Nagy hazugsággal indította az egészet. Azt mondta, békefenntartó céllal vonul be, a két szakadár köztársaságba. Onnan aztán, megállás nélkül tovább ment Ukrajna felé. Miközben rombolt, lőtt, robbogatott. A lakosságnak, és a katonaságnak üzengetett, hogy zavarják el a nácikat a hatalomból. Azt hinné az ember, hogy normális ember nem gondolja komolyan, hogy miközben pusztítják Őket, és vagyom tárgyaikat, akkor hallgatni fog arra, aki mindezt ellenük elköveti. Hinni lehet bármit, de most a nagy Putyinról beszélünk. Ő is azt hitte, egy kis háborúval elintézi Ukrajnát. Hát, nem így lett. Azért nagy csóka volt, aki elhitette Putyinnal, hogy Ukrajnában tártkarokkal várják őket, mint felszabadítókat. Az is lehet, hogy a felderítők nem merték megmondani neki, hogy főnök atyuska, ezek nem várnak minket. A Mi szeretett Viktorunknak is, - vajon Ki merne ellentmondani? Nem régiben említettem Jelcint. Ő is húzott ahhoz az irányhoz, hogy a cár atyuskát éltesse.  Ugyanis 1979-ben Jekatyerinburg közelében megtalálták, és DNS-vizsgálattal azonosították II. Miklós cár, és családja csontjait. Alakultak a dolgok. A népnek kellett a cár atyuska. Menekülés ez, a boldogabb időkbe. Nekünk erre a célra Horthynk van, de ez most mellékes. Törődjünk inkább az Oroszok cárjával. Az elvárásoknak megfelelően, ezért Szentpéterváron, 1998-ban Jelcin részt vett a cári család tagjainak a temetésén. Milliók rótták le kegyeletüket a meggyilkolt család előtt. Táblákon: Bocsáss meg uralkodónk felirattal. Jelcin megjelenése feltűnést keltett, hiszen Ő volt az, aki Jekatyerinburgban, a hajdani Szverdlovszk város tanácselnökeként 1977-ben leromboltatta a cári családnak otthont adó Ipatyev-házat, félve attól, hogy a monarchisták zarándokhelyévé válik. A következőlépés az volt, mikor 2000-ben az orosz ortodox egyház szentté avatta a családot. Nem tudom, - mi kell a szenté avatáshoz? Az egyház dóga. Végül 2008-ban az orosz legfelsőbb bíróság, II. Miklóst és családját jogtiprás áldozatának ismerte el, és rehabilitálta. Szerencsére Jelcin jobban szerette a vodkát, mint az álmot, hogy nagy és erős Oroszországot hoz létre, és neve fennmarad az idők végezetéig. Putyin vodka helyett azzal kábítja magát, hogy hódító háborúra indult Európa felé. Hál Istennek nem lett villámháború. Így aztán, ez óriási presztizs veszteség Putyinnak. A háborút már elvesztette. Ebből már ő nem tud jól kijönni. Ez őt nem érdekli. Üldögél arannyal díszített bunkerében, és álmodozik, a saját nagyságáról, miközben népét is nyomorba taszítja. Mi persze támogatjuk Putyint. Nem hagyjuk, hogy hazánkon keresztül fegyver szállítmányok menjenek. Jó, mennek, de azok a Mi fegyvereink. Az nekünk kell, hogy megvédjük a hazát, ha fegyveresek átsodródnának. Mi támogatjuk Ukrajnát is. Jó! Őket nem fegyverrel, de az Oroszokat sem fegyverrel támogatjuk. Az más kérdés, hogy a délszláv válság idején Orbán engedte az Orosz fegyverszállítmányok átvitelét az országon. Most, a nem engedés az érdeke. Meg a nemzetnek is. Gondoljatok bele. Milyen nagyszerű lenne! - ha leesne egy szeletke Kárpátaljából. -.appa.