Kedvelem az ilyesmit is. Gondolom, hogy nem vagyok ezzel egyedül. Higgyétek el, nagyon jól elszórakozom ezzel a dologgal. Hogy miért? Kapsz egy levelet. Elgondolkodtat. Tovább gondolod. Válaszolsz. Kérdéseket tehetsz fel, az írtakkal kapcsolatban. Erika (elhunyt nejem, Isten nyugosztalja) mondta egyszer nekem, hogy rengeteget szenvedett, amikor katona voltam. Írta nekem a levelet. Hogy mi volt a szenvedés? Olyasmi, amire én nm is gondoltam. Kaptam Tőle egy levelet, sím-sutty megválaszoltam. Ő pedig szegény szenvedett, hogy megint írjon nekem valamit. Nos, ilyen gyors reakcióimat örömmel teszem közzé. Aztán, hogy a köz örül e, az más kérdés. Ű dóga, ahogy az egyszeri, egyszerű bűdi ember mondaná. Hát akkor. Látjátuk feleim szümtükhel, mik vogymuk. Na, jó. Kicsit csaltam a magyarításban. A vogymuk, nem vannak, hanem vagyunk. Én ezt, lazán könnyedén úgy értelmeztem, hogy: lássátok feleim szemecskétekkel, hogy mik vannak? Hát akkor lássátok:

• A hatodik rész nem jelenhetett meg. Nem tudom miért. Úgy vélem, hogy tartalma miatt, az emberiség számára jobb, ha nem tudja miket gondoltam. Igyekszem rövidebb írásokat közre adni. Őszintén mondom, de ez maradjon közöttünk. Semmi értelme ennek az irkálásnak. Valamivel szórakoztatóbb, mint a keresztrejtvény.
• Gratulálok. Ahogyan a zengő gitárod húrja által keltett rezgések elenyésznek, úgy enyésznek el régi érzéseink. Pedig ott vannak bennünk. Felbukkannak néha, és végképpen velünk enyésznek el.
• Kifejezted fájdalmad. Tekintesz a jövő felé, és meglátod, egyszer ennek az egész történetnek, a kellemes, a szép részeire fogsz emlékezni. Ezek is életünk részei. Ezekből is tanulnunk kell, és tanulunk is. Mindennel együtt, mindezekkel együtt teljes az életünk. Nem ruhás szekrény az élet. Nem dobálhatjuk ki a göncöket. Minden bennünk marad. Van ami elmállik, van amit megesznek a molyok, de valami azért marad. A legjobbakat kívánom.
• Köszönöm, amiket írtál. Valóban így van, hogy az emberben bujkál a félelem. Mi van, ha mégse? Ha, mégse úgy van, ahogy feltételezi? Ezeknek a kérdőjeleknek a kampói megakadnak, az ember agyában, és időnként kicsit megszúrnak, kicsit megkarcolnak. Kicsit vérzik, kicsit fáj, aztán beheged. Feledjük, egy időre, míg két kérdőjel, megint össze nem akad, - valami miatt? - valamiért?
• Jó ötletet adtál. Feledje, a feledést, jótékony feledés. Elfelejted valamiről, hogy elfelejtetted. Így aztán, tudod. Emlékszel rá, hogy tudod. De hát, ilyen van. Tudom, hogy tudom, csak nem jut eszembe. Na, itt abbahagyom, mert már magam sem tudom, mit akartam ezzel mondani. Hátha, eszembe jut majd. Bár most már arra sem emlékszem, hogy tudtam e, mit akarok írni. Kora reggel, ilyen fáradt vagyok. -.appa.