-’23.04.13.

Tegnap Sanyi felhívott Gyula nap miatt. Mondta, hogy nem tud halat fogni, mert a stég előtt 4 méteres víz van. Kisüt a nap, és a halak feljönnek a melegebb vízrétegbe. Javasoltam, hogy horgásszon vízközt. Azt mondja, hogy nem horgászik. Nagyon macerás. Látta Ő a mestert horgászni, hogy fogta a kárászt vízközt. Ott ültem Papp Gyula mellett, és fogta a kárászokat. Mi bajod akkor? – kérdeztem. Hát minden egyes bedobáskor, etetni is egy körömnyi gombóccal. Ő lusta ehhez, azért nem horgászik így. Sokan tartják, hogy a 13 szerencsétlen szám. Amerikában a szállodákban nincs 13. emelet. Délután 1-kor (13 óra) elindultunk, a számmisztika szerint, szerencsétlen napon. Kérdem Attilát, - nem hozol botot? Nem hoz, majd üldögél. Majd, ha az édesapám megmutatja, hogy kell kárászt fogni. A kárászok csábítása miatt arra gondoltam, hogy viszek kukorica konzervet. De, a garázsban nem találtam. Sebaj, a másik garázsban van. Attila kérdezte: van garázs kulcs? Persze. Egy kulcscsomón van a két garázsé. Már a Gergely deák úton jártunk, mikor eszembe jut, hogy a kulcsok igen, de a biztonsági retesz nyitója, a nagyszoba szekrény ajtajára akasztva veri a mejjit. Nem baj, - nem megyünk haza! Mint később kiderült, konzervnyitó sem volt. Ott volt a horgász ládában (valamikor). Most nem volt. Útközben eszembe jut, hogy nincs a nyakamban a dögcédula, mint harci kellék. Megtaláltam, és az idén újra hordom. Nincs rajtam a horgászóra. Megérkeztünk a felső betonhoz. A víz szép tiszta. Megint alacsonyabb, vagy 2 centivel. Minden kipakolva, csizma felhúzva. Aggatjuk magunkra a motyót. Azt kérdi Attila, - hol a botod? A garázsban, ahová reggel kitettük, hogy míg ügy intézünk, addig a bot ne kellesse magát, a hátsó ülésen. Eszembe jut, a két hiányzó rituális kellék. A botért muszáj hazamenni. Bot nélkül nem lehet horgászni. Kifelé menet nagy mezőgazdasági gép jön, nagy lajtot húz maga után. Meg is lepődöm. Nem innen szokták vinni a vizet, hanem a Balázs-értől. Ű dóguk, summázom magamban. A dobi útra forduláskor, ott áll egy kocsi, de elférek tőle. Vélhetőleg a vezetője gyalog megy a zsilip felé, aztán megfordul. Tőti az idejét. Ű dóga. Irány haza. Az meg az Én dógom. Bot be a kocsiba. Befordulunk, a zsilip felé. Ott áll egy nagy terepjáró. Attól elférnék, de a nagy monstrum, amivel kifelé jövet találkoztunk, az út közepén áll. Mögötte áll egy kis busz. Attól is elférnék. A füvön áll egy helikopter. Beljebb megyek, és lehúzódok. Jön a mezőgazdász. Mondja, hogy permetezni fognak, az eltart 2-3 órát. Kérdem: szúnyog ellen? Nem! - a magot. Kiderül a repcét. Mondom neki, hogy elmegyünk a Balázs érre. Hát, ha nem gond? – és megköszöni. Irány a Balázs-ér. Nem ülünk a Délfelé forduló ágra. Nagyon odasüt a nap. Beállunk a halastó kifolyónál, ahonnan éppen akkor fordul ki a vizet vételező zetor. Felcügöljük motyóinkat az északi ágra. Bemegyünk egy darabig. Egy vízinövényesnél látszik kis hal mozgás. Lepakolunk. Félháromkor kezdek horgászni. Még pakolgatok, mikor elviszi az úszót. Fogtam vele egy vöröszárnyút. A második kapás, gyönyörűen elmeríti az úszót, és még csak nem is koppan. Volt több ilyen is. Fogtam két nagyméretű küszt, és egy kicsit. Volt egy jobb bodorka, a többi vörösszárnyú. A 25 hal 58 deka. Ezen kívül fogtam 7 darab e.kárászt, 88 deka. Félhat után fejeztük be a horgászatot. Az első, és az utolsó félórában 2-3 hal jött csak. Többször volt szünet, amikor a teknős, vagy teknősök randalíroztak. Tevékenységük, úgy mérsékeltem, hogy a közelben lévő vakondtúrás földjével összekevertem az etetőanyagot. Olyan 60% föld lett benne. Attila pakolgatáskor, azt mondta legközelebb horgászni fog. Megmutattad, hogy lehet kárászt fogni. Ennyi a történet.   -.appa.