Na, lássátok szemtükhel, kicsiny hitűek, hogy tényleg írok a fociról. Nem hittétek és ímé. Én magam bizakodám erősen, hogy írok, de azért ennyire gyorsra én se gondoltam. Mostan felmerülhet több kérdés is. Miért szerettem a focit? Benne volt a levegőben. Több világszínvonalú játékosunk volt. Ma meg, egy sincs. Ne feledjétek, Albert aranylabdás volt. Olimpiákat nyertünk. Belátható időn belül volt még, a mára már aranycsapatnak kikiáltott VB. ezüstérmes csapatunk. A falvakban, ahol több TSZ volt, annak mindnek volt futball csapata. Mind indult is a bajnokságban. Voltak ilyenek, hogy járási bajnokság, járási kiemelt. Rengeteg bányász csapat is volt, lévén sok bánya BAZ megyében. Az is kérdés lehet. Mi közöm nekem a focihoz? Iskolai szinten nem nagy futballozás ment. Lévén Homonnai Nándor tanár úr, a sí szerelmese. Tesi órán, néha kézilabdáztunk, de focira nem nagyon emlékszem. Egyszer osztálykirándulásra mentünk, valamelyik Hutára. Egy nagy réten futballozni kezdtünk. Csabai Gyula bácsi úgy intézte, hogy mindenki bekerüljön valamelyik csapatba. Mellesleg a fia, a fiatalabb Gyula szintén futballista lett. Úgy gondolom a mi csapatunk volt a gyengébb. Valamiért én ballábas focista voltam. Kis koromban, mikor apám labdázott velem rám szólt, hogy másik lábbal. Az valahogy nem esett „kezemre”. A lényeg, hogy futok ott a jobb szélen és olyan félpálya körülről kapu felé rúgtam a labdát. Az meg szépen elszállt a kapus felett. Nagy öröm lett, de a másik csapat megállapította, hogy fölé volt. Két ruhacsomó volt a kapufa, ennélfogva felsőléc nem volt. Így aztán döntetlen lett a mérkőzés eredménye. Később az utcában lévő srácokkal focizgattunk. Természetesen az utcán. Ennek nem nagyon örültek, hogy felverjük a port, meg ricsajozunk. Aztán ugye említsem meg, hogy a kapunak rúgott labda jókat döndült. Sokszor volt, hogy jött Decsi Lali. Menjünk ki passziózgatni. Ez abból állt, hogy páran összeálltunk és adogattunk, majd kapura rúgtunk. Olyanokat is gyakoroltunk, hogy hátrafelé ollózva rúgni. Többnyire, Ánczig Jóska és Sanyi bácsiék kapuját választottuk. Idősek voltak, nagyot hallottak. Fiatal korukban ők is futballoztak, aztán ha jól tudom, a nagy családból ketten érkeztek haza a haláltáborokból. Egy ilyen alkalomkor lecsúszott a lábamról a laszti. Olyan szerencsétlen módon, hogy a Marajdáék ablaka betörött. Szerencsére , csak egy olyan kicsi felső rész. Roppant megijedtem. Meglepetésemre elmaradt a testi fenyítés, az üvegezést meg apu elintézte valahol. Itt megjegyzem, hogy nem minden felnőtt nézte rossz szemmel az utcai focit. Mácsi Laci bácsi, aki maga is futballozott régén, ( meg úgy tudom bokszolt is) tanítgatott minket rúgni. Sorba álltunk az utca közepén és egyenest kellett rúgni. (belsővel, külsővel, meg rüszttel) Később a Bútor Gyár letett két kézilabda kaput, a gyár melletti kubikgödörbe. Ebből a gödörből készítették a töltést a vasútnak, amely Csehszlovákiába ment. Ez nem akkoriban történt, hanem jóval régebben, hisz Svejk a derék katona is azon át utazott. Az említett gödör, könnyen megközelíthető volt a Kölcsey utcából. Mi a 16-ban laktunk, a lemezgyár felé haladva Mácsiék mellettünk. Ő mellettük Fodorék, meg Palotásék. Ő mellettük Decsi Laliék. Na, ugye megindult a kompánia, el a Lemezgyár előtt, meg a Villanygyár előtt. Ez valami erőműféle volt, de meg nem mondom, hogy működött e. A kubikgödörben szinte mindig volt valaki, aki focizni akart. Az első időkben kapus voltam. Egész jó lehettem, mert idegen nagyobb srácok engem választottak, a csapatukba, hogy őrizzem a jelképes hálót. Mondanom sem kell, ugye, hogy háló az nem volt, de kapu az volt. Megjegyzem, hogy nem volt odabetonozva és mégsem lopták el. Úgy gondolom ezt a diskurzust még folytatnom kell. Még mindég nem tudjuk: miért is szerettem a focit? -.appa.
