Tán vigasz, hogy igaz.
Ötletekkel írom tele, a sok cetlit.
Végül aztán nem találok semmit.
Ez kéne. Az kéne. Az ember találgat.
Este lesz és ágyat vet magának.
Nem egyedül fekszik, mint hű társnak.
Helyet szorít a magánynak.
Szemérmét, ki hagyta? Kitakartam.
S berúgtam, ha éppen azt akartam.
Néha, akkor is, ha nem.
Ezeket, inkább feledem.
Megbántam mindent, amit tettem.
Azt is, amit meg se cselekedtem.
(ezáltal, újra bűnbe estem)
Valami díszsortűzbe belekeveredtem,
Teljesen belefeledkeztem,
pedig a lövöldözést sose szerettem.
Egyszer egy kedden,
elment a kedvem, (meg a vonat.)
De valahogy, ez itt most nincs rendbe.
Érzitek a hiányt? Nincs rímbe szedve.
Ez ne adjon okot a búra.
Kezdem a gondolatot újra.
Egyszer egy kedden,
elment a kedvem,
na meg hát persze, még a vonat.
Itt maradt, valami nyomott hangulat.
Színeit vesztve,
rám rojtosodik az ég.
Zsong.
Elaltat, valami mámorféleség.
Éjszaka volt. Vívtam száz, meg száz bajjal.
Remélve, megold majd mindent a hajnal.
Látott már valaki ily bolondot?
Álomban megoldani gondot.
Ködökbe burkolt reggelen,
fáradtan, kábán ébredtem.
Tudván-tudom, de már unom.
A sors mindenkinek valamit előkészít.
Nem siet.
Szép lassan nekünk is,
egy sírt mélyít.
-.appa.
