A múltkor megbeszéltük: „A dzsihád szó jelentése: törekedni Isten útján”. Ha már így alakul a diskurzus, hogy elővettem megint ezt a szót, akkor nyelvészkedjünk egy kicsit. Lássuk a szó eredetét. Az arab írás arámi eredetű. Mássalhangzó-írás jelrendszere épül, amely 28 betűből áll. A Mi európai írásirányunk balról jobbra történik. Az arab nyelvű szöveget, ettől eltérően jobbról balra írják, ugyanúgy fentről lefelé haladva, mint Mi. A dzsihád szó, a dzs-h-d igegyökből eredeztethető. Az alapige, dzsehede. Jelentése fáradozott, erőt fejtett ki. Mint minden nyelv, az arab is változik. A mostani, modern arab nyelvben a dzsuhd névszó, kifejtett fizikai, szellemi, és mechanikai erőt, energiát is jelent. Amikor megismertük a dzsihád szót, akkor kimondottan, véres megtorlásként jelent meg előttünk. Igazából jelenthet harcot is, méghozzá védekező harcot. Az iszlám törvénye megengedi az önvédelmet, de mindig arányos mértékben. Tehát ugyanúgy van, mint nálunk. Amennyiben megtámadnak, jogom van megvédeni magam. Ha a támadás szóban történik, akkor nem adhat az igazhitű egy maflást a másik embernek. Vallásjogilag Ő az Isten elégedettségét keresve tehet erőfeszítéseket védelme érdekében. Ez a védekező dzsihád. De! Amennyiben szóban történt a támadás, szóban kell rá válaszolni. Ha írásban történt, akkor írásban, és így tovább. Maradjunk, az imént említett például. Kap valaki egy maflást. Ez ugye kézzel történt, akkor a választ is, puszta kézzel lehet megadni. Következik a súlyosabb fokozat, amikor valakit fegyverrel támadnak meg. Az előzőekből egyértelműen következik, hogy az ilyen jellegű támadásra fegyverrel lehet válaszolni. Ebből az következik, hogy a dzsihád jelenthet harcot, de azt semmiképpen nem jelenti, hogy megtámadnak másokat, akik nem támadták meg Őket. Aztán az is lényeges, hogy a támadás mértéke és módja, nem lehet más, mint az Őket ért támadás. Ha tehát szóval támadták meg Őket, akkor az ellen nem lehet fegyverrel harcolni. A dzsihád, legvégső esetben lehet fegyveres védekező harc, de támadó harc, semmiképpen sem. Ezek alapján azt kell mondanom, hogy ez egy békés vallás. Ahhoz képest nyugodtan mondhatjuk, hogy rossz megítélés alá esnek a muszlim (magyarosan muzulmán) emberek. Azt gondolom, beszélnünk kell arról is, hogy azért nem ilyen békés és barátságos ez a nép, amint ezt megtapasztalhattuk. Az iszlám, önmagát békésnek tartó vallás. Mégis, az iszlám nevében erőszakos cselekményeket hajtanak végre. Teszem hozzá, nem is keveset. Joggal merül fel a kérdés. Miként fordulhat elő? – hogy túszokat ejtenek, és véres leszámolásokat hajtanak végre. Az egyértelmű, hogy nem cselekedhetnek a vallással ellentétesen. Ezek szerint van egy kiskapu. Gondoljunk csak Rushdie esetére, amely megtorlás az 1988-ban kiadott Sátáni versek című regénye után, 1989-ben lett életbe léptetve. Aztán feltétlenül meg kell említenünk a 2015-ös franciaországi eseményeket is. Annyi bizonyos, hogy a muszlim, és a nem muszlim emberek nem igazán jól jönnek ki egymással. Na, most akkor: Erőszakos vallás, az iszlám? Azt kell, hogy mondjam: nem (mert különben megölnek).  -.appa.