Csütörtökön 07.-én kinéztem az őrházira. Egyszerű oka volt. Eszembe jutottak a belógó nádszálak. Magamhoz vettem a 3 m hosszú nyelet. A sarló a kocsiban volt. Megcsapkodtam a töltésen növő aszatot. Majdnem derékig ér, semmi kedvem hozzá, hogy összeszurkáljon. Így is megszúrt, szóval nem az Én kedvem kérdése, hanem az aszaté. Levágtam a nádszálakat, és a hínárból, sulyomból is szedegettem ki. Összeszedtem a konzerves dobozokat és a fedeleket. Akkor már, ha ott vagyok, megnéztem az eggyel feljebb lévő helyet is. Nagyon be van nőve, de látszik a vedér aljának lenyomata. A vedren szoktak ülni. Ez alapján valaki horgászott itt. Elmentem a legelső helyre. Nézelődök. Jobbra olyan, mintha valaki két egész kenyeret dobott volna be. Ahogy jobban megnéztem, ez a valami belógott a vízbe, és sok kis hal csipegette. Megcsapta az orrom a dögszag. Hát bizony ez egy fél disznó lehet. Amit duzzadt kenyérnek néztem, az egy sonka, meg egy lapocka. Nem tudom elképzelni sem, hogyan került ide ez a jószág maradvány. A tedeji sertés telep dög kútja – ha van még olyan – szóba jöhet, de miért dobták a vízbe. Másrészt a feldolgozásnak nincs nyoma a parton, pedig egész dögöt szoktak megmenteni. Nézegettem még unalmamban a föld kupac tetején régi cserép darabokat. Találtam is, és hazamentem. Mielőtt valaki megszólna. Ez értéktelen lom. Kotrás során kerül elő, nem azonosítható a pontos helye, hogy mikor került oda. Pénteken nekiláttam és elkezdtem kigubancolni a szereléket. Sikerült tágítanom a görcsön, de aztán abbahagytam. Rájöttem ez egy kettős csomó.

09.-én szombaton megjöttünk Debrecenből. A hűtőbe pakolás után kigubancoltam a szereléket. Két tű kellett a gubanc kibogozásához. Sikerrel jártam. A fülpiszkálóból készített horogkötő szerkezettel kötöttem előkéket. Meg vagyok magammal elégedve. Megvarrtam a székemhez a szalagot. Délután a kabaré után indultunk horgászni. A derékszögnél benézve láttuk, hogy Ottó a szokásos helyén horgászik. Attila azt mondta menjünk a szokásos helyre, a két fa közé. Nem örültem ennek. Itt ugyanis erősen süt a nap. Az utóbbi időkben borultas időben jöttünk ide. Na, mindegy. Legyen úgy, ahogy akarja. Az etetőanyagba kevertem egy kis kenyeret és földet. Azt gondolom sikerült beállítanom az állagát, de a sok kapás ellenére nem fogtunk sok halat. Én 14-es horoggal horgásztam, de sok üres bevágásom volt. Így sok gubanc. Volt egy, amikor le kellett szednem az ólmokat. Attila a végén feladta a gubanc bontogatást, és vasárnapra halasztotta. De, térjek vissza az elejére. Attila egészen hamar szólt, hogy meg van a három hala. Én a sok piszkáló kapásból kevés halat fogtam meg. Volt ebben szivárványos ökle is, meg egészen kicsi bodorkák. Zömében keszegek jöttek.  -.appa. 

• Hát (hogy egy megerősítő mondatot elengedjek, így a vége felé), ez a levél sorozat is hosszú lesz. Még nem lett, mert bárhol írhatok még bele, az utolsó cirógatásnál. Remélem, ezzel a maival egyelőre sikeresen be is fejezem. Meg ennek a szónak a használatát is. Hát milyen hülye szó mán ez, az egyelőre. Én ezen túl inkább mondom „egyenlőre”, értelmezvén úgy, hogy eddig az időpontig. Ki tudja, - mi lesz utána. Most meggyőztem magam. Így fogom használni. Jó, hogy nem, igya!-lőre.
• Az önkritika, kritika viszonya érdekes témakör. Úgy értem, érdekes fejtegetés jöhetne ki belőle. Nem tudom, - az önkritika nem múlik e el? Szedni kellene rá valamit. Lakik itt, a lépcsőházban egy fiatalember. Neki nincs önkritikája, és mellé mindenkinél okosabb. Féldeci körtét használ, két sörrel. Napi ötször. Nekem annyit nem ér!
• Bár vigasztalásként kaptam, de jól látta, aki írta. Elég nagy probléma az elmélkedés. Felesleges időtöltés. Semmi haszna. Nemcsak számomra! Senki számára nem jelent semmit. Nemhogy útmutatást, tájékoztatást, netán élményt nyújtson. Ez egy beteges kényszer, hogy végig gondoljam a dolgokat. Hiábavalóság! Mondaná a Prédikátor.
• Voltam Debrecenben, a belgyógyászaton. A Carotis doppler vizsgálat április 14.-én lesz. Azt mondta főorvos úr. Maradj így Gyula bácsi. Mondják: az orvos utasítását, be kell tartani. Ilkó jól tudja, hogy szív problémám van. Alap, 2016.-ban infarktusom volt. Egy stent be lett téve. Betettek 2017. januárjában, egy másikat is. 2022.-ban bekerültem a Kenézibe. Felugrott a vérnyomásom. Ott derült ki, hogy tömődnek el a nyaki ütőereim. 2023.-ban Nyíregyen voltam kontrollon. Egy asszonka mért. Négyünket annyi idő alatt, mint Debrecenben egyedül Engem. Azt mondta: ezt nem nevezném érszűkületnek. A neurológiára nem kellett visszamennem. „Rendelünk telefonon is”. Hívtam a megadott számot. Harmadszorra felvették. Azt mondta: korának megfelelő állapot. Sőt jobb! Kérdeztem, mi a teendő?
• Mire gondol?
• Ilyenkor szokták mondani, hogy fél év, vagy egy év múlva kontroll.

– Magát megnyugtatná?

– Igen, - válaszoltam.

– Jó. Akkor egy év múlva kontroll.

– A háziorvos nem adhat beutalót a nyaki ultrahangra.

– De a neurológiára igen. Mi majd beutaljuk. Ezek után, Debrecenbe kértem beutalót, és ott a belgyógyász utalt  a nyaki UH-ra. Hát ennyi a történet.

• Jut eszembe megint. Érdekes a deja vú érzés, amiről írtam. Az az, 1975.-ös álom, ami egy felvillanás volt. Sokszor bevillant, az óta is. Mindég kellemes érzés tölt el. Mit akart, vagy akar ezzel üzenni a mindenség? Ű, dóga! Egyáltalán, kell e mögött keresni, valami sorsszerű irányítást.
• Úgy néz ki, sikerült a tervem. Itt a vége. Majdnem. No, még valami. Nekem nincs sok időm, a Poettel foglalkozni. Nem is erőltetem. Tegnap, gondoltam írok egy verset. Nem találtam a gépen a mappát, amibe irkálok. Majd előkerül. Ezt se erőltetem. Hiábavalóság, minden hiábavalóság, mint minden az ég alatt. Mondom Én, a Prédikátor helyett. -.appa.

• Nem tudom mit is gondoljak? – a versírással kapcsolatban. Azt gondoltam, hogy nincs hallásom. A versnek kellene lennie egy dallamának. Ritmusosnak kell lennie. Én meg botfülű vagyok. Annyit János elmondott, hogy a komolyzene értése, szeretete, segíti a jó versek írását. Na, Én meg leragadtam Bach, D-moll Toccata és Fuga című művénél. Oszt akkor, még ott se mindenik interpretáció teszik. A helyett, hogy próbálnám felfedezni a zene vagy egy vers szépségét, azt mondom rossz.
• Azzal a kitétellel kapcsolatban, „hogy alapjában véve az emberek jók”, van egy történetem. Egyed tanár úr arról beszélt, hogy a nyelv milyen fordulatos. Rám mutatva, azt mondta: Papp (ez Én Magam valék) alapjában véve egy rendes gyerek. Ebből mindenki megérti, hogy egy csibész. Nyelvünk valóban változatos és választékos lenne! A sok angol, és német tűkör fordítással a rádióműsorok behozták a köztudatba a számomra utálatos „tud lenni” kifejezést. Legnagyobb hirdetője, a magát a rádiózás Istenként meghatározó Bochkor. Kialakulása a következő miatt van. Ott a jó műsor ötlet. Nem fog tán azzal időt tölteni valaki, hogy a megfelelő magyar kifejezést használja. Egy Isten, nem pazarolhatja apróságokra az idejét. Jó „tud lenni” bármi, a sok prosztó hallgatónak.
• Igaznak tartom a következő feltevést. Vannak irányítók, és irányítottak. Aztán akit elfogadtak, az kezd erőszakosabb lenni. Nagyobb szelet kell a mamutból. Nem véletlen, hogy a Biblia is nemzettségeknek határozott meg külön feladatokat. A Távol-keleten kasztok voltak, vannak. De ide sorolhatjuk az összes nagy társadalmat. Egyiptomot, Rómát, és természetesen a Görögöket is. Vagyis különböző típusú emberek lettek legyártva, mondhatni funkció szerint. Úgy néz ki, erre ma is van igény, csak túlságosan összekeveredtünk. Mi Magyarok nem. Viktor megmondta.
• A többségnek irányító kell, akire felnézhet, akitől sorsa jobbra fordulását várhatja. Bízik benne akkor is, ha történetesen egyre siralmasabb körülmények közé kerül, az élete. Ezt célszerű még, égi hatalmakkal is megtámogattatni, hogy minden egy kézben összpontosulhasson. Ilyen egyszerű lélek az ember. Ma is azért áldatják a templomokban Istennel az ország vezetőt. Lássák a népek. Ők felettünk vannak. Hatalmuk nem földi eredetű.
• Felmerül kérdésként, - Ki a jó ember? Azt gondolom. Miért ne lennél Jó ember? Elfogadod Magad, és mások is elfogadnak. Ez ilyen egyszerű. Remélem, ezzel nem egyszerűsítettem túl a világ működését. (Belegondolva, - DE!)
• Az álmommal kapcsolatban. A múltkor azt a történetet, a deja vú érzésre írtam. Tehát a leányzót álmomban láttam. Hogy miként? Előjöhetett, egy előzetes látvány alapján, ami nem rögzült bennem. Ment egyből a tudatalattiba, és onnan, amikor megláttam a lányt, akkor hirtelen előugrott.
• Én is hallottam már az irányított álomról. De? Meg lehet e bízni benne? Másrészt az álombéli gondolatainkban előre kell mennünk az időben. Azt gondolom a jövővel nincs kapcsolatunk. Vissza is kell jönni a jövőből, és felébredvén emlékezni rá. Macerás.
• Az utazásokkal kapcsolatban. Érdekes módon egyre jobban felizgat a dolog. Onnan veszem észre, hogy emelkedik a vérnyomásom. Attól tartok, hogy lekésem az időpontot (orvosnál). Ha megyünk valahová, a vonatot, a buszt (pedig inkább ezek késnek). Régebben, mikor kocsival elmentünk a Dunántúlra horgászni, gyakran fordultam le később. Majd mentem amerre gondoltam. Jöttünk már hazafelé. Rosszul soroltam be. Mentem nyugodtan tovább. Mit tesz Isten? - ott vagyunk a budai rakparton. Kis ívben fordulhattunk is az Erzsébet hídra. Sokkal gyorsabb utat találtam. Csak nem jegyeztem meg. Így egy év múlva szívtunk a BAH csomóponttal, meg a Hegyalja úttal. -.appa. 

• Óhatatlanul felmerül az elköteleződés kérdése. Legjellemzőbb a politikai. Ez nagy gazdasági haszonnal jár. Most nem térek ki a jól megfizetett újságírókra, és művészekre. Hátránya a politikai elköteleződésnek, hogy előbb-utóbb valami törvénytelenségbe rángatják az embert. Onnantól a markukban van, és zsarolható az illető. De többségében szívesen maradnak, mert az anyagi jólét vonzó. Valójában több típusa van az elköteleződésnek. A társadalom éppen az anyagi elköteleződés felé indult el. Mindent pénzzel intéznek el. Családon belül is. Azt gondolom, az érzelmek egyre inkább kiszorulnak a palettáról. Ami, a Poet versein nem látszik. Ott hatalmas hatásvadászat folyik. Aki nem kap szívecskét, az megsértődik. Ezzel kapcsolatban azt gondolom, ez éppen a miatt van, hogy sivárabb lett az emberek érzelmi élete. Nincs rá idejük. Fészbukozni kell, sorozatokat kell nézni. A családra nem jut idő. A meghaladott világban, minden egyszerűbb volt. Nem vót mit csinálni, oszt beszélgettek egymással az emberek. Még a szomszédokkal is. Most magas kerítéssel körbeveszik magukat. Ű dóguk!
• Jánossal kapcsolatban már sokszor írtam. Vigasztalásotokra, vagy inkább megnyugtatásotokra mondom: egy nem létező világban nehéz eldönteni Kinek van igaza. Megvalósulhat bármi. János hisz abban, hogy felsőbb denzitásba léphet. Vagyis az élet folytatódik egy magasabb szinten, egy másik univerzumban. Én, ebben az átjárhatóságban nem hiszek. A Hinduizmusban el lehet jutni a nirvánába. Ott is van újjászületés. Ott a létkerekéről leszállva készülhetünk az új életünkre. A köztes létben az ember megtervezi a következő életét. János azonban egy, szerintem rosszul megírt szkifiben hisz. „Az Egység törvénye”. Mindég erre hivatkozik. A kedvéért elolvastam az első kötetet. Kielemeztem Neki. Barátságosan cáfolta a dolgokat. Végül háromszor olvastam el, de az ellentmondások tételes felsorolásának sem hitt. Olvassam el, mind a hat kötetet. Hát nem marhultam tán meg!
• Ő valóban rendkívül kiterjedt levelezést folytat. Azt gondolom, minden idejét a gép előtt tölti. Eléggé előrehaladott COPD betegsége van. Ez magyarul a krónikus obstruktív tüdőbetegség, ami a légutak, tartós beszűkülését okozza. Hajnali háromkor kel, és onnantól dolgozik a gépén. Megtudtam Tőle, hogy gépelni nem tud. Így „a Samsung automata fordítójával írok (lassú, nehezen tanulja a magyart), nem tudok olyan bőségesen írni mint te. A verseket a desktopra szerkesztett virtuális billentyűzet segítségével írom egyenként az egérrel pötyögtetve a betűket”. Az idézet Tőle van, hogy lássátok, mennyire megküzd azért, hogy ott legyen a Poet közösségében, ahol Mindenki felé szeretettel, és öleléssel fordul. Ő, az akarat mintaképe. Rendíthetetlenül hisz az emberi jóságban, és abban, hogy a világ egyre jobb. Ezekről elvitatkozgatunk. Szóval a látszólagos sok ideje, a betegsége miatt adódik.
• Érdekes, hogy Gyakorta ébredek Én is háromkor. Erre írta, hogy akkor közelebb vagyok a spiritualizmushoz, mint gondoltam. Ekkor nyitják meg fentről a csatornákat, amin keresztül megszólítanak bennünket. Ezek tanácsok, vagy jó gondolatok. Jegyezzem le. Régebben próbálkoztam ezzel, de nem voltam tőle elragadtatva. Még egy téveszméje van. Szerinte, aki tud verset írni, az mind tehetséges. Válaszoltam Neki, hogy ez a huszonezer ember a Poeton nem mind tehetséges. Azt mondta: mind azok, csak nem elég nyitottak. Amit megkapnak információt fentről, azt az ego átformálja (átírja, a megkapott remek gondolatot), és e miatt nem tökéletes a vers. -.appa.  

• Na! – hogy levelezek többfelé, szortírozom a kapott leveleket. Van, akin látszik a régi nevelés. Van, aki elnézést kér. Nem divat manapság. Van, aki betartja az ígéretét. Erre írtam Én. Az ígéret szép szó. (A kis ződ gömbölyű, borsó).
• Ez utóbbi egy tök felesleges gondolat, de erősen kikívánkozott belőlem. Ezért tart számomra sokáig a levélírás, mert ilyenek miatt át kell fésülnöm, hogy miket írtam. Legyen jó a frizurája. Ezeket a kószákat (mármint gondolásokat), direkt meghagyom. Lássa mindenki! Nem egyszerű az élet, egy olyan irkáló ember számára, akinek ez nem szakmája. Plédául (ahogy valamelyik gyerekem mondotta volt), azon is agyalgattam: „Ezért tart számomra sokáig. (vagy) Ezért tart sokáig számomra”. Mármint egy levél megírása. Melyik a helyesebb?
• A leveleket, Francia bekezdésekben szerkesztem. Kiindulva abból, hogy talán jobban áttekinthetőek. Meglátjátok, hogy nem igazán, de így az elején, némi kis vigaszt jelent. Kecsegteti az olvasót.
• Kezdek válaszolni a levélre. Ez, apró lépésekben történik, amit többször elolvasok, átírok. Erre azért van szükség, hogy egységes képe legyen a levélnek, amikor elküldöm. Így aztán kis lépésekben haladok, de főleg lassan. Meg kell gondolom, - mit írok, és hogyan? Számomra is érthetetlen módon, hogy miért, de érthetően szeretném megfogalmazni mondandómat. Abban a tévedésben leledzem, hogy akinek írok, azt érdekli, amit írok. Ma, ez már nem elvárás.
• Ez részemről nem egyszerű. Ugyanis úgy kell megírnom a levelet, hogy azt gondoljam: ok, ez érthető. Olykor szórendet cserélek, hogy biztosan érthető legyen. Nem lehetetlen, hogy ekkor zavarom össze az olvasóm.
• A hosszas levélírás miatt egyszerre, csak egy levelet írok. Át kell hangolódnom, egyik levélről a másikra. Nem mellesleg van, akiről valahogy az a gyanúm, ki akar akasztani. Nah, ezek a gondolatok, az Én gondjaim.
• Egyik levelező társam felvetette, miszerint Erdélyt nem érte el a globalizáció. Vajon biztos ez? Erdélyben jártamkor Én nem szerettem, hogy ahol tehették, ott éreztették velünk, mennyire utálják a magyarokat. Nem vitatom. Nincs rajtunk semmi szeretni való. Fensőbbség tudatú, másokat lenéző nép vagyunk. Voltak velünk olyan nagy magyarkodók, hogy Én is utáltam őket. Valahogy mégis rosszul esett, hogy mindenkit egy kalap alávettek. Jobb, ha minden magyart utálunk, - megfontolásból. Lehet igazuk volt, azzal nem lehet nagyot tévedni. Csak Én, túlzottan érzékenykedtem. 20 éve még jó pénzt jelentettünk számukra. Tízezer forintért rengeteg lejt adtak.
• Nem találok semmi sértőt abban, ha a levélben kritikailag szólítanak meg. Elfogadom, tudva építő jellegét, ami jó akaratokból adódik. Nem értek a versíráshoz. Egy hozzáértőnek, nagyon bánthatja a szemét. Nagyon remélem, elnézik Nekem, hogy annyira paraszt vagyok, hogy úgy írom a dolgokat, ahogy Nekem jól esik. Nagyképűen azt mondom: az a helyes központozás. Amúgy meg, beleolvastam a legújabb Magyar helyesírásba. Hát drágáim: Mindenki azt ír, amit akar. Ahogy Én értelmeztem. Leírja az okosságot, mi a helyes. Majd ad jó pár felmentést, ami kivétel.
• Én nem vagyok elégedett a MI megnyilvánulásaival. Pedig ez lesz a jövő. Állítólag gyorsan tanulnak. Később, már egymást is tanítják. Telefonon, cseten érdeklődve is, a MI jelentkezik be. Mellé, szinte semmit sem tudnak elintézni. Az még a jobb eset, amikor összezavarja az ember, és felajánlja, hogy kapcsol egy munkatársat. Jut eszembe Szickey_Me. (Egy költőnő). A legutóbbi versére valami olyasmit írtam, hogy Engem zavar a MI szóalkotása. Nem írt rá semmit. -.appa. 

08.06.

Megint három körül indultunk. Azt mondhatom, hogy a napsütötte helyen sem volt különösebben meleg. Ugyanoda mentünk, mint tegnap. Behurcoltuk a motyót. Etetőanyagot kevertem. Attila azt javasolta használjak őszibarack aromát. Tartottam tőle, hogy nagyon vonzza majd a keszegeket. Ez a félelmem be is jött, de megtettem a gyerek kedvéért. Elkezdtem Én is a horgászatot. Az úszóm nagyon ki állt a vízből. Ólom hiánya van. Emlékeim szerint erre még kell egy kisebb ólom.  Tettem. Vízbe ejtéskor jókora gubanc keletkezett. Nagy nehezen kibontottam a csomót. Később rájöttem, hogy a két ólom között lett egy görcs, ami jól megszorult. Számomra érthetetlen, hogy tudott ott görcs keletkezni. Sikerült besúlyoznom az úszót úgy, hogy kedvemre való legyen. Fogtam is két halat, meg egy ágas bogas gallyat. Valamit kért Attila. Letettem magam mellé a botot. Hallom, hogy zörög a bot az ágason. Lenézek a botra. A bot begörbült. Elfordult az ágasban, és folyásirányban megy vele a hal. Bevágtam. Nem függőlegesen, de azt hinné az ember, – legalábbis Én – hogy a lefelé megiramodó hal folyásirányba áll a fejével. Így amikor bevágok, akkor a horog megakad. Motyogtam egy kicsit magamban, de túltettem magam az egészen. A következő bulis történet. Egy szép megindulásba bevágok. A hal visszarúg. A víztetején fordul a tenyérnyi e.kárász, és már süvít is ki a szerelék. Mi tagadás rohattannyáztam egy kicsit. Fogom az előkét, hogy a két rágott csonti mellé teszek egy ficergőset. A két csonti ott van az előke végén, de nincs horog. A csontikat, a horogkötés damil spirálja tartotta. Hát, kicsit variáltam, mondhatni valamelyest kibővítettem az imént használt szókészletem. Erre most nem térnék ki. Attila kérdi: mi van mán megint? Elmeséltem. Természetesen egy szereléket hoztam magammal. Irány a kocsi. Elhoztam, amivel tegnap pecáztam. Sikeresen beállítottam a mélységet, és elkezdtem az apró keszegek fogását. Hát? – nem örültem neki. Az etetőanyaghoz kétszer kevertem egy kevés citrom aromát. Vagy ezért, vagy másért, kezdtünk kárászokat fogni. Hullámokban jöttek a halak. Eközben többfelé is kinéztek a vízből. Ez nagyon idegesítő. Ott vannak, forognak.  Próbáltam picit variálni a mélységgel, de nem igazán volt hatással a kapások gyakoriságára. Vízközt sem ettek. Attila hosszabb eresztékkel horgászott. Így gyakorlatilag megállított szereléke volt. Időnként emelt rajta egy kicsit, hogy lejjebb menjen a szerelék a sodrás által. Még egy érdekes dolog. Tegnap búzával elég gyakran fogtam halat. A mostani horgászatnál volt ugyan kapás, de egy hal sem akadt meg. Nem igaz, hogy tegnap kifogtam minden búzaevő halat. Fel is hagytam a búzával való kísérletezéssel. A végeredmény a következőképpen alakult. Attila 30 halat fogott, ebből kettő sügér (7 deka). A többi 28 hal 90 dekát nyomott. Én 32 halat fogtam, ami a mérlegen 1,15 kg-nak mutatott. Darabra ugyanannyit fogtunk, mint tegnap, de a súly jóval kevesebbnek bizonyult. Hát, így is kell járni.  -.appa. 

08.05.

Tegnap úgy döntöttünk, hogy az egész délutánra beharangozott eső ellenére kimegyünk horgászni. Borultas volt ugyan az idő, de komoly felhőket nem láttunk. Ez persze nem jelent semmit, mert a felhő sim-sutty jön, oszt elázunk. Mi optimistán álltunk a dolgokhoz. Szerelékeink maradtak az előzőnapiak. Most egészen hamar kezdtem a horgászatot. Attilának még csak két hala volt, amikor Én is bevetettem készségemet. A víz kicsivel lentebb volt, mint tegnap. Csali szempontjából maradtunk a csonti mellett. Én a búzát is erőltettem. Fogtam is jó néhány halat, még keszeget is, de visszatértem a csontihoz. Attila beleszakított egy horgot a törpeharcsába. A szereléssel időt vesztett. Én fogtam egy másfél méter hosszú, karvastagságú fát. Kivezettem a partig, de a magas part miatt nem lehetett elérni. Attila elhozta a kocsiból a sarlót. Ezzel elértem, és kiemeltem a vízből. Utána már bátrabban úsztatgattam azon a részen. Igaz fentebb is elakadtam. A tavalyi partrendezéskor, ahol érték az akáciát levágták. Ahol csak érintették, ott a vízbe hullott a félig levágott csurján. Szerencsém volt. A szerelék emelgetésének hatására kiakadt a horog, és még gubanc sem lett a hirtelen elszabadult szereléken. Jött két cigány fiatal is. A múltkor Ők horgásztak Velünk szemben. Akkor mondtam Nekik, hogy hová etettünk. Ez ahhoz az oldalhoz közel volt, ahonnan horgásztak. Azt mondta, fogott egy nagy pontyot. Kérdésemre azt mondta, hogy paprikás kenyérrel szokott horgászni. Gyerekkoromban a holt Tiszán, Mi is azzal adtunk elő. A Bodrogon Medve sajttal gyúrt kenyérbéllel. Megvolt az előnye, hisz nem száradt könnyen. Abba nem mentünk bele, - mi számít nagynak? Ez amolyan bevezetésféle, mert Attila fogott egy 45 dekás pontyot. Nagyon szép egészséges példány volt. Szép piros úszók, sértetlen pikkelyek. Türelmesen fárasztotta. Felállt. Mondtam: ne menj sehová. Fáraszd ki itt. Így is tett, Én megszákoltam és annyi. Tapasztalataim szerint nem célszerű mászkálni a hallal. Biztos, hogy ismer valami jó kis akadót, amibe belemegy, és emiatt elveszíthetjük a halat. Másrészt, a versenyeken sem álltunk fel. Maradtunk a helyünkön. Ha, kiment a hal a területünkről, akkor nem számított a versenybe. Vissza kellett engedni. Attila 28 vegyes hala 1,11 kg - nak bizonyult. Részemről Én nem tudok sikerről beszámolni. Hacsak az nem, hogy a tegnapihoz képest nőtt az átlagsúlya a fogásomnak. Én 33 halat fogtam, ami 1,33 kilót nyomott. Most nem volt annyi apróság, mint tegnap. Jut eszembe. Attila nagy fűben talált egy elhullott madarat. A nyakán volt egy véres seb. A kinézete alapján azt gondolom, hogy egy Nagy godáról beszélek. Egy ötszázezer forintos madár. De! – mit keresett itt, a 36-os mentén?   -.appa.  

08.04.

Tegnap hazajöttünk Bodaszőlőről. Esett az eső. Ez alapján egyáltalán nem úgy nézett ki, hogy lesz horgászat délután. De aztán csak lett, mert megemberelte magát az idő, és kisütött a Nap. (Itt éltem egy megszemélyesítéssel, ami a kevés fantáziával megáldott olvasó szemében akár képzavarnak is tűnhet. Igaz, az ilyen emberek már nem olvasnak.) Így aztán nekikészültünk, és visszapakolgattunk az autóba. Legnagyobb meglepetésemre, a csontik között alig volt báb. Az etetőanyagnak semmi baja. Mondjuk attól nem is tartottam, hogy állagromlása lenne, hisz a hűtőben egy hetet simán kibír. Mikor a derékszöghöz értünk, ott már állt két autó. Az egyik az Ottóé volt. Nem álltunk meg, amúgy is messze bent horgásztak. A halastó kerítésénél, az árnyékban állt egy autó. A K-I. partján egy motor. A horgászok a zsiliphez egészen közel voltak. Én bekanyarodtam a föld szélére, hogy ne a napon álljak meg. Bementünk a 3. és a negyedik fa közé a 36-os úttal párhuzamosan. Megszórtam pellettel a pályát, hogy Attila megkezdhesse a horgászatot. Beáztattam egy szelet kenyeret. Kinyomtam belőle a vizet, majd szépen hozzákevertem a hozott etetőanyaghoz. Attila, már vidáman fogdosta a halakat, amikor Én, még csak megkezdtem a horgászatot. Kis idő múlva jött Sanyi, a motor tulajdonosa. Mondta, hogy felfüggeszti a horgászatot. Tegnap a Tiszán voltak. Pár apróságot sikerült fogniuk. Most is, néhány kicsi jött csak. Alig van víz. Nagyon akadozik, és tele van a fenék gally darabokkal. Tele volt panasszal. Tény, hogy a múlt vasárnap óta egy jó 30 centi víz hiányzik az érből, - próbáltam nyugtatgatni. Mi fogtuk a halat. Sok volt a kicsi e.kárász,  az kétségtelen. Mellé Én, sok apró keszeget is fogtam. Kis idő múlva jött a másik sporttárs. Sanyihoz hasonlóan, Ő is szünetet hirdetett. Vár egy hónapot, hagy hűljön a víz. Kérdeztem, - hol szoktál horgászni?  Érdeklődésemre elmondta, hogy Ő hagyományos fíder horgászatot folytat a Tiszán. Kukoricával csalizik. Év elején még fogott kilós kárászokat, dévéreket. Mostanában, pár apróság. Nem értem, - miért akar mindenki, állandóan kilós halakat fogni. Javasoltam, hogy próbálkozzon a lebegő csalikkal. Nem lelkesedett az ötletemért. Ű dóga. De lássuk a Mi produkciónkat. Az alacsony vízállás miatt sokat gubancoltam. Attila sokat kínlódott a hal levételével. Mélyre nyeltek a halak. Attila nagy horgához, kicsi volt a horogkivevő, ezért visszaakadt a horog a hal szájába, hiába akasztotta ki. Ilyenkor aztán besegítettem a hal levételében. Nekem volt egy nagy gubancom. Levettem egy ólmot, de így is előke cserével tudtam orvosolni a problémát. Attila abbahagyta a horgászatot. Én, ha már annyit piszmogtam a szerelék helyreállításán még fogtam néhány halat. Én 42 halat fogtam, ami 1,42 kg volt. Attila 41 halat fogott, ami 2,03 kg volt. Egyből elégedetlenkedett, hogy nincs meg az 5 dekás átlag. Akkor meg, - mit szóljak Én? -.appa. 

Mint a mélységmérés során kiderült, egy két méter mély gödör van előttem. Ezek szerint Én, végig vízközt horgásztam. Ebben rejlett, hogy apró halakat fogtam horgászatom során. Jó! Akkor lemegyek fenékre. Le is mentem, de mit tesz Isten nincs kapás. Türelem, nyugtatgatom magam. Persze, hogy nincs kapás. Nincs ott a sok kis apróság, ami lökdösse a tengerit. Végre volt valami kis piszkálás. Gondoltam kiveszem a szereléket. Nagy ellenkezés volt alulról. Az után kihúztam egy jókora törpét. Hogy keretben legyen a történet. A peca befejezésekor is törpe jött. 21 deka volt a kettő. Ha, ilyenekből jönne 10-15, nem is bánná az ember. A kettő között fogdostam bodorkákat. Lehet volt közötte 1-2 vörösszárnyú. Nem nézegettem különösebben, mikor a mérlegelés után visszaengedtem őket. Kicsinek találtam a méretüket. Tavaly is, meg tavasszal is voltak nagyobbak a zsákmányban. Igaz, sok kisebb is volt. Most egy nagyon kicsi jött, de az a partra esett, és visszaevickélt. A 15 keszegem 68 deka volt. Nem rossz az. Három e.kárász is jött. Súlyuk 83 deka volt. A legnagyobb 39 dekásnak bizonyult. Mikor megjöttek, akkor szépen látszottak a buborékok. Időnként nagyobb buborékok is voltak. Szerencsére, az azt kibocsájtók nem vették fel a horgom. Nem lett volna esélyem, hogy megszákoljam őket. Keményebb, fonott zsinóros szereléket kell készíteni, ha többször szándékozom idejönni. Egy másfélórát horgászhattam. Zavart a nagy szél. Párszor alig tudtam elkapni a szereléket, hogy csalizzak. Fújta keresztbe a szél a nádszálakat. Egyszer fel is tekeredett rá a zsinórom.  Elkezdtem húzni, és elkönyveltem, hogy oda az úszóm. Ekkor valami csoda folytán lejött a cájg, és folytathattam a horgászatot. Onnantól persze nagyon odafigyeltem, hogyan lendítem be a szereléket. Többször nem próbáltam, hogy a nád mögé ejtsem a szerelékem. A legzavaróbb az volt, hogy nem vittem magammal vizet. Hiába húzódtam a bokor árnyékába, erősen szomjaztam. Hazamentem. Mikor vettem ki a halakat, akkor nem találtam a mérleges dobozt. Abba tettem szerencsémre a jegyzőkönyvet. Így nem veszett el a mérleg. Emlékeztem, hogy a munkás kabát zsebébe tettem. Vizet vettem magamhoz, és irány a vízpart. Esett már ki a kabát zsebből a mérleges doboz, amikor leguggoltam. Szerencsére meg tudtam szákolni, ahogy a dobozzal úszott a vízen. Most a töltés tetejére történő fellépés tolta ki a zsebemből a mérleges dobozt. Ott volt a töltés tetejénél, ahol felléptem a gát koronára. (Igazából nem is töltés ez. Odarakják ki a földet, mikor kotorják a csatornát. Az egész végig egy kapart meder). Magamhoz vettem elvesztett jószágomat, és mentem haza halat pucolni. Végül is minden szerencsésen alakult.  -.appa. 

07.30.

Régen foglalkoztat a gondolat, hogy kimegyek az őrházira. Ki-kiugrottam néha. Megnéztem, milyen helyek vannak. Alkalmaként szórtam egy kis kaját. Meglestem miféle halak jelennek meg a pályán. De folyton halogattam, hogy odamenjek horgászni. Egyik oka az volt, hogy az árnyékos helyen ketten nem fértünk volna el. A parton még csak-csak, de nincs elég szabad vízterület. Ott, egy két méterszer, másfeles ovális terület áll rendelkezésre. A többi horgász helyen szétégeti az embert a nap. Ettől hétköznap, egyedül kimehettem volna. Így utólag végiggondolva meglehetett volna oldani, hogy nagyobbra alakítom a helyet. Van dobálható gereblyém. Akkora tisztást csinálok, amekkorát akarok. Igaz van ennek veszélye. Lehet, hogy a nagyobb tisztásra, nem merészkednek ki a jobb halak. Bár ilyen mély víz esetén, nem igen látnak meg Minket, ahogy a bokrok alatt kucorgunk. Azt kell esetleg összehangolni, hogy amikor valamelyikünk jobb halat akaszt, akkor a másik vegye ki a szerelékét, hogy ne szedje össze a hal. De, ennyi elmélkedés után folytassam a történetet. Vasárnap úgy döntöttem hétfőn kimegyek. Mentem is. Igaz nem, hétfőn, hanem kedden. Attila a lelkemre kötötte: apa, vigyél magaddal vizet! Persze hogy viszek. Mikor az infarktust kaptam, akkor nem volt Nálam víz. Nézegettem, hogy erős szél van. Mi van akkor a vad természetben? Ott jócskán érvényesül a csatornahatás. Elszántam Magam az indulásra. Úgy döntöttem, nem viszek etetőanyagot. Vasárnap még szándékomban volt, mert jó kis búzás kaja. Mégsem viszek. Mi van, ha beáll rá? – a sok kis apróság. Csontit nem vittem, de az, az eredeti tervben is így szerepelt. Magamhoz vettem azt a konzerv kukoricát, amit még Pisti adott a Balázs-éren. Kicsit még akkor megízesítettem. Öntöttem rá vizet, hogy ne száradjon ki. A tartósítással gondban voltam. Azt sem akartam, hogy megpenészedjen. A cukor eszembe jutott. Csak azzal az a baj, hogy deszikkál. A vizet kivonja a tengeriből. Kemény lesz, és azt nem annyira szeretik a halak. Így, az aszú borecet alján lévő nyálkás maradékot öntöttem rá. Annyi biztos, hogy nem penészedett meg, de kicsit keményebb lett. Ezért visszamentem a kocsihoz késért. Nem sok mindent vittem be, hisz nem messze álltam meg. Azt a szereléket használtam, amit a Balázs-éren szoktam. Ennek fő oka az volt, hogy mihamarabb lemenjen a csali a fenék közelébe. Kezdtem olyan fél vízen. Ott elkapom a vízközt lévő vörösszárnyúakat, bodorkákat. Mikor lementem a partra, vízközt látszottak 15-20 dekás halak. Ezek aztán eltűntek. Lehet, hogy folyamatos, körömnyi gombócokat használó etetéssel vissza lehetett volna csalni őket. De! – nem hoztam etetőanyagot. Rossz tapasztalatom van a bodrik, és vöröskék csobogással kapcsolatos reakciójára. Dobáltam félbe vágott tengerit. Szépen látszott, hogy az apróságok cikáznak vele, ide-oda. Elmentem a kocsihoz pelletért. Mentem lejjebb, és lejjebb, de apró piszkálásokon kívül semmi. Mindég mondom, hogy mélységet kell mérni. Hát megmérem akkor. Elhatározásom tett követte, meg nem kis meglepetés. Egy két méter mély gödörben horgásztam.  -.appa.