- Hát hajjátok? – tennap hasonló címmel írtam kis tárcámat. Meg még azt írtam, rögvest a legelején: A NER nem más, mint Az Orbán Viktor által létrehozott kormányzati rendszer, aminek lényegi eleme a korrupcióra épülő gazdaságirányítás.
- Nem fogjátok elhinni, mi történt. „Nem Orbán Viktor rendszere korrupt, csak egyes emberek azok”. Azon aztán eltöprengtem, - hogy is van ez? Akkor, csak azok korruptak, akik gazdagszanak. Lehet, azok se mind. Merül fel bennem a kérdés, akkor mitűl gazdagszanak? Mibe nyúltam Én itt bele?
- Na-de, honnan veszem Én ezt az egészet? Hát nyugoggyatok meg, hivatalos helyről. Az Integritás Hatóság elnöke nyilatkozta a Bloombergnek (ami, mint itt olvashatjátok egy eléggé hülye nevű újság). Azt is mondta Biró Ferenc elnök úr, hogy az Integritás Hatóság célja nem a minél több vádemelés elérése, hanem a gazdasági kultúra változásának elősegítése, és a korrupció visszaszorítása. Ebben azért igen pozitív kicsengésű dolgot fedeztem fel. Kies, kis hazánkban, gazdasági kultúra van. Szóval nem úgy van, hogy aki kapja marja. Meg nem úgy, hogy átjátsszák okosba. Meg nem úgy, hogy rendre nyerik a pályázatokat. Azt is mondta, az elnök úr: a rendszer teljes kiépítése több évet is igénybe vehet, ráadásul sürget az idő, hiszen jelenleg több milliárd eurónyi uniós támogatás van függőben. Vajon a több év belefér, a sürgetett időbe?
- Tuggyátok mire gondoltam? A NER sem úgy ripsz-ropsz épült ki. Annak is idő kellett. Meg abban is igaza van. Kell itten emelgetni a vádat. Elég az árakat emelgetni.
- Azért ez a szegény Schadl György, és Völner Pál megjárta. Biztos olvastátok, az ügyészség Gyurkára tíz évet, míg Palkóra nyolc év börtönbüntetést kért, beismerés esetére. Gyuri maradt a végrehajtók elnöke. Nem számít távollétnek, hogy börtönben van. Ezen is töprengtem kicsinység. Mongyátok mán meg. Ha ennyire nélkülözhető ez a Gyuri, hogy senkinek nem hiányzik. Mit csinált, hogy tíz évet akarnak a nyakába sózni.
- Azért az is örvendetes, hogy nem a vádemelés, az elsődleges cél. Az is okos dolog lenne, hogy a gazdasági kultúra után megteremteni, a politikai kultúrát is. Vagy, ne akarjak egyszerre sokat?
- Hát hajjátok? Lehet, úgy kellett volna kezdenem tegnapi bejegyzésemet, mint ahogy az egyházi énekben van. Szűkölködünk, nagymértékben. De, ez csak egy kósza ötlet. Nagy nemzetes urunk, és parancsolónk azt mondta, az egy százalék amit, nem kapunk meg, nem foglalkoztatja. De, ők kétségtelenül jól élnek. Nagyon jól. Azt hiszem, a nép nagyobb része szűkölködik. -.appa.