Múltból, múltba vetülő képek
Ez közös. Nem mind az enyémek.
Meg ködös.
Hát persze, a barlang idoluma.
a falra vetülő szürke árnyék nem az enyém mindig a másé
Valami elvadult tájon gázolok.
Szügyig érnek a gondolatok.
Könnyem, könnyen számba mossa a zápor.
A Föld is beleremeg.
Hát ez, igazán remek.
Engem, ha ráér, a mindenség ápol.
A legfőbb igazság gyászol.
Igazság?
Kerestem pedig, de máshol.
Láttam!
A semmi nem az, aminek látszik.
A kiszáradt fa kivirágzik.
Ez valami jel lenne? Miért is, ne lehetne?
Jöhetne valami megváltó gondolat,
ha-már a megváltó úgysem érkezik.
Álmodtunk egy üres kéglit,
meg egy nagy mellű nénit.
Akkor még elláttam teljesen az égig.
A lehetőség lehetősége is szédít.
Ma, már a valóság megrémít.
Nos. Az egészről, csak ennyit.
Most, összetépem a cetlit.
Poetra. –’23.11.21.
Bepróbálkoztam frltenni a blogra -’24.10.21.-én.
Ha hagyta vóna. Nem hagyta feltenni. -.appa.
