Lajos vidáman tekintett ki, a felkelőnap sugaraira. Egyébként, meg általában, úgy volt vele, hogy éktelen zsivajjal vannak a madarak, de most más pennával írtak. Még vidámabb tekintettel nézett, az Ő napsugarára. Szép a hajnal, állapította meg. Csak úgy magában, nehogy kihallatsszon, mert akkor, az Ő kis napsugárkája felébred. Aztán meg az jutott eszébe. Na és, akkor mi van? – ha szép a hajnal? Az Ő Hajnikája százszor szebb. Itt kicsit, de éppen hogy csak meginogott, a képzavarok között. Határozottan emlékezett rá, hogy a tükör azt mondta, hogy „szép vagy, szép vagy, szép királynő, de Hófehérke százszor szebb”. Elkezdett matekozni, pedig ki nem állhatta ezt a sportot. Hogy lehet azt eldönteni, hányszor szebb valaki, mint másvalaki. Egyáltalán – tudhat e ilyesmit egy tükör? Hogy jön egy tükör ahhoz? - hogy az Én legnagyobb kincsemet, csak századrésznek tekintse szépségben. Határozottan emlékezett, hogy a vadászt megbízta, a királynő, hogy lője le Hófehérkét. Ez jó is lett volna, mert nullával értelmetlen osztani, oszt akkor nem állna ilyen dilemma előtt. A vadász viszont korrumpálható vót, így osztán egy szerencsétlen őz ért gyászos véget. Ha mán úgy vót, akkor a húst kimérte, a szívet meg elvitte a gonosz mostohának, aki mellesleg, de nem mellékesen mellékállásban boszorkány is volt. Lajos megállapította, hogy ezek a politikusok már akkor is álláshalmozók voltak. Egyrészt királynő, másrészt boszorka. Akkor arról még nem is beszéltünk, hogy még almaárus is volt egy posztágyon. Lajos, nagy elhatározásra jutott. Nem azért, mert Ő nagy Lajos volt. Tévedés ilyesmit hinni. Nagy Lajos úgy jött a képbe, hogy király volt. Ebből mindannyian láthatjátok, hogy Tót Lajinknak, ez egy királyi reggel volt. A tévedésekkel kapcsolatban Lajosnak felrémlett, hogy tévedés azt hinni, hogy minden Nagy Lajos király. Hát, ez király! Mármint a gondolat. – állapította meg magában Lajos. Ezt is csak úgy teljesen magában, hogy Hajnalka, e hajnali órán, még az igazak álmát aludhassa. Itt Lajosba belehasított a felismerés. Ez még nem is lett volna baj, de egyszerre kettő is, és ez nyomásként jelentkezett a fejében. Egy. Nagy Lajost többet is, ismer. Mindnek van, valami tisztességes foglalkozása. Az egyik alkoholista. A másik orvvadász, - halász, és alkohollista. Itt zárójelben, megjegyezte a Mi Lajosunk, hogy: na, ez is állás halmozó. Itt felhívnám a figyelmet arra, hogy ez a második Lajos nem az, aki a mohácsi csata emlékhelyen álldogál, fából kifaragva. És akkor, plusz nyomásként jelent meg a harmadik Lajos. Akiről, még nem is tudjátok, hogy zetoros. Akinek ez így zavaros, az lépjen kicsit vissza, a történetben. Ezeket így, éhgyomorra végig gondolva, a Mi Lajosunk, akiről tudjuk, hogy elég nagy volt, de Isten igazából Ő Tót volt. De, nem úgy tót, mint a tótok. Ha jól belegondolok, akkor egy szót se tudok tótul, - jegyezte meg megában, magáról Lajos. Halmazatiként Lajos elmosolyodott. Megérthetitek. Gyönyörű hajnal, meg – Hajnika, így együtt. Meg ezek a remek most már kora reggeli gondolatok. Szóval betetőződött a reggel. Hitte Ő, akkor a percen, de hamarost rá kellett jönnie, hogy dehogy. Hajnika szeme kipattant, és meglátva, az Ő Lajijának mosolyát egyből éberség költözött bele. Elérzékenyülve, lágy búgó hangon (amit Lajos nagyon szeretett) mondta: Lajoskám. Te megakarsz engem? Ez a kérdő mondat, még folytatódott volna, de a búgás miatt Lajosból kirobbant. Azt is, meg felköszöntenélek Tímea nap alkalmából. Hajnalka tekintete elkomorodott. Lajos! Te, a szexualitás mocsarába süllyesztenéd ezt a gyönyörű reggelt? Mi tagadás? - Lajos süllyesztette volna. Akár többször is. Úgy érezte, hogy nemcsak Hajnalka tekintete komorodott el, hanem az ég is. Odakinn meg veszettül rikácsolnak azok a rohadt madarak. Lajosnak felrémlett: hogy került a színes helyett? - fekete ténta abba a pennába. Na, ez volt reggel, de ne vonjatok le messzemenő következtetéseket, mert minden jó, ha a vége jó. -.appa