Nagyon jól tudjuk ugye, hogy mindenféle jogok járnak az embereknek, Erre mondta az én, vót kollégám - Kuik Bandi Isten nyugosztalja – minden embernek jár két jog. Az egyik a há jog, a másik a tá jog. Ha, nem is ennek a két jognak a biztosítására, de minden egyébre létrejönnek alapítványok. Lássátok be, jó dolog. Hasznos dolog az ilyesmi. Megalakulnak. Mondanak jó és hangzatos dolgokat. Felhívják magukra a figyelmet. Szedik be a pénzt. Abból bizonyára adogatnak valakiknek. Ha, jól csinálják, akkor abból pár ember élete végéig jól meg él, hiszen a működési költséget, azt joggal levonják a bejött összegekből. Senki sem kívánhatja el ingyen, hogy emberek a drága idejüket áldozzák fel a közjóért, a vadkapitalizmus közepette. Valamelyik nap a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom mozgatta a levegőt maga körül, ahogy hallottam. Elmúltak 11 évesek. Nem nagyon mélyedtem el a tevékenységükben. Alapítvány ez is végeredményben (helyenként így is határozzák meg magukat). Azt mondják: „Az alapcélunk továbbra is az, hogy szülessenek meg a kívánt, tervezett gyerekek, ezen felül fontos számunkra, hogy mindenki, aki családban gondolkodik, családban él, boldoguljon az életében, minőségi kapcsolatokban gazdagodjon, ugyanakkor tartalmas közösségi életet is éljen.” „Köszönjük, ha hírül adod felületeden!” Hát én közreadtam. Azt nem értem teljesen, - ki tervezte a gyermekeket? A kormány? Azt sem értem teljesen. Aki nem családban gondolkodik, akkor az ne boldoguljon az életben. Egyébként, részemről örülök, hogy vannak alapítványok, akik felvállalnak olyan szerepeket, ami az állam dolga volna. Belátom, én azt is, a külhoni magyaroknak is kell stadiont építeni, tehát az itthoni dógokat bízhatják másokra is. Szóval védik mindenkinek a jogait. Ki ellen? Az állam ellen? Olvasom azt is, hogy az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány pert indított. A Magyarországon elterjedt, kirekesztő gyakorlat ellen. Ez, mint megtudtam, megfosztja a roma gyerekeket, az azonos színvonalú oktatástól. Nem tudom hol élnek ezek az alapítók, de biztos nem itt a sötét Szabolcsban. Ki kellene menniük az íróasztal mögül, a valós életbe. Nem az a való világ, ami a tévében megy, és nem is az Éjjel Nappal Budapest. Az oktatásnak, vagy mondjam azt, a nevelésnek el kellene kezdődnie a családban. El is kezdődik, de más kulturális alapról. Mikor kockázat elemzést végeztem a Cigány Közösségi Házban, kérdem Margitkától: miért nem rakjátok a számítógépeket meg a monitorokat az asztalra? – játszanának vele a gyerekek. Egymásra raktátok a fal mellett, a gépeket, monitorokat. még valamelyik gyerekre ráesik. Azt mondja erre Margitka: nem jó az egyik se Gyula. Előtte a helyi-, a megyei lapban, megjelent, hogy milyen sok számítógépet kaptak a gyerekek (egy működött, amit fényképeztek). Kis koruktól megszokják a számítógép kezelést. (Ennyit a segítésükről). Mondtam a polgármesternek, hogy tüntessék el valahová, amíg balesetet nem okoz. (Nem lehet, ott van leltárba véve). Itt jegyzem meg. Az Önkormányzat is kapott akkoriban (ócska) gépeket, valami „nyugati selejtezésből”. Nem emlékszem pontosan, de svéd, vagy dán nyelvű program volt rajtuk. Az akkori szabályozás szerint magyar nyelvűnek kellett volna lennie. A nyelvről jut eszembe. Az egyetemek a magyar szakra felvett tanulóknak, magyar nyelvből, értsd alatta helyesírásból felzárkóztató előadásokat tart. Úgy bizony. Amit nem tanultak meg a világszínvonalon működő középiskolákban, azt most bepótoltatják velük. Vagy kimaradnak az egyetemről. Mondhatni sivár a helyzet, de ne fessük a tudatlanságot a felsőoktatási intézmények falára. A végén még azt mondja a miniszterelnök úr: amíg minden főiskola-, egyetem termei, folyosói nincsenek kifestve, semmire sem kapnak pénzt. -.appa.
