Nem kell azért szó szerint érteni a dolgot, de a törés igaz. Amúgy meg, egyszerű történet ez, mint minden más a világon. Ebből sejthetitek, hogy a kéztöréses dolgot mondom el nektek. Tudja meg mindenki, úgy ahogy az történt. Nem venném a lelkemre, ha valami összesítésnél kiderülne, hogy csak ez hiányzik az egyetemes emberi történelem lapjairól. Rajtam ne múljon. Egyébként is elévült a dolog. Szombat, vagy Vasárnap volt. Nem tudom miért, de nem lehetett kimenni a városba. Nem igen a pénzhiány volt az oka, a városban lehetett kóricálni pénz nélkül is. Kimenni a várba, onnan át a Benedekre. A padokról nézegettük a tájat. Mi viszont a kollégiumban maradtunk. Ez még a régi kollégiumban történt (ha jól rémlik Vorosilov út volt). Onnan át lehetett menni az iskola udvarába. A labor épülettel szemben volt egy garázs, aminek lapos teteje volt. Mi gondolván egy merészet felmásztunk erre a tetőre. Így beláttunk az emeleti laborokba is. Semmi értelme nem volt, mert a laborok üresek voltak, arról már nem is beszélve, hogy tudtuk mi van benne. Kicsinység tébláboltunk a tetőn, majd úgy döntöttünk, hogy alászállunk. Ha Orfeusznak sikerült, akkor nekünk miért ne. Ez volt az, az összetett mondat, ami akkor nem fogalmazódott meg bennünk, de amint látjátok, ami késik nem múlik. A garázs hátuljánál a föld magasabb volt, tehát nem kellett nagyot ugranunk. Gondolhatjátok, ha fel tudtunk mászni, pedig egyikünk sem volt nagy tornász. Leugrottam, dicséretes módon fogtam talajt. Nem így Gyuri. Jobban előre lendült és feljajdult. Előadtunk valami fedő sztorit és elkísértem a kórházba, ahol ugye megállapították a fraktúrát. Hát ennyi a történet.     -.appa.