mert, várom a párom―nekem napi egy két hancur kevés―csak találok ojat aki hozzám való―nálam nem tart sokáig de napjában többször igénylem―hát igen―én ezt így bárkinek elmondom―hátha kedvet kap valaki hozzá―és mi tagadás sokan be is lelkesedtek ezen―hogy majd ők―meg hogy napi egyszer jól…

mert, mindent elértem az életben amit akartam—minden különösebb erőlködés nélkül—más kérdés hogy nem is nagyon akartam elérni semmit—ezt most csak arra mondom hogy végtére is az életmű elkészült—vagyis a semmi—de kellett e ezért valamit tennem kérdezheti a jámbor olvasó—hát jól van akkor kérdezheti…

mert, szeretném hinni hogy nem vagyok mindég undok―nem csak unszimpátiát váltok ki magam körül―de azt sem szeretem ha túl derűs emberek vannak köröttem―azt hiszem engem nevetnek ki―na ezt adja össze valaki―meg vonja ki―nem oszt nem szoroz―mondhatják―mármint az hogy ki mire gondol―krimire gondol―nem…

Tegnap kinyilatkoztattam e helyen, - úgy értem, hogy a blogon - ama téves meglátásomat, miszerint bizonyos dolgokat ezért meg azért nem jelentetek meg. Ebből a felsorolásból kihagytam a Szálkáshalak tanszéket. Na de, ami késik az ugyan múlik és később íródik meg. Ímé itt van a lényeg eltemetve. Nem…

Most aztán elárulom a tutit. Biztosan feltűnt, hogy mostanság mellék mondatokat írok. A dolog egyszerű. Azért van így, mert nem írok. A gondolódzkodást írni kellene. A nagyapát írni kellene. A verset nem kellene írni, mert az van. DE! Rikkantok bele kétszeresen az internet világába. A mellék…

mert, olvasom a nyomdaipari termékben—vagy inkább termékekben hogy bódi szilvi nem a milliomosok közt akarja már a párját megtalálni—elegendő számára egy tehetséges író vagy egy orvos—azóta persze már rádió—sőt a tévé is foglalkozott vele—na szóval világgazdasági válság ide vagy oda ez most…