Ott tartottam, hogy megtömködtem a kosarat olyan főtt rizzsel, amibe vegyes színű angolmorzsát is tettem. Akkoriban lehetett még kapni külön piros, zöld és sárga morzsát (lehet, most is van). Sosem vettem. Honnan tudjam, az adott időben melyikre buknak majd a halak. Szóval, bedobtam a cájgot és vártam. Nem fogtam semmit. Piszkálgató kapások voltak. Ahogy telt az idő kezdtem azt hinni, hiba volt ez a jellegű kaja összeállítás. A sziget vége jó szokott lenni. Most se egy kárász, se egy keszeg. Egyszer szépen megindul felfelé a csipesz. Bevágok, kemény ellenkezés után a horog kiakadt. Bosszant a dolog. Az idő telik, kapás megint semmi. Aztán egy gyors kapás, ami már a bothegyét is görbíti. Bevágás után, nagy burvány, majd nagyon gyorsan megkönnyebbül a szerelék. Kitekerem a cájgot. Teljesen megdöbbentem. A horgom ki volt egyenesítve. Olyan, mint egy kis szigony. Úgy tudom visszahajtani, mint a vékony drótot, amit gyerekkoromban a szénből szedtünk ki. Én már nem szerelgetek. Összepakoltam és hazamentem. Mesélem a gyárban a többieknek, mi történt. Mosolyogva mondják: nem kéne ócsó szar horgot venni. Mondom, ez a horog olyan kemény, hogy mikor leakadtam akkor eltört, nem kiegyenesedett. Nem hitték. Másnap bevittem egyet. Na, egyenesítsd ki! Eltörte, így a horog minőségével kapcsolatos feltételezés legalább megdőlt. Elkezdtem irodalmazni. Így tudtam meg, hogy egy bizonyos erő hatására az acél eléri a folyáshatárt, és akkor olyan állapotba kerül, hogy könnyedén hajtogatható. Hát így jártam. Mikor legközelebb mentem a Kacsásra. Azt mondja Nekem Pálóczi Imre: Gyuszikám. Miért mentél olyan hamar haza? Három napijegyet adtam el a helyedre, 63 kiló halat fogtak. Jó etetőanyagod lehetett. Türelmetlen voltál. A nagy halat ki kell várni. Délutános voltam Imre, zártam rövidre a beszélgetést. Az óta sem készítettem ilyen rizses, kosárba való etetőanyagot. Az is igaz, Nekem nincs türelmem üldögélni és várni a nagy halra. Ahogy már mondtam is, keszegezek, vagy pergetek.  Na, ha már eddig nyomtam itt a rizsát, akkor azt is elmondom, hogy mi vitt a rizs használatára. A töltött káposzta. Történt egyszer, hogy nejem odakozmálta a töltött káposztát. Először azt hittük, hogy ehető, hiszen nem látszott azon semmi. Igaz volt egy kis szaga, de majd az alsó odaégett részt ott hagyjuk és kidobjuk a WC-be. Odakerül ahová egyébként is, csak elmarad egy csomó procedúra. Rágás, emésztés, és a többit nem részletezném. Nem így történt. Olyan íze volt, hogy nem lehetett megenni. Attila még kicsi volt. Elmentünk pecázni a Keletire. Vittük magunkkal a fazék töltött káposztát. No, nem azért, hogy éhség esetén legyen mit enni. Átminősítettük etetőanyagnak. Letelepedtünk az egyik stégre, ami előtt jó kis forgó volt. Máskor is horgásztunk ott eredményesen 3 méteres spiccbotjainkkal. Folyamatosan, marokszámra dobáltam a töltött káposztát. Annyi apró keszeget (zömében baglyok) egyszer sem fogtunk, mint akkor. Innem jött az ötlet. Ha kozmásan jó volt? -.appa.