appasztorik

Akarmi, mint egy szatócs bót

Ciki, vagy nem 159/2024 (X.04.)  

2024. október 04. 08:51 - appasztorik

  • Olvasom, nemhogy a Szerencsekereket, de még a köztévé déli híradóját is többen nézték kedden, mint a Rákay Philip (eredetileg Kálmán) Most vagy soha! című filmjét augusztus 20-án. Ez derült ki a Nielsen piackutatási adataiból. Ez, igazán elgondolkodtató. Már megbocsássatok, de a piackutatás statisztika. Teszem hozzá irányított. Miről, mit akarunk kimutatni? Kétségtelen Philip filmje eszméletlenül sokba került. Itt elkalandoztam, és a masinának szóltam; mutassál mán egy keresztnév tárat! Hát hajjátok, az derült ki, nincs is ilyen keresztnév. Javasolnám, hogy ne akadjunk fenn ezen. A művészek gyakorta vesznek fel, úgy nevetett művésznevet. Több helyen olvastam, hogy semmi köze sincs filmjének Petőfihez. De lássuk be. Nem is ígért ilyet. Egy szórakoztató kaland filmet készített. Amin jól keresett. A film tehát elérte célját. Philip jól szórakozott, amíg készítette. Kétségtelen vannak nyilatkozatai, ami borzolja a kedélyeket. Tudjuk be annak, hogy a művészek érzékeny lelkek. Ne essetek tévedésbe. Nem védem Philipet. Való igaz, hogy a fizimiskájában is van valami, ami ellenszenvet vált ki. Attól, még nem kell utálni. Ő, ezt a karaktert választotta. Hagyjátok békén.   
  • Mindég azzal jönnek elő, hogy már a románok is megelőztek bennünket. Még valamikor a nyáron olvastam, hogy a legnagyobb drágulást Romániában mérték, ami 5,8 százalékot ért el. A másodikak a belgák lettek az 5,4 százalékukkal. A fizetésüket irigyelhetjük, de a drágulást azért mégse. Mi harmadikak lettünk a 4,1 százalékunkkal. Mi magyarok, ezt is megcsináltuk. Jó dolgokat is csinálunk! – legalábbis a rádió bemondja.
  • Azért az örvendetes, hogy bármit megcsinálunk, amibe kezdünk. Ugye itt van a hatóságok átszervezése. Mit tesz Isten? Még nem sikerült összekapcsolni az informatikai rendszereket. a régi hivatalokét, a Kormány ablakokkal. Nem értem, hogy történhetett ez. Egy héttel előtte Ők is megtudták, hogy mi várható. Olyan is előfordulhat, hogy szintén a rádióból. Nem ciki ez kicsit sem. Miért lenne az? Bármikor előfordulhat a jövőben is. Ez velejárója az eseti, rádión keresztül történő kormányzásnak. Ez a digitális világ. Például, mától telefonról is lehet igazolni a személyazonosságot.
  • Ami tuti, hogy nem ciki. A miniszterelnökünk sportos életmódra váltott. Komolyan gondolja, hogy minimum 2030.-ig ő lesz minden magyarok miniszterelnöke. Ettől a hírtől sokan lelombozódnak, de sebaj. Ő majd felvirágoztatja az országot. Nem úgy, hogy a sírt, ahol egy nemzet süllyed el. Bizony nem. Valós felvirágzás lesz. Egy feltámadás. Ha mégse? Akkor a nagy világon, e kívül is van számodra (munka)hely. Ebben sincs semmi ciki. A mesterségeket a múlt század elején is külhonban tanulták, és mesterként hazatértek. Ezen utolsó tagmondatban nem hiszek. -.appa. 
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://appasztorik.blog.hu/api/trackback/id/tr6718700378

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása