Nº 1. Felmerül az emberben. Persze, hogy felmerül. Sőt azt mondom nincs is olyan ember, akinek életében egyszer, legalább egyszer, eszébe ne jutott volna. Ha akkor, és ott, és másképpen, tette volna, amit tett. Na persze, most már tudnád. Megértelek. Most már tudjuk. Egy baj van. A világ változott. Így aztán bármi is van, újra nem tudjuk. Mondhatjátok. Beszélj a magad nevében! Jól van. Legalábbis én, nem tudom. Mindég valami újhoz kellene alkalmazkodnom. Hiába gondolkodom. Gyorsan előszedni a tapasztalatokat, aztán hasznosítani. Egyszerűen nem megy. Ugyanúgy téblábolok, mint hajdan. Ez nem igaz, persze. Akkor legalább, el mertem indulni. Most még tovább töprengek. Mit is kéne, hogy is kéne. Nincs kétszer ugyanaz a szituáció. Honnan tudhatnánk: mi is a helyes döntés? Azt sem, hogy: mik lesznek a következmények?
Nº2. Vannak elszakadások az életben. El kell válni valakitől. Egy szerelemtől. Egy baráttól. Erre is mondhatom. Mindenkinek vannak. Kinek több? Kinek kevesebb? Fájdalmasak is lehetnek. Ezt nem úgy kell érteni, hogy öröm is lehet. Persze az is lehet, ha valakit kínoztak, sanyargattak. Nem érezte jól magát a kapcsolatban. Lehet teljesen közömbös is, kihűlt a kapcsolat. Gyermekkoromban, mindig csodáltam, a nálam kicsivel idősebb lányokat. „A szerelem nem tőtött káposzta, hogy felmelegítve is jó”. Mintha tapasztalatuk lett volna benne. Na, mindegy. Mondhatnánk: nem sör az, hogy felmelegítve is jó. Gyerekkoromban még nem mondhattam ilyet. Szerencsen a vasúti restiben, volt sörmelegítő. Egy dolog. Legyen bármelyik féle szakítás, nem szabad elfeledni, hogy az ember élete, ezekkel a történetekkel együtt teljes. Mindenből tapasztalatot tudunk szerezni. Jót, rosszat vegyesen. Ezeket aztán hasznosítjuk, vagy sem, az rajtunk múlik. Nehéz ügy, az új helyzet, nem pont olyan, mint az a régi volt. Még az is megeshetik, hogy rosszul emlékezünk. Lehet, bármi lehet. Bármi megtörténhet. De a történések velünk maradnak. Életünk során sokszor kényszerből cselekszünk. A körülmények kényszerítenek, bennünket, hogy válasszunk. Válasszunk a lehetőségek közül. Életünk alatt többször átértékeljük, hogy jó volt valami, vagy rossz. A pillanatnyi döntésnek, egy sorozat lesz a következménye. Minden egyes döntéssel lezártunk egy korszakot. Nincs lehetőség. Nem tudunk visszamenni, a kezdetekhez. Aztán jönnek az újabb lehetőségek. Amik részben következményei régebbi döntéseinknek. Tegyük hozzá, nem tisztán. Jelentős mértékben belejátszanak külső körülmények. Ettől még, ott vannak az új tennivalók. Tennivalók, amelyekben újfent dönteni kell, és ez így megy életünk során végig. Mondjak, valami konklúziót? Rendben. Gondoljátok végig, és azt fogjátok mondani, hogy igazam van. Az ember élete, egyirányú zsákutca. Ilyen egyszerű ez. Na, jó. Nem untatlak tovább benneteket, az állbölcseleteimmel. (v.ö. amiket a bölcsességről írtam) -.appa.
