Szeretett testvéreim, akik vagytok a hitben. Meg még abban a tévhitben, hogy csak úgy átsiklottam a fölött, hogy felfüggesztette magát a Fidesz. Pedig, ha jól emlékszem Gulyás Gergely, azt mondta kilépnek. Délután viszont felfüggesztették magukat. Orbán is mondta, hogy ott volt a kilépési nyilatkozat. Mi történhetett? A Mi nemzethes, bölcs vezérünk betojt. Mi van, ha nem tud létrehozni egy új ütőképes csapatot. Akkor inkább maraggyék a régi. Tehát felhatalmazása volt a kilépésre, arra az esetre, ha felfüggesztik a Fideszt. Ehelyett remit ajánlott. Jönnek a bölcsek, akik politikusok lévén, - ahogy itt vidéken mondják - van az a pénz, hogy jót írjanak a magyar demokráciáról. A bölcsek beszámolóját meg elfogadják. Ott voltak. Ők látták. Meggyőződtek róla. Megnyugodhatunk, rendes gyerek ez a Viktor. Nem lep ez meg. Ők is csak politikusok. Egymástól tanulják el a huncutságot. Nem akartam nevesíteni a dolgot. Csalni, lopni, hazudni. Micsoda vergődést levágtak, emlékeztek? Mikor kiderült, hogy a keleti régióhoz tartozók silányabb árukat kapnak. Rosszabb élelmiszereket. Mi lett belőle. Semmi. Úgy voltak vele. Hagy egyék a szemetet. Azt is el kell adni. A Mi népeink kapják a minőségi élelmet, meg egyéb jó árukat. Ennyi dünnyögés után lássunk valamit megint, a március 15.-i ünnepség roppant veretes értelmetlenség kavalkádjából. Ezt szintén kiemelték, mint lényeges mondanivalót. “Voltunk, vagyunk és leszünk. A magyar név megint szép lesz, méltó régi nagy híréhez. És így lesz újra és újra, amíg világ a világ. Ez a legnagyobb diadal, amit egy magunkfajta európai nemzet a birodalmak felett arathat”. Ezt a remek közhely gyűjteményt mondatta a beszédíró szegény miniszterelnökkel. Én, megidéztem a költő versének idevonatkozó részét. Gondolom, ha már március 15, akkor Petőfi. Ha már Petőfi, akkor Nemzeti Dal. A magyar név megint szép lesz,
Méltó régi nagy hiréhez;
Mit rákentek a századok,
Lemossuk a gyalázatot! A mondatot, hogy értelmezzük vajon? Petőfi-ék lemosták a gyalázatot? Akkor, ugye most történik, az új gyalázatok felkenése. Bocsánat rákenése. Éljünk a költő szavaival. Jó lesz az, csak csináljunk valamit. Akinek nem tetszik, az majd lemossa. És itt most eltöprenghetünk a szabadságon. Mert, mi a szabadság? Mire merjünk gondolni? Személyes szabadságra? Testi, lelki szabadságra? Valakiknek igen. De akik a munkában meg vannak nyomorítva. Megélhetésük kétséges. Azért tartják kétségek között Őket, hogy féljenek, és éhbérért dolgozzanak. Ebben partner, a nagy pofájú politikai ellenzék is. Kapnak mindenféle juttatást, béremelést. Menü kaját, benzinkártyát, utazást, lakhatást. Kapják mindezt anélkül, hogy sztrájkolniuk kellene. A szabadságnak van olyan megfogalmazása miszerint, a kívánt tett megvalósításának lehetősége. Lehet ilyen? Lehet erről beszélni? – egy görcsben, kényszerhelyzetekbe szorított, munkástömeg esetén. Hogyne lehetne! Csak nevetséges. Filozófiailag a szabadság, a determinizmus ellentéte. Most attól vonatkoztassunk el, hogy determinisztikus világegyetemben élünk. A politikában a szabadságjogok lennének a biztosítékok, a kormány kényszerítő intézkedéseivel szemben. Az álammal szemben, mely funkcióját tekintve az uralkodó réteg elnyomószervezete. Elég belegondolni, hogy a választási törvény megváltoztatása, a választási machinációk hatása, akkora fölényt biztosít, amely kiiktat mindenféle ellenhatást. Emlékeztetnélek benneteket. Horn is nyert kétharmaddal, de fölényét nem használta fel a többi párt ellehetetlenítésre, felmorzsolására. Horn még úri ember volt. A rendszerváltás utáni időkben, Ő volt az egyetlen politikus, aki tényleg rendszerváltást akart. Töprengjetek ezeken a dolgokon. Nyugodjatok meg, lesz még szó arról, mit jelent Nekünk Magyaroknak a szabadság. -.appa.
