Ez még nem az. A "Bevonulás" bevonulás napján íródott valami fecnire. Sátoraljaújhelyről utaztam Szerencsre. Nem tudom miért pont a szerencsi Határőr laktanyába kellett bevonulni. Tovább megyek. Azt sem tudom, minek kellett Szerencsre Határőrség. Szerencsére volt. Így aztán én is vihettem innen Szombathelyre kiképzésre újoncokat. Úgy ahogy engem is vitttek. Kiképzés után kerültem vissza Miskolcra, a kerület parancsnokságra. Nem tudom a cetlit mikor küldtem el Erikának. Ő sok verset gyöngybetűkkel leírogatott. Azt hiszem, hogy ma már senki sem tud szépen írni. Na jó klaviatúrával igen. Tehát az rás időpontja 1974. 02 21. reggel hét óra előtt. Az Alkaloida Vegyészeti Gyárban reggel hétkor kezdődött a műszak. Most is akkor kezdődik, csak az akkori 2000 fő, ötödére csökkent. Nos ennyit a történelemről. A fecni eltűnt, de a vers megmaradt. Olyasmiről értesítve az olvasók nagy részét, amiről fogalma sincs, hogy mi az. 

Mikor a bánat

Mikor a bánat

örömöm leteperi,

valami árok parton,

s magáévá teszi.

Mikor vemhét kihordva

magányom megszüli

-hideg egekbe pólyálva

visít- s elém teszi.

Akkor zokog föl

bennem a sajnálat.

Meggyötör

és tükör

kalodába szorítja arcomat.

Akkor láttam,

a minden nem más,

csak űr.

Bár teremt,

a mélyen

mégis öl.

Vártad

Vártad, hogy szennyüket a folyók

partra dobva kiáradjanak

Mint öreg halász az aranyhalat,

kifogjanak

Kis hülye kölyköm.

-mondod.

S talán

nem is bánom,

mint hajam.

Szálanként hullva

hagy el,

ki volt barátom.

Zakóm felvenni

nem tudom már.

Két gombja leszakadt,

ha felvarrnám

együtt lenne

mind a három.

Nevetség,

nincs ennyi barátom.

                                                       -.appa.