07.26. Szerda.

Írom mindezt 08.05.-én. Jó nagy lemaradásban vagyok. A mögöttünk lévő hetet Bodaszőlőn töltöttük. Jó időnk volt. Túl meleg sem volt, eső sem jött ránk. Térjek rá a horgászatra. Természetes, hogy a Nyugatira mentem. Fíder nem jön szóba, mert törött a spicc. Nem mintha nem lehetett volna megszerelni, csak ahhoz a rengeteg spicc közül ki kellett volna keresni a megfelelőt. Jó lesz az elektronikus. Igazából nem lett jó. Bizonyára volt még benne víz, így vakriasztásokat adott időnként. Le is szereltem. Maradtam a bolonyai mellett. Emlékezetből állítottam be a mélységet. Hát nem igazán sikerült. Rengeteg kapás volt, de apróságok szórakoztak velem. Húzták vonták a szereléket. A bodorkák élték világukat. Néhány rezgetésből vitték a félszem tengerit, meg a két csontit. Időnként próbáltam állítani a mélységen, de nem tudtam változást elérni. Volt pedig jele, hogy van ott rendes hal is, de a horgomon nem jelentkezett egy sem. Mikor befejeztem, feltettem a fenékmérő ólmot. Tanúsága szerint, cirka 30 centivel voltam a fenék fölött. Nem csoda, hogy az apróságok viháncoltak a horgom körül. Jót beszélgettem egy fiatalemberrel, aki a híd, és a János stégje közötti távba berak egy stéget. Megunta, hogy a híd feletti részen, az általa takarított helyeken mindég ül valaki, és elmondta, hogy ezt a helyet szokta vágni. Abban igaza van, hogy az első kivágás a nagymunka. Melles csizmában kivágni a nádat elég megerőltető. Valószínűleg meg is építette az óta, mert a hétre tervezte a munkálatokat. Ja! – hogy mit fogtam? A tíz vegyes halam volt, 43 deka.

Másnap csütörtökön megbeszéltem Jánossal, hogy kimegyek. Két órakori indulásban maradtunk. Ígérte, hogy hoz Nekem patiszont, meg cukkinit. Hát hozott is. A felségével már ott voltak. Jól elbeszélgettünk, a fák alatt. Ott egészen kellemes volt az idő. Az eredeti tervem is az volt, hogy ha már ott vagyok, akkor horgászom is egy kicsit. Behordtam a motyómat. Égette szét az embert a nap. A stég mögötti nádas még nem adott árnyékot. A nádrengeteg szúnyogjai óriási ovációval fogadtak. Megkerestem a szúnyog riasztót és befújtam magam, még a ruhámat is. Annyi volt belőle, hogy legalább az elektronikust meg tudtam szerelni, és bevetettem. Bíbelődni kezdtem a bolonyaival. Nagyon macerás, mert kicsi a stég. A bot hosszú és a stégbejárón kell hátra tologatni. Olyan négy méter körüli mélységet kell állítani. Azt csak úgy lehet, hogy a botot hátra tolom, vagy átváltva az orsó felkapó karját leengedem magamhoz az úszót. A veszély ebben az utóbbi esetben nagy. Ha, a stég előtti vízbe engedem a szereléket, akkor az ólmok és a horog a stég előtti növényzetbe akadhat. Ha stégre engedem, akkor a deszkák között lemehetnek az ólmok, és akár a horog is. Onnan visszaszedni a cuccokat nem egyszerű. Marad, hogy a horgot és az ólmokat bedobom a vederbe, és a botot tolom ki, a pallón. Nem egyszerű. Bonyolította a helyzetet, hogy az elektronikuson kapások voltak. Volt egy olyan, hogy folyamatos húzás volt. Leraktam a bolonyait, és mikor bevágtam, még akkor is visított a jelző. Bevágáskor nem is koppant. Több az annál, hogy még a bojli is ott volt a csalizó tüskén. Olyan lendületesen ment a hal, hogy a stopper kábé 30 centivel feljebb csúszott. Nem értem mit fogott, hogy a csalit sem vitte el, és meg sem akadt. Végezvén a bolonyai szereléssel, az elektronikus néhány kis csippantást jelzett csak. Próbálkoztam azzal, hogy folyásnak lefelé dobok. Úgy kapás sem volt. Visszadobtam, folyással szembe. Ott sem volt kapás. A zsákmánnyal sincs semmi büszkélkedni valóm. Jött egy e.kárász. (18 deka). Két törpe, hat deka. Hét bodorka, ami 31 deka, és egy 12 dekás vörösszárnyú. Jegyzem meg, hogy ezen a napon, az volt a nyerő, ha keresztbe vágom a tengerit. Miket kitalálnak ezek a halak. -.appa.