Nem régen szakítottunk.

Álmodtam, hogy búcsúztunk.

Könnyeink összefolytak a párnán.

És üvöltenék, hogy újra várj rám.

Csak hátra intettél, nem is néztél rám.

Nem is intettem feléd.

Mit tehetnék?

Minek? Észre se vennéd.

Nem nyílt szóra a szám.

Szólnom kellett volna. Várj!

Ott álltam. Kukán, bénán, némán.

Van, hogy az ember befelé zokog.

Ostoba voltam. Nem oly, nagydolog.

Még ma is az vagyok, ha hagynak.

Aztán szánom bánom, magamnak.

Kérdezted: van e valami? Amit bánnál?

Amit esetleg másképp csinálnál?

Ugyan. Semmi ilyesmi sincsen. Mondtam.

Tudtam, hogy magammal is dacoltam.

                                                           -.appa.