Volt egy időszak, amikor az apa férfi, az anya nő, a gyerek meg gyerek volt. Az apa családfenntartóként kereste a pénzt, az anya ellátta a háztartást. A gyerek meg jól elvolt otthon. Aztán ez kezdett megszűnni. Az asszonyok elmentek dolgozni. Kellett a pénz. Bár akkor még nem volt ilyen fejlett a gazdasági szemlélet, és csak január elsején voltak áremelések. Szóval, - asszonyok menni dolgozni! Minden munkáskézre szükség volt. Jött aztán egy generáció, akikkel a szülők nem értek rá foglalkozni. A gyerekek elvoltak, ahogy elvoltak. Ők a kulcsos gyerek generáció. És lássuk be, akkor még istenes volt a helyzet. Nyugodtan elvoltak a parkban, a játszótéren. Nem rabolták el Őket. Nem csábították kábítószer árusok, pedofilek. Egyre fokozódott a dolog. A szülők még inkább nem értek rá foglalkozni a gyerekekkel. A munka, társadalmi elkötelezettség, az elvárások. Valljuk be. Elhittük! A gyerekeinknek jobb lesz, ha áldozatokat hozunk. Pedig Én láttam. Gyerekkoromban hallottam, hogy Nektek még nem jó, de a gyerekeiteknek jobb lesz. Ti építitek a jövőt. Nem lett jobb! De Én is. Mi is azt reménylettük, hogy majd a gyerekinknek jobb lesz. Hagytuk Őket magukra maradva felnőni. Ezt a mintát hagyva rájuk, jóindulatunktól vezérelve, hagyva torzulni, alakulgató gyermeki személyiségüket. Bimbó professzor, annak idején azt mondta: a példaadás nevel. Mit láttak Tőlünk? Mondjátok, mit várhatunk? Egy így felnőtt gyerek, hogy áll majd a kapcsolataihoz? Hogy állnak egymáshoz? Hasonló körülmények között nőttek fel. Kínlódik, mert látja, hogy a kapott minta nem jó. De nem tud mit kezdeni. Mit tegyen mégis, a leendő családja érdekében?  Hogyan viszonyul majd Ő a gyermekeihez? Velem sem foglalkozott senki! – mégis felnőttem. Itt a, - nem hallgat rám a gyerek! – problémaköre. Ha valaki nem hiteles, következetlen, akkor azt a gyerek megérzi, és annak megfelelően áll a dolgokhoz. Nem hiszi el, amit mond a szülő, a tanár, stb, és nem is csinálja meg, amit mondanak Neki. Az embereknek át kellene gondolniuk a kapcsolataikat (szülő-gyermek-pár- munka). Ezt követően, ha úgy látja, akkor változtatni kell rajta, nem megszokásból, belefásulva végezni a dolgokat. Nem egyszerű ezt megtenni. Halogatódik. Hátha megoldódnak a gondok maguktól. De ez, nem így történik. Mindenki a maga szerencséjének a kovácsa, tartja a mondás. Az embernek először saját magának kellene bevallania, hogy nem úgy mennek a dolgok, mint ahogyan azt a külvilág felé kommunikálja. Nem egyszerű ezt megtenni. Jobb ezen mihamarabb túltenni magunkat. Az ember idősödvén, egyre kevésbé hajlamos a változtatásokra. Megvannak a napi megszokott rutin tevékenységei. Egyre inkább ódzkodik attól, hogy akármit is megváltoztasson. Élete kezdetén elindult egy erecske, amihez nap, mint nap újabb szokások társultak. Most ott csücsül egy folyam tetején, és sodródik az óceán felé (mint a petpalackok).  -.appa.