató. A prof elképedt. Na, ez szép. El tudom képzelni, milyen a gimnáziuma. Őt ugyanis ismerem. Én tanácsoltam el. Hozzám járt filozófiára. Ez az ember összetévesztette a filozófiát, a mellébeszélés tudományával. Történe egyszer, hogy megjegyzi: Tarnai elvtárs nem volt a múlt héten. Igen professzor úr, viszem az igazolást. Nézegeti a KISZ bizottság pecsétes igazolását. Nem tudjuk mi lehetett bele írva, de (nem meglepő módon) nem tarthatta kielégítőnek, mert megkérdezte. Mit csinált? A konferenciára én vittem be az előadókat. Mondta Laci. Mire is a prof, azt kérdi. Mozgássérültek voltak? Laci gyors beszéde még gyorsabbra váltott. Nem, nem, nem. Akkor miért kellett őket vinni? Midőn sikerült tisztázni, hogy kísérte őket, akkor napirendre tért a dolog felett és írta tovább a katalógust. Az előadásaiba mindég beleszőtt valamit az akkori napok történéséből is. Mint egy véletlenül párhuzamot húzott, az akkor leadott anyaga és a napi történések között. Kifejtette, elemezte, aztán felháborodást színlelve, azt mondta: mi közük maguknak ehhez? Kiszednek itt belőlem dolgokat. Én nem emiatt járok ide. Úgy gondolom, hogy ezzel jelezte, hogy bizony ez fontos dolog. Jött aztán a féléves vizsga. Nagy nyugalommal vizsgáztatott. Az említett másik csoport, valahol már vidáman ünnepelte, hogy túl van a vizsgán, mikor mi még vizsgáztunk. Délben elment megebédelt és folytattuk a vizsgát. Kétszer fordult elő a két év alatt, hogy kiültem a vizsga asztalhoz, mire Ő kijelentette. Aaa, a pecások türelmes emberek. Elmegyek ebédelni. Mikor visszajött, nyugis tempójában folytatta tovább a vizsgát. Voltak évközben kötelező olvasmányok, amikre számon kérőileg különösebben nem tért ki a konzultációkon. A vizsgán azonban tett fel kérdéseket. Na, most aki nem olvasta a kötelezőt az bajban volt. Én úgy tapasztaltam, a vizsgán úgy tudott kérdezni, hogy segített. Beugrott a helyes válasz. Sokan elégedetlenkedtek, hogy a kérdéseivel összezavar. A vizsgára várva, a folyosón, az előtérben tisztázódtak dolgok, különböző trükkökkel és elrejtett kis cetlikkel kapcsolatban. Nos, én azt hiszem, hogy az öreg ezekkel a kérdésekkel semlegesítette a különböző fegyvereket. Felkészüléskor nem szólt senkire, hogy ne tegye ezt, vagy azt. Én a vizsgán Kant kérdést kaptam. Ez nem hím állatot jelent, hanem egy filozófus neve. Még emellett Immanuel is volt az illető, (Emánuel az egy asszonyka, volt, de őt talán most hagyjuk) német is volt, de nem ez volt a legzavaróbb az egészben. Kant rendszerében, amiről beszélnem kellett található az, a priori és az aposteori. Azért ennyivel nem ússzátok meg. A priori: olyan megismerés, melynek forrása a minden tapasztalatot megelőző értelem. Értelmezik úgy is, hogy eleve elhatározott (az előzőből) Aposteori: olyan ismeret, amely a következményből utal az okra. A későbbiből, a következményből. (más értelemben, utólagosan) Az előadásain rendre kifejtette, hogy szűkebb értelemben, tágabb értelemben. Úgy gondolom, hogy az értelmünk is tágult valamelyest. Egy történet járta róla. Nem tudom igaz e? Úgy mesélik, hogy a Kossuthon nagyon felbosszantotta az egyik hallgató, mire a prof azt mondta. Nézze, ha egy kicsit is látnám, hogy tud gondolkozni meg adnám a kettest. Tudja mit? Itt van ez a kétforintos. Az asztalra helyezte és azt mondta. Ha leesik, megbuktatom. Ha nem akkor átengedem. Lazán megpöccintette ujjával a pénzérmét. A srác elkapta. Jé. Maga tud gondolkodni. Elégséges. Ennyi kitérő után kezdjük majd a második félévet, amelyen Marxista filozófiát tanultunk. Sejthetitek, hogy kissé eltér a transzcendentális idealizmus -tól.                                            -.appa.