Szeretett testvéreim, akik vagytok a hitben. Meg még abban a tévhitben, hogy az idő irreverzibilis. Azt is mondhatjátok, csak én gondolom azt, hogy az idő irreverzibilis. Azt megint hozzáteszem, az idő irreverzibilis létének feltételezése, ember szempontú kitétel. Ez nem nagy meglepetés, hisz az ember mindenben antropomorf szemléletű. Amennyiben nincs idő, akkor a történések bármikor ismétlődhetnek. Hisz, akkor nem vagyunk sorrendiséghez kötve. Vannak elméletek, mely szerint az időt rátehetjük egy egyenesre, és az egyenes mentén visszafelé mozgás is elképzelhető. Úgy vélem, nincs erre szükség. Valami olyasmi történhet, az idővel is, mint a kvantum alagutak esetében. Valamiért, nem működnek energiagátak.  Való igaz, mérjük az idő múlását, mert szeretnénk eligazodni. Már csak, a mihez tartás végett is. Ugyanez a helyzet, a térrel kapcsolatban is. Hiszen, egy végtelen világegyetemben, semmi értelme égtájakról beszélni. Ez, a miatt jó, hogy jelölgetjük a teret. Nem lepisilgetjük, mint a kutya, hanem azt mondjuk, hogy szélességi, meg hosszúsági kör. Az általad megemlített szubjektív idő, furcsa valami. Olyasmi, ami végeredményben az egyén belső időészlelése. Az egyén illúziója. Ez természetszerűleg társul eseményekhez, történésekhez. Ezt megtapasztaljuk (valójában nem, hisz az idő nem ellenőrizhető érzékszervekkel). Mondunk ilyeneket, hogy: rohan az idő, ólomlábakon jár az idő, repül, az idő stb. Ahogy öregszik az ember, egyre gyorsabban rohannak a napok, hetek, hónapok, sőt az évek is. Hozzáteszem, hogy az idő, illúzió jellegénél fogva, sohasem egyformán telik, még ugyanannál a személynél sem. Azt mondják, a szubjektív időnek tartamérzete van. Ez függ, a már emlegetett életkortól. No, és az események személyes jelentőségétől, a történések körülményeitől. Azzal, teljességgel egyet értek, hogy az idő nem látható, nem tapogatható meg. Érzékszerveinkkel nem lehet róla információt szerezni. Ettől, még mondhatjuk, hogy van, egy hétköznapi értelemben vett tapasztalat, az idővel kapcsolatban. Megint csak azt mondom, ez illúzió. Az kétségtelen, hogy az emberi gondolkodás ráépült, a hétköznapi idő (idesorolhatjuk a teret is) felfogásra. Értem alatta, hogy beépült a filozófiai gondolkodásba. (Tennék itt egy kitérőt, csak úgy zárójelben. A Poeton rengeteg verset (ez is szubjektív) lehet olvasni, mely „filozófia” – ként kategorizálja magát. Pedig, található benne 3 sor agyalgás. A filozófia ennél többet kellene, hogy jelentsen. Elnézést, ezért a közbeszúrásért.). Az embernek rendszer szemlélete van. Elhelyezgeti magát. Szoba, lakás, utca, falu, város, kerület, járás, megye, ország, kontinens, bolygó, naprendszer, univerzum, és világ. Nekünk ugye a Föld, amit hétköznapi értelemben világnak aposztrofálunk. Bizonyos értelemben mondhatjuk, hogy az idő, a figyelt rendszer entrópia növekedéseként fogató fel. Aképpen értelmezhetjük, mint a megfigyelt rendszer állapotának, két egymást követő eseménye, pillanata. Ez két egymást követő esemény, a jelenen keresztül írja le, ahogyan a múltból haladunk a jövőbe. A modern fizika, a „Newton utáni fizika” megközelítése szerint a jelenségek leírása hiányos. Ahhoz, hogy a pontosabb leírásához jussunk, szükséges az új elméletek beépítése. Gondolva itt a kvantummechanikára, a relativitáselméletre, és természetesen a legújabb felfedezésekre. Azt hiszem helyesebb feltételezéseket írni. Felvetetted a téridőt, aminek másik elnevezése a téridő-kontinuum. Matematikailag leírható. Amikor Bánlaky Lacival váltottunk néhány levelet, az anyaggal (régen úgy tanultuk, az anyag filozófiai kategória) kapcsolatban, Ő is a matematikára hivatkozott. Én, azt mondom, az ember azt számol ki, amit akar. Ő (Laci), hisz az anyagban. Hogy annak, mérhető kiterjedés van. Ezzel szemben én azt mondom, anyag sincs. A semmi rezeg olyan gyorsan, hogy beleütközünk. Hogy, hol? Hát, ebben a fénysebességre beállított inercia rendszerben, amiben illúzióink szerint élünk.  -.appa.