appasztorik

Akarmi, mint egy szatócs bót

Ársapkában ráfázunk 185/2022 (11.18.)

2022. november 18. 05:39 - appasztorik

  • Szóval sapka ide, vagy oda, főhet a fejünk. A hatósági ár bevezetése ideiglenes hidacska, ami látszatmegoldás, és több kárt csinál, mint hasznot. A nyomán keletkezett problémákat lehet fogni, a szankciókra, és az ukránokra. Persze a legnagyobb probléma az, hogy a magyar gazdaság nem képezett tartalékot, ami ebben a jelenlegi helyzetben segíthetne a problémákon. Lássuk be, a választások megnyerése volt a cél. Ennek érdekében, rengeteg pénzt szórtak szét. Úgy voltak vele, nyerjük meg, és majd lesz valami. Hát lett. Ez van.
  • Már megtapasztalhattuk, az árak rögzítése megfogta annak a néhány terméknek az árát. Hosszabb távon viszont ront a helyzeten. Két ok miatt is. Egyrészt, elnyújtja az inflációt. Másrészt, áremelést serkentő hatása van. A kereskedőknek be kell hozni azt a kiesést, ami a rögzített ár miatt kiesett. Ez tehát, nem jó megoldás. Természetesen ezt a kormány is tudja. De, azt is tudja, hogy a hívek hisznek abban, hogy a kormány a lehető legjobban cselekedett. Azt is tudja, hogy mivel már hónapok óta Brüsszelre nyomják a hazai gazdaság siralmas állapotát, mikor majd borul a bili, a hívek el fogják hinni. Nem is állunk szarul, a körülményekhez képest. Mi Magyarok vagyunk a legjobbak.
  • A legjobb megoldás az lett volna, amit a többi ország csinált. Az inflációt a gazdaságra engedték. Mérséklésre több dolgot találtak ki. A gazdaság szereplői támogatást kaptak. A Francia, és az Olasz kormány folytatta az üzemanyagadók csökkentését. Az olaszok, áfa mentessé tették a kenyér és a tészta árát. Uniós államokban egyszeri szociális juttatást adtak a lakosoknak. A németek bejelentették, decemberben kifizetik a lakossági közüzemi számlákat. Persze ezek nálunk nem járható megoldások. A kormánynak most is bevétel kell.
  • Szárnyal a gazdaságunk. Szinte a legjobb a gazdasági növekedésünk, és Viktor megmondta: Mi jövőre is növekedni fogunk. Forintunk viszont elég gyengécske, de ezzel kapcsolatban olvastam, hogy a kis megingások nem számítanak. Még egy apróság. Magyarországon kétszer olyan gyorsan nőnek az árak, mint az uniós átlag.
  • Az eddigi fejtegetésem megerősítésére, felhozom még a következőt. A GKI vezérigazgatója mondta: az ársapka, és az infláció emelkedése között egyenes arányosságot lát. Okfejtését úgy értelmeztem. Ha a termék árát rögzítik, akkor a súlyozásnál a statisztikában, az a termék nulla szorzót kap. Így számolva ez ténylegesen mérsékelné az árindexet. Csakhogy a kereskedők a veszteséget áthárítják más termékek árába. Eddig is ez történt, és a további rögzített áraknál is így fog történni. Gyakorlatilag a lakosság, nemhogy nem nyer, hanem összességében bukik a kötött árakon. A kormány mindenképpen nyer, a 27%-os áfa miatt. Ja! Még egy, nem is aprócska káros hatás. Mint ahogyan látjuk, az árstopos termékekből hiány alakult ki. -.appa.
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://appasztorik.blog.hu/api/trackback/id/tr8317981648

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása