- Na látjátok, ezért nem járok Én könyvtárba. Ott gondolkodni kell. Van nekem gondom éppen elég a nélkül is.
- Csakúgy ismeretterjesztésileg mondom, hogy a címben szereplő gondolat Vörösmarty Mihálytól származik, még 1844-ből. Nem derül ki a költeményből, a könyvtárban jutottak e eszébe keserves gondolatai, de akár az is lehetett (jaj, bocsika nem mondtam, költő volt az istenadta). Napjainkban, újfent időszerű probléma, amit felvetett. A könyvek lomok. Nincs rájuk szükség. Egyetemet végzett fiatalok büszkélkednek azzal, hogy életükben egyetlen könyvet sem olvastak el. Na, írókáim, csórókáim, ezeknek írjatok könyvet. Ajánlhatnám, hogy olvassátok el a verset, de nem teszem. Egyrészt hosszú. A nyelvezete régi. Elavult. Nem az a könnyed, bratyizós. Egyszer sincs benne, hogy: hallod? Ami még rosszabb. Kicsengése arra sarkall, hogy küzdeni, a többi emberért. Kinek hiányzik az? (Legfeljebb azoknak, akik sanyarú sorsban sínylődnek). A mai trendi felfogás szerint. Mindenki oldja meg magának.
- Amúgy meg könyvtár nélkül is jutnak eszembe dolgok, amikor olvasgatok. Nem feltétlenül könyvet, hisz a neten sok mindent lehet olvasni. Azért megjegyzem. A könyvnek van valami varázsa. Megfoghatod. Visszalapozhatsz benne. Leteheted, és elmerenghetsz, akár még tovább is szövögetheted is a történetet. Urambocsá, Te hogyan írtad volna tovább. Valahogy a könyv közvetlenebb. Van az ember, könyv kapcsolatban, valami intimitás.
- Egyik versemre kaptam kedves sorokat. Erre válaszoltam, egy rövid levélben. Köszönöm külön, a megértést. Olykor-olykor Én magam sem értem magam. Miért irkálok? Céltalan, és főleg eredménytelen, mint az ember élete.
- Hogy folytassam az előbbi gondolatot. Mint látjátok, tényleg nem kell könyvtár ahhoz, hogy gondolatai keletkezzenek az embernek. Azt, Én magam is belátom. A gondolat haszontalan, és veszélyes. A mindenkori hatalom gondol ránk. Tudja, - mi jó nekünk? Tegyük azt, amit mondanak, és sorsunk jó lesz. Nem kell elégedetlenkedni. Mindenki kap érdemei szerint. A többiek annyit, amennyi jut nekik. Ezek után merül fel: mi is a célja az ember életének? Tehet e valamit? Nemhogy másokért, - de önmagáért! Vagy értsünk egyet Zrinyi Miklóssal, akinek jelmondata volt: sors bona, nihil aliud! Csak jószerencse kell, és semmi más! És most, akkor ott tartunk megint, hogy akár a legsikeresebb ember életének, - volt e értelme? Egyáltalán. Mi a siker? Lehetnek, meg vannak is célok az emberek életében. Ezt nem is vitatom. De mi lesz az eredmény. Mindenkinek vannak céljai. Mindenki akar valamit. Aztán, abból a nagy kutyvaszból kialakul valami, amit talán senki sem akart.
- Igazatok van. Nem éppen pünkösdi gondolatok. Nézzétek el nekem. Borult időre ébredtem. Mi több, az óta már esik is az eső. Tegnap, - még nem ezt ígérték! Azt gondolom. Valahogy, így van ez mindennel. -.appa.
