Múltból, múltba vetülő képek

Ez közös. Nem mind az enyémek.

Meg ködös.

Hát persze, a barlang idoluma.

a falra vetülő szürke árnyék nem az enyém mindig a másé

Valami elvadult tájon gázolok.

Szügyig érnek a gondolatok.

Könnyem, könnyen számba mossa a zápor.

A Föld is beleremeg.

Hát ez, igazán remek.

Engem, ha ráér, a mindenség ápol.

A legfőbb igazság gyászol.

Igazság?

Kerestem pedig, de máshol.

Láttam!

A semmi nem az, aminek látszik.

A kiszáradt fa kivirágzik.

Ez valami jel lenne? Miért is, ne lehetne?

Jöhetne valami megváltó gondolat,

ha-már a megváltó úgysem érkezik.

Álmodtunk egy üres kéglit,

meg egy nagy mellű nénit.

Akkor még elláttam teljesen az égig.

A lehetőség lehetősége is szédít.

Ma, már a valóság megrémít.

Nos. Az egészről, csak ennyit.

Most, összetépem a cetlit.

Poetra. –’23.11.21.

Bepróbálkoztam frltenni a blogra -’24.10.21.-én.

Ha hagyta vóna. Nem hagyta feltenni.   -.appa.