De azt nem gondoltam, hogy ennyire. Régen foglalkoztat a gondolat, hogy blogot írjak. Olvasni itt-ott, hogy ilyen-olyan királynő, meg minden féle rangú és rendű vénasszonyok, meg vénemberek, de még Ferenc is (mármint a pápa Ő szentsége) elsajátítja ezt a furmányos számítógépes világot és él vele. Na, hát akkor én miért is nem? Merült fel bennem a kérdés. Felugró ablakok mondják, hogy blogolj Te is. Mondom, jól van öcsém, Te akartad. Nyomogatom a billentyűket szorgalmasan, (nem Szorgalmatoson, ahol az UFÓ leszállóhely van) de az egészből nem lett semmi. Most az éberebbek azonnal észreveszik, hogy aszongya, de hát itten olvasom. Na de ez nem attól van, hogy én nyomogattam. Ádám nyomogatott és neki engedelmeskedett a rendszer. Mondjuk elsőre nem jelentkeztem be időben és megszűnt, de ez maradjon köztünk. A második nekifutás sikerült. Na, nem úgy egyből, mert ugye egy pontnak nagy jelentősége van az internet világában. Nem úgy általában. A kis és nagybetűnek nincs jelentősége. Az ékezeteknek nincs jelentősége. A címzésben viszont. Na, ottan osztán van. (javasolja erősen a masina, hogy osztón, osztás, osztván, oszmán) Eszibe nem jut, hogy aztán-t javasoljon. Tudom, lehet tanítani és akkor majd tudja. Úgy vagyok vele. Elég, ha én tudom. Sok mindent megtud az ember és ezzel visszakanyarodok az UFÓ leszállóhelyhez. Pestre jártam iskolába. Szó szerint, mert a Duna innenső partján volt az épület, leszámítva néhány órát, amit a műegyetemen tartottak. Iskola alatt meg értsünk felnőttképzést. Szóval a buszon ül egy csomó ember. Ki ezt, ki azt csinál. Akkor még voltak, akik beszélgettek a szomszéddal. Ki hol lakik, meg ilyenek. Meghallván a szomszéd hol lakom, azt mondja, hogy: - na hát, a szomszédban van Magyarország második UFÓ leszálló pályája. Megtudtam azt is, hogy az első Budaörsön van. Később beszéltem Marikával, akivel anno együtt dolgoztunk a míreg (méreg, de Bűdön míreg, meg píz van) gyárban és elmondta, hogy tényleg volt egy fiatalember, aki eltűnt egy időre. Előkerülvén komoly képleteket tudott, pedig nem volt semminemű képzettsége. Részemről, hamar napirendre tértem az UFÓ kérdés felett. Szorgalmatos térségében sok nagyfeszültségű távvezeték található. Az ilyen vezetékeken lehet koronakisülés, amit nézhetnek UFÓ-nak. Erről majd később, ha eszembe jut. Most az írás nehézségéről van szó. Azt mondtam, hogy nem nehéz dolog. Írd le, amit mondasz. Kezdem revidiálni ezen nézetemet, annak hatására, ahogyan megnyilvánulnak tévében, rádióban még jó nevűek is. Tényleg. Egy ilyen gagyorászást, hümmögést kár lenne leírni. Mondhatják most, hogy meg kell tanulni beszélni. Ez nem cél. Magyar tanárok is vallják, hogy a nyögdécselés a beszédben helyén való. Az illető rendezi a gondolatait. Én meg azt mondom, hogy az illető hazudik. Lehet ez téves következtetés. Számtalan példa van rá, hogy a szépen folyamatosan beszélő politikus, bizonyos helyzetekben nyögdécselni kezd. Istenem, mit is hazudjak? Gondolja magában. Tudom, nem így van, csak rendezi a gondolatait. Vajon miért gondoltam én arra, hogy arra vigyáz, ki ne mondja véletlenül se az igazat. Rosszhiszeműség, egyértelműen. Csodálják? Hát ne csodálják. Huszonöt esztendeje sulykolják belém, (na meg belétek is) hogy nekünk van a világ legelvetemültebb, legkorruptabb, legaljasabb, az alvilággal összefonódott államot vezető rétegünk, akik a haveri kör és saját zsebeik megtöltésével foglalkoznak. Kerüljön bárki személy és bármely párt hatalomra, mindég az előbb vázolt dolgok kerülnek felszínre, meg az, hogy ezek eladják a hazát. Lepaktálnak ezzel, azzal. Ezelőtt ezt csinálták, meg azt csinálták. Mellesleg ez a paktálás jól fizető tevékenység lehet. Sajnos ezt a technikumban nem tanították. 8mármint a paktálást) Ámbár nem lehetetlen, hogy igen, csak én nem figyeltem oda. Úgy vótam vele lehet, hogy az engem nem érdekel. Az érdektelen dolgokat meg minek jegyezzem meg. No de, az én emberi történelmemről térjünk vissza, az emberiség történelmére. Berczik Imre tanár úr, aki történelmet tanított az osztályunknak, azt mondta: - aki sokat nézeget hátra, az előbb-utóbb orra bukik. Sajnálhatják magas állami vezetőink, meg parlamentben ülők, hogy nem jártak a veszprémi Vegyipari Technikumba. (ezzel most nem azt sugallom, hogy jó lett vóna, ha oskolába járnak, mert tudom én, hogy magas iskolákat végeztek, legfeljebb időnként piszkálgatják egymást, hogy vette a diplomáját, nyelvvizsgáját, meg tudjátok, hogy mi mindent) Sosem beszélt ezekről a dolgokról, ha kérdeztünk. Egyszer megjegyezte, hogy az talán már igaz, amit Petőfi koráról tanulunk. Úgy hírlett, hogy ötvenhatban Imre bácsinak volt valami afférja. Mondhatjuk. Kinek nem? Egy idő után lett annyi ötvenhatos hős, mint gyerekkoromban partizán. Komolyan mondom. Annyi partizán volt, meg ellenálló, hogy talán katonaként nem is vettek annyian részt a háborúban. Így aztán nem is csoda, hogy a németek elbukták a háborút. Most lehet, hogy valamelyik volt tanárom szólna. Fiam, ne bomolj már. Pontosabban. Ne blogolj már. Ahogy gondolom lesz még ennek folytatása. Tudja meg ország világ, hogy tényleg milyen nehéz írni. Esetünkben a világ nem tudja meg, mert egyre több ugyan a magyar, (valami tizenötmilliót mondanak honatyáink) főleg idegenbe szakadva, de valljuk bé, a világ elég megátalkodott és nem tud magyarul. -.appa.