Szeretett testvéreim, akik vagytok a hitben. Meg még abban a tévhitben, hogy nincs mitől félnünk. Nézzetek hát be, a Ti lelketekbe. Bűn nélkül valók vagytok é? Félelem nélkül valók vagytok e? A félelem sokszor már maga a bűnhődés. Kínlódik a lélek és kínlódik a test. Esendők vagyunk és bűnösök. Erre teremtettünk. Ez van megírva számunkra. A szent íratok behozták a köztudatba a bűnt, mint fogalmat. Hozzátársul, az erkölcs. Ezt, ha jól megnézzük, mármint az erkölcsöt, igen csak változatos valami. (erről, majd később) Ilyen az illem is és a felsoroltakhoz társíthatjuk még a szokást, és a konvenciót. Megpiszkálgatva ezeket láthatóvá válik, hogy mindég valami érdek húzódik meg ezek mögött. El akarnak érni valamit. Bűntudatot ébresztenek bennünk. Nem csoda hát, hogy az ember fél. Hát, mitől fél? Fél felvállalni önmagát. Próbál megfelelni mindenkinek. Hazudik, próbálja más színben feltüntetni magát, aztán belezavarodik. Kialakul aztán, a félelem. Most, csak a többi emberrel kapcsolatos, a társadalommal összefüggésbe hozható félelmekről beszélünk. Kétségtelen, hogy az ember nem tud megfelelni mindenkinek, de nem is kell. És nem is baj. Gyakorlatilag lehetetlen is. Minek akkor erőltetni? Csoda e, akkor, hogy az ember fél? Hogy, fél felvállalni önmagát?  Az ember bármitől is tud félni. Az ember fél attól, amit nem ismer. Belegondol dolgokat, félelmetesnek látja. Így erősödik egyre a félelme és még megfejelik azzal, hogy rémisztgetik az embereket. Kihasználják őket, a tájékozatlanságukat, a tudatlanságukat. Kihasználják az öregeket. Úgy tesznek, mintha törődnének velük. Előtte persze még butítják őket, különböző előadásokon. Meg lehet előzni! Mentsd meg! Rajtad múlik! Akarni kell! Fejben dől el minden! Lúgosíts! Méregteleníts! Lehetne még sorolni, mi mindennel vezetnek félre minket. Ügyesen adják elő. Van, aminek tényleg van valami valóság alapja. Aztán olyan is van, ami úgy tűnik. Nem létező egyetemek, nem létező tanulmányai. Lehetne ezen segíteni? Meg lehet ismerni mennyi a mese? Mennyi a valóság? Átláthatók, a valósveszélyek? Aztán kiderülhet, hogy nem is akkora a veszély. Lásd atomerőmű. Az ember könnyen pánikol, hogy a helyzet változhatatlan és egyben tarthatatlan. Pedig az esetek nagyobb részében nem.  Ahogy idősödik az ember, ismeretekre tesz szert és nem ül fel minden mendemondának. Ezt a ránk erőltetett, hazugság halmazt meg kellene próbálni kiiktatni. Előbb utóbb az ember rájön, hogy a világ nem is olyan félelmetes. Nincs ellene mit tenni. De kellene egyáltalán? A világ olyan, amilyennek teremtetett. Nem rajtunk múlik. Nem mi szabályozzuk. Van benne születés és halál. Mondhatni, a halál az élet velejárója. Az embernek meg kell békélnie, a világgal és önmagával. A világot elfogadni olyannak amilyen, de el kell tudnunk utasítani azt, amit nem tartunk helyesnek, amit nem tartunk jónak, ami sérti erkölcsi érzékünket. Azért azt ne feledjük, hogy az erkölcs igen változékony dolog. Akiket anno megkövetkeztek, máglyán megégettek, mai mérce szerint szűzies életet éltek és nyugodtan példaként állíthatják a mai fiatalok elé. Nem is koronként történik ez a változás, hanem hamarabb. Egyszerűen elfelejtődik: hogy mi volt? Hogy mi, hogyan viszonyultunk, az akkori erkölcshöz? Furcsa dolgok ezek. Ma egy középkorú erkölcstelennek tartja a középiskolásokat. Az utcán csókolóznak, összeborulnak, megy a fenék tapogatás. A lányok szedik fel a fiúkat.  Elfelejtődik, mi volt akkor, amikor mi voltunk erkölcstelenek. Mi voltunk fiatalok. Bíráltak bizony minket is. A lányok szoknyája, a térdük felett négy újjal véget ért. A fiúk haja elérte az inggallért. Szóval egy fertő volt az egész. Könnyű azt mondani, hogy élje mindenki a saját kis életét. Konfliktus menetesen. Fogadja el a világot, olyannak, amilyen a benne lévő emberekkel együtt. Csak, nem ilyen egyszerű, ez az egész. Az ember nem élheti az életét. A hatalom álnok és rád kényszerít dolgokat. Meggyőz téged, hogy az a jó és egyedül üdvözítő, amit elvár tőled. Még hogy elvár, rád erőltet. Belehajszol dolgokba. Következmény, hogy mégsem élheted a Te saját életed. Társadalomban élsz. Elvárások vannak veled szemben. Tedd meg a többiekért. Utolsó ászként, aki magyar. Mi aztán nem félünk.    -.appa.