Először is, dacára annak, hogy nem szereted a karácsonyt, én mégis kellemes karácsonyi ünnepeket kívánok. Szoktak áldottat is mondani. Lehet rád is férne, az áldás. Megértem mostani lelkiállapotodat. Azt hiszem, erre mondják, hogy amikor minden összejön. Nyilván, azt szeretjük, szeretnénk, amikor a jóból jön össze minden, és nem a rosszból. Ez, nem választás kérdése. Vélem, sok esetben, hogy van valami egyensúlyféle a világban. Aztán utána kételkedem benne. Mindég mondom, de szerencsére senki sem hiszi el. A világ determinált. Megvannak a maga törvényszerűségei, amit nem ismerünk, és nem is fogunk megismerni. Most lehet mondani, hogy beszéljek a magam nevében. Megnyugtatok, mindenkit, hogy senki sem fogja megismerni, és ne is izgassa magát, mert az elkövetkezendő generációk sem fogják megismerni a világot. Hivatkozni szoktam a Prédikátorra: hiábavalóság minden az ég alatt. Most meglepőt mondok, sőt le is írom. Ettől, amiket előbb papírra vetettem,  még van az embernek szabad választási lehetősége. Tudom, ez nem nyugtat meg. Mi vigasztaló lenne abban, hogy egy másik univerzum Gizikéje, most pont jól érzi magát, mert jó passzban van. Azt hiszem, hogy a környezetnek is van hatása arra, hogy megkeseredettek (legyünk) vagyunk. Kedvetlenek. Áthangolódunk valahogy. Lehet, ez a morfogenetikus mezőtől. Tudom, Te nem vagy az a barátkozós típus. Nem szólongatsz meg utcán, boltban, meg akárhol embereket. Megpróbálhatnád pedig. Az a meglepő, hogy egész fiatalok is egészen jól reagálnak néha. Előbb meglepődnek, aztán veszik a fonalat, és dumálgatunk, nevetgélünk. Van persze, hogy idősebbek sem beszélnek, csak dünnyögnek ott. Az ilyeneket, hagyom, hagy keseregjenek maguknak. Amúgy, engem is nyomaszt az ősz, meg a tél. Én is vagyok vele úgy, hogy elvagyok ott magányomban, a sorban. Azért többnyire, próbálom magam kiráncigálni a letargikus állapotból. Aztán vagy sikerül, vagy nem. Be-bepróbálkozom, aztán alakul valami. Amit írtál arról, hogy idősek verset irkálnak a szerelemről, valóban érdekes. Úgy gondolom, ez olyan utánérzésféleség. Belegondol az életébe. Mi volt szép? Hogyan alakult? Kétségtelenül, ez át van nyomva a tudat szűrőjén. Azt is mondhatjuk, hogy az idő megszépíti a dolgokat. Talán, a tudat ezzel védekezik az ellen, hogy mindig rosszul érezzük magunkat. Legyen meg a reményünk legalább arra, hogy lesz ez még jobb is. Aztán olyan lesz, amilyen. (Szerintem, többnyire rosszabb). Én, az irkálással kapcsolatban sokkal jobb helyzetben vagyok, mint Te. Nem vagyok költő, így aztán fogalmam nincs, mit hogy kellene írni. Nincs semmiféle mércém. Mondhatnám, hogy sajnos, de én egyáltalán nem sajnálom. Hiányát sem érzem annak, hogy megtudjak valamiket is, a versírás rejtelmeiről. Feleslegesnek tartom, hogy arra időt pazaroljak. Irkálom, ami pont akkor az eszembe jut. Vagy tetszik, vagy nem. Ha nem, megy az ötletekbe. Ha tetszik, akkor a kész mappába. Most mondhatod, hogy így felszínes ismereteim vannak a világról. Igazad van, de nekem ennyi is elég. Ha, már itt tartunk, akkor közbevetem. Mindenkinek felszínes ismeretei vannak a világról. Ebben a mindenkiben, a Föld lakosságát értettem. Emiatt, a beállítottságom, felfogásom, szemléletem miatt lehet, de az én életemben, a zene nem sokat jelent. Azzal is úgy vagyok, hogy ami tetszik, az tetszik, a többi mellett meg elmegyek. Vagyis elmegy a fülem mellett. Fülem botját sem mozdítom. De, ezt szó szerint. Amúgy meg, elég botfülű vagyok. Ott ragadtam a 70-es évek pop, rock zenéinél. Na, ez vagyok. Azt sem tudom: hová lehet őket besorolni? Őszintén? Nem is érdekel. Vannak persze a maiak közül is, amik tetszenek. Most mondhatod, nem veszem komolyan a világot. Ebben is igazad van.  Azzal vigasztalom magam, hogy én is veszem annyira komolyan a világot, mint Ő engem.  -.appa.