Nem régiben történt, hogy elhunyt Charles Milles Manson. Egy kis előzetes. 1969. augusztus 9. Los Angeles, Beverley Hills. Roman Polanskí filmrendező villájában különösen brutális módon, vérfürdőt rendezve öltek meg öt embert. Az áldozatok között volt Sharon Tate is, Polanski felesége, őt 16 szúrással öltek meg és egy kötelet tekertek a nyakára. Ki is volt, ez a Manson? Ő volt a Manson hippi banda feje, és tetteiért életfogytiglanra ítélték. Nem bandának hívták, a hippik közösségét, hanem kommunának. Család, néven működtette Manson az, ő kommunáját. Nagy hatással volt az emberekre. Jó családok gyermekeit. Jó tanuló fiatalokat, mondjam azt szédített meg. Mindenben hallgattak rá, eszméit elfogadták. Az együtt élés szabályaiból. Először ettek a férfiak, ez után a kutyák, majd a nők. Egyéb szabályok: a szemüveg viselés tilalma, nem volt szabad alkoholt fogyasztani, fogamzásgátlókat szedni. A lányok nem kérdezhették meg, hogy miért? Ő ugyan tettlegesen nem vett részt a gyilkosságokban, de Ő tervelte ki azokat. Megölték tehát, Polanski feleségét. Akkoriban nagyon sajnálta mindenki ezt a Polanskit. Akkor még nem tudtuk, hogy erőszakos nemi közösülő fajta. Felesége, Sharon Marie Tate nagyon szép asszonyka volt, és nyolc és fél hónapos terhes.  Mit se tudtunk még akkor arról, mik történnek a világban. Csodáltuk a művészeket. Azzal együtt, hogy azért tudtuk, nem hétköznapi életet élnek. Művészek, szabadabb életet élnek. Inkább szabadosabbat, úgy gondoltuk. Erre, nyilatkozataikban rá is játszottak. Lazák, könnyedek voltak. Azért azt nem gondoltuk, hogy szexuális zaklatás, meg erőszak esete forog fenn soraikban. Legalábbis nem így fogalmazódtak meg a dolgok. Baráti látogatáskor hallottam szüleim, és a vendéglátók beszélgetését. Megütötte a fülemet, hogy Nagy Éva is hazajött, mert az egyik étteremben, ahhoz kötötték a fellépéseit. Megfelelően nyomatékosítva, az „ahhoz”-t, és előtte is, meg utána is, kis hatásszünetet tartva. Akkor még ilyen körülményeskedve, a kényes részeket megkerülve beszéltek az emberek. Megállapították, hogy bizony így megy ez. Ezzel az információval gazdagodva, most mi is megállapíthatjuk, hogy volt, ahogy ma nevezzük, szexuális zaklatás. Mondok nektek egyet, amit tutira vehettek. Van most is, és lesz is mindég. Mármint szexuális zaklatás. Én magam hallottam egy hölgytől. Nem kopik az el, attól. Nekem meg, könnyebb az életem. Ugye milyen szépen körbe írta Ő is, az Ő kis micsodáját. (Én is szépen körbe írtam. A nagyobb forgalmú hölgyeket ifjonti koromban, úgy jellemezték, hogy meg tudna fordulni benne a stráfkocsi. Mindezt, a kis micsoda nagyságával kapcsolatban). Azt mondják, jóból is megárt a sok, ezért kicsit odébb csusszanok a témát tekintve. Azért még ez is sikamlós. No, ha már, LA- val kezdtem, térjünk is oda, vissza. Jól megkezdték, ezt zaklatások feltárását Hollywoodban, aztán átterjedt hozzánk is. Felmerül egy kérdés bennem: miért most jut eszükbe? Akkor jó volt? Ha nem is az, (de még az is lehet) de a cserébe kapott juttatás. Miért nem költöztek ők is haza. A cserébe kapott előnyöket, most már nem adhatják vissza. Szeretek közmondásokat idézni. Részint jól hangzik, meg biztosan van valami értelme, ha már hosszú évek óta mondogatjuk. Most is előveszek néhányat. Kéz, kezet mos. Valamit, valamiért. Ha, Te megvakarod az én hátamat, én is megvakarom a Te hátadat. Ez a dolog egy idős az emberiséggel. Ez a korrupció egyik fajtája. Nem anyagi javak cserélnek gazdát, hanem élvezetiek. Pontosítom. Anyagi javakat juttatnak, élvezetiért cserébe. Megegyezéses alapon. Alapjait tekintve tehát, semmiben sem másabb, mint az emlegetett korrupció. De akár, sarkíthatjuk úgy is, hogy ez a fajta dolog nem más, mint prostitúció. Csak nem nevezzük nevén, mert úgy sértő. Jut eszembe, a nyelvi finomkodásról. És ezzel ténylegesen témát váltok. A konyhai rádióban (Petőfi), a múlthéten azon nyekeregtek, hogy milyen megalázó az, amikor a gyereknek egyest adnak az iskolában. Jöttek az ötletek. Kapjon a gyerek kaktuszt, egyes helyett. Szövegesen értékeljék a gyereket. Felmerült bennem, hogy: mire való ez? Majd amikor a gyerek kaktuszt kap, akkor attól kap lelki sérülést. A szöveges értékelés tényleg jobb. A mai világban a szülők nagy százaléka, nem érti meg az olvasott szöveget. Az már csak természetes, hogy a tanuló sem, hisz nyolcadikos korára, gyakorlatilag nem tud olvasni. Kérdezhetitek: tudok erre megoldást? Természetesen. Akkor nem hozakodtam volna elő vele. Úgy kell értékelni, mint gyermekkoromban. Szövegesen is, és érdemjeggyel is egyben. Figyeljetek, hogyan is történt ez. Hülye vagy fiam. Ülj le egyes. Megnyugtatlak benneteket, a gyerek lelke nem sérült. Lehet, hogy otthon megrakták a rossz jegyért, de a lelkéhez egy újjal sem nyúltak.          -.appa.