appasztorik

Akarmi, mint egy szatócs bót

Főtiszteletű püspök úr 41/2024 (II.21.) töprengés

2024. február 21. 06:56 - appasztorik

  • Anyám a nagytiszteletűt mondogatta annak idején Nagy Bélával kapcsolatban. Ő volt az idősebb pap, a vezető lelkész az újheli református templomban. (Hivatalosan újhelyi, de mivel Mi Sátoraljaújhelt mondtunk, így értelemszerűen következik az „újheli”. Elhagytuk onnan azt az „ipszilont”). Nyugi! Már térek is vissza a papjainkhoz. A fiatalabb papot Farkas Zoltánnak hívták. Ez utóbbi tiszteletes tartotta a hittan órákat, amíg volt. Úgy emlékszem, második után megszűnt a hittan oktatás, amit nem is igen bántam. (Lehet, még első után megszűnt, de Nekem éveknek tűnt). Anyámmal szorgalmasan jártam vasárnaponként templomba. Ez főleg az Ő szorgalmán múlott. Isten bocsássa meg Nekem, de nem szerettem templomba járni. Ki kellett öltözni, és urambocsá! - unalmas is volt. Akkor nem gondoltam volna, hogy majd többször is elolvasom a Bibliát). Mikor nagyobbacska lettem, akkor az imaterembe jártam, ahol gyerekeknek tartották az Isten tisztelet. Ezt Farkas tiszteletes felesége tartotta. Most vagy úgy volt? - vagy nem, de emlékeim szerint Farkas tiszteletesék lánya harmóniumon kísérte az énekeket. Nyolcadikos koromban konfirmáltam. Az előkészítő oktatásokat szintén Farkas tiszteletes végezte.
  • Ennyi bevezető után jöjjön a Balog püspök úr esete. Vele kapcsolatban eszembe nem jutna a főtiszteletű megszólítást használni. Pedig a református egyház protokollja szerint ez a megszólítás illeti meg. Mit ne mondjak? - még-csak a tisztelet fogalma sem merül fel bennem, vele kapcsolatban. Sok mindent érdemelne szerintem, de tiszteletet semmiképpen sem. Miatta hagytam ott a református egyházat. Igazából már a politikusi tevékenységével megalapozta a fennebbi hozzáállásom. Hat évig volt miniszter. Mint már említettem volt, 2018-ban visszavonult a politikától, ami nem igaz. Több helyen megjelent, Nálam szakavatottabb személyek tollából, hogy sokkal korábban le kellett volna mondania. Viktor gondolatait nem tudhatjuk. Lehet Balog, csak a politikai feladatát teljesítette. Hivatali ideje alatt a hozzá tartozó összes terület kudarcba fulladt, tevékenysége következtében. (A közoktatás, az egészségügy, a kultúra, a szociális és roma felzárkóztatás. Emlékezzetek a Farkas Flóri botrányokra). Nem akarom mentegetni, de nem lehetetlen, hogy a beépített emberek végrehajtották az orbáni tervet. Nem értett hozzá, elhitte a propagandának, hogy minden jól megy. Teszem hozzá gyorsan, ez teljesen valószínűtlen. A hozzá nem értése viszont megkérdőjelezhetetlen, az tuti. Mondjak róla valami jót is. Személyével kapcsolatban sosem merült fel a korrupció gyanúja. El kell ismernem, ez érdem, bár nem értem, hogy lehet ez egy ennyire korrupt rendszerben, mint az orbáni mechanizmus. Ez persze nem menti fel politikai szolgalelkűsége bűne alól. Ehhez tartozott az államelnöknő partvonalon, kívülre tétele is. -.appa.
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://appasztorik.blog.hu/api/trackback/id/tr4818330495

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása